Amíg Orbán, Mészáros és Tiborcz szabadon sétál, egy volt ellenzéki polgármester száz napja rács mögött ül. Iványi Gábor mindig ott van, ahol méltánytalanság történik. Most Őrsi Gergely mellett áll ki, a II. kerület fogva tartott polgármestere mellett, és nyíltan kimondja azt, amit sokan csak suttognak, hogy ez az igazságszolgáltatás kétfelé mér, és épp azokat sújtja legkeményebben, akiknek a bűnössége a leginkább vitatott.
Őrsi Gergely június 4-e óta van előzetes letartóztatásban az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben, amelyben egy parkfenntartási cégeket irányító vállalkozó 2011 és 2024 között több önkormányzatnál, politikai oldaltól függetlenül, vesztegetett meg vezetőket, összesen több mint kétmilliárd forint értékben. A gyanúsítottak között fideszes politikusok is szerepelnek, Puskás Péter korábbi óbudai alpolgármester, Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester és Gór Csaba fideszes választókerületi elnök is.
De itt kezdődik a történet igazi botránya. Puskás Péter letartóztatását júliusban megszüntette az ügyészség, arra hivatkozva, hogy a különös okok megszűntek. Őrsi Gergely, Molnár Zsolt és a többi, ellenzéki hátterű gyanúsított letartóztatását ezzel egy időben meghosszabbították, jelenleg október-4 ig biztosan rács mögött maradnak. Ez az a kettősség, amiről Iványi Gábor beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában.
Iványi Gábor a héten meglátogatta Őrsi Gergelyt a börtönben, aki szürke arccal bizonygatta neki, hogy nem fogadott el korrupciós pénzt. Iványi Gábor szerint annyi kézzelfogható bizonyíték van ellene, hogy valaki rávallotta, hogy megvesztegette még az Orbán-érában. A tanú ezért a vallomásért cserébe teljes büntetlenséget kapott, annak ellenére, hogy őt magát is vesztegetéssel gyanúsíthatták volna. Ő szabadlábon él. Őrsi Gergely nem.
Iványi Gábor szerint nem veszi ki jól magát, hogy azokat tartóztatják le, akiket a Fidesz évekig el akart gázolni, mert ellenzékiek voltak, miközben Orbán Viktor szabadon szervezkedhet a hatalma visszaszerzéséért. Matolcsy Györgyöt és fiát, illetve Tiborcz Istvánt is említette, akik vígan grasszálnak, miközben senki nem foglalkozik velük.
Hogyan lehetséges, hogy négy hónappal a „vér nélküli forradalom” után, ahogy Iványi Gábor nevezi a tavaszi kormányváltást, azok az emberek, akik évtizedeken át harácsoltak az állam vagyonából, szabadon élik az életüket, miközben egy vitatott, egyetlen tanúvallomásra épülő ügyben egy polgármester száz napon át rács mögött ül, olyan körülmények között, hogy egy alkalommal tizenegy napig ki sem engedték a szabad levegőre az augusztusi hőségben.
Iványi Gábor megszólalt azzal kapcsolatban is, hogy az elszámoltatás és a felelősségre vonás bosszú lenne-e. Iványi Gábor szerint nem bosszúállás visszaszerezni azt, amit elloptak tőlünk. Azzal kapcsolatban, hogy sokan szeretnék Orbánt börtönben látni, azt mondja:
„Én senkit sem akarok börtönben látni. Az én hivatásom arról szól, hogy a raboknak is szabadulást kell hirdetni, hiszen a szabadságnál nincsen nagyobb ajándéka az örökkévalónak. Ha rajtam múlna, akkor azok büntetését korlátlanul lehetne enyhíteni, akik önként visszafizetik az ellopott pénzeket. Az viszont nem megy, hogy nem adják vissza a közvagyont, és változatlanul a társadalom arcába nevetnek, holott eltűnt legalább egy évnyi költségvetési pénz.”
Iványi Gábor szerint Orbán semmit nem bánt meg, semmiért nem kért bocsánatot, hanem élvezheti a lopott vagyont, és a visszatérésre készül. „Én nemcsak azt javasolnám Orbán Viktornak, hogy kérjen bocsánatot, hanem azt is, hogy adja vissza az összes gazemberséggel szerzett vagyont” – mondta Iványi Gábor.
Amíg egy fideszes politikus szabadlábra kerül, egy ellenzéki pedig hónapok óta embertelen körülmények között ül előzetesben egyetlen, vitatott tanúvallomás alapján, addig jogos a kérdés, amit Iványi Gábor feltesz, kinek az igazságáról is szól valójában ez az egész eljárás. Iványi Gábor Őrsi Gergely melletti kiállásra hív mindenkit szeptember 29-én este fél 7-re a Mechwart Ligetbe.








