2024, november22, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírA polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárok hősök, akiket megint magukra hagytak

A polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárok hősök, akiket megint magukra hagytak

-

A szolidaritás hiánya jól megfigyelhető a NER kezdete óta, és lépésről lépésre kimutatható, hogy önmagában csak a szolidaritás képes lett volna megakadályozni Orbán Viktor fasiszta rendszerének kialakulását. Orbán egyenként szalámizta le a társadalom különböző csoportjait, szakmáit és intézményeit. Mindig és mindenhol voltak bátor és tisztességes emberek, akik ellenálltak, tiltakoztak, de a társadalom többi része mindig önzően, közönyösen reagált, szolidaritás nélkül figyelte a tiltakozásaikat, amelyeket felmorzsolt a hatalom.

Így volt ez a sajtó, a tűzoltók, a rendőrök, az akadémiai kutatók, az egyetemek, a CEU, az SZFE, stb., már korábban és most is a tanárok esetében. A magyar emberek 12 éve hisztériáznak, hogy ezt már nem bírják tovább, négyévenként toporzékolnak, hogy újabb négy évet már nem bírnak ki, aztán elég jól kibírják, és az újabb négy év alatt ugyanúgy magukra hagyják azokat, akik próbálják útját állni a hatalom tébolyának és jogaik eltiprásának. Inkább reménykednek egy alkalmatlan fasiszta ellenzéki jelöltben, betiltják a kritizálását, de a tanárok mellé most sem áll oda senki.

Minden elismerést megérdemelnek azok a középiskolai tanárok, akik most egymás után csatlakoznak a polgári engedetlenségi akcióhoz, amiről tudják, hogy azzal szabályt szegnek és az állásukat veszélyeztetik. Mindezt teszik a diákokért és azok szüleiért, akik közül még nem hallottunk egyetlen emberről sem, hogy a tanárok mellé álltak volna. Nemcsak a Facebookon való kommenteléssel, esetleg valamilyen petíció aláírásával, hanem ténylegesen: polgári engedetlenséggel, az engedelmesség felmondásával, passzív ellenállással.

Csak így lehetne nyomást gyakorolni a hatalomra, s megállítani a folyamatos jogsértéseket, a diktatúra egyre aljasabb működését. Ezek a tanárok azért tiltakoznak, hogy normális körülmények között dolgozhassanak, és megfelelő módon tudják tanítani és nevelni a rájuk bízott gyerekeket. Ezek az emberek a jövőbe fektetnek be, a magyar lakosság gyerekeinek az élete, jövője múlik rajtuk, és a magyar lakosság nem áll melléjük, hanem magyukra hagyja őket. Ezek a tanárok is elbuknak, kirúgják őket, és jönnek helyettük rosszabb tanárok, akik majd engedelmeskednek. Szelektálják őket.

Érthetetlen számunkra, hogy miért hatódik meg önmagától ez a nép, amikor a himnuszt hallja vagy felteszi a kokárdát, miért tartja fontosnak azt, hogy magyar, ha magyar testvéreivel, a magyar emberekkel képtelen a legminimálisabb együttérzésre, empátiára, szolidaritásra, testvériségre. Mindenkit csak a maga baja érdekel, mindenkit csak saját önző céljai izgatnak, senkit nem érdekel a másik ember. Még azt sem fogják fel, hogy a másik magyar ember érte és a gyerekeiért kockáztatja a munkáját és a megélhetését. Tiltakozásával az ő szabadságáért is harcol.

Közben abban reménykednek, hogy majd a zsarnokot leváltja valaki helyettük, s a hisztérikus magatartásukkal hibát hibára halmoznak. Semmi nem számít, csak szabadítsa meg őket valaki Orbántól (soha nem fogja). De a kisujját nem mozdítja senki másokért, és az agyáig nem jut el, hogy ezt a rendszert a szolidaritással, a másokért való kiállással, a polgári engedetlenséggel lehetne és kellene megdönteni. Semmi másra nincs esély, csak a bojkott, a sztrájk, a polgári engedetlenség segíthet.

Hoppá, de akkor fel kellene adni a kényelmes életet, kockázatot kellene vállalni, kellemetlenségekkel kellene szembenézni. Azt már nem. Annyira azért nem akarjuk Orbánt leváltani, hogy valamit tenni is kelljen érte. Egy diktatúrát csak ilyen emberek mellett lehet felépíteni és működtetni, akik mindig csak magukkal törődnek, másokkal nem. Ahol van szolidaritás, összetartás, egymásért való kiállás, ott egy diktátor napjai meg vannak számlálva. Magyarország nem ez a hely, ezért még évtizedekig élvezhetik a diktatúrát, amíg Orbán él és létezik.

Az ilyen emberek nem is érdemlik meg a szabadságot, de nem is kapják meg. 1990-ben is csak annak köszönhették a szabadságot, hogy a fejük fölött zajló világpolitikai események átfutottak rajtuk. Tisztelet az akkori demokratikus ellenzéknek, akik nagyon kevesen voltak, de őket is magukra hagyták. Nem is tudták a magyarok megőrizni a szabadságot, ahogy nem is tudják sehogy visszaszerezni. De most nincs szerencsőjük, senki nem fogja helyettük kivívni a szabadságot, azt pedig elvszerűség, szolidaritás, kockázatvállalás és önzetlenség nélkül nem lehet. Az meg nincs.

Van igazság a földön, ki kell fizetni az árat, különben nem megy.

Akik elnézik, hogy a választási kampány idején, alapvető emberi jogaik, a sztrájkjog lábbal tiprása miatt tanárok az egzisztenciájukat veszélyeztetve polgári engedetlenségbe kezdenek, és erre nem úgy reagálnak, hogy melléjük állnak, az engedetlenséget kiszélesítik, azok nem érdemlik meg a győzelmet, nem érdemlik meg a szabadságot. Azok ne pánikoljanak, ne hisztériázzanak. Maguknak köszönhetik Orbán rendszerét. Nélkülük ez nem valósulhatott volna meg.

Ha lenne Orbán-ellenes, demokratikus rendszerváltó hangulat, akkor ezek a szerencsétlen tanárok nem maradnának egyedül, hanem az egész ország melléjük állna. Ezt még nem diktatúrákban is meg kellene tenni, de egy diktatúrában különösen. Ez pontosan mutatja a magyar nép morális állapotát, a rendszerváltásra való hajlandóságát, és hogy mit tart fontosnak. Nem kell az ilyen embereknek szabadság, jól el vannak abban, amiben vannak.

Majd ha tényleg zavarja őket az Orbán-rendszer, ha már tényleg nem bírják, akkor majd tesznek is érte valamit. Minden nemzetnek olyan vezetői vannak, amilyet megérdemel. Orbán pontosan olyan, mint azok az emberek, akik eltűrik őt. Akik nem szolidárisak másokkal. Akiket csak önmaguk érdekli. Akik nem látnak tovább az orruknál. Nem lesz itt semmiféle kormányváltás, mert nincsenek meg a feltételei.

Szegény tanárok magukra maradtak. Hősök és elbuknak. Senkit nem érdekelnek. A magyarok április 3-ra várnak. Átlépnek rajtuk. Azt hiszik, hogy így lehet. De április 3-án a diktátor belenevet az arcukba. Akkor veszítettek, amikor magukra hagyták ezeket a tanárokat és mindenkit. Ahogy őket is magukra hagyja majd mindenki, amikor ők kerülnek sorra.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések