2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaA CNN olyan hangulatot teremt, mintha belső puccsot támogatna Biden ellen

A CNN olyan hangulatot teremt, mintha belső puccsot támogatna Biden ellen

-

Az afganisztáni kivonulás tervezett és rendezett módját ígérte Biden, de nem az lett belőle. Ennek egyetlen objektív oka van, hogy az afgán kormány elfutott, az afgán hadsereg nem harcolt, hanem eliszkolt. Az afgán hadseregben addig voltak a katonák, amíg Amerika fizette őket, és ez volt a megélhetésük. Amint harcolni kellett volna a hazájukért, megfutamodtak. Ennek köszönhető az, hogy egy hét alatt bevonultak Kabulba a tálibok. Ez véget vetett annak, hogy a „tervezett és rendezett” kivonulás az előzetes tervek szerint valósuljon meg.

A CNN hírtelevízió sokat tett azért, hogy napról napra feldolgozza és bemutassa Trump elnökségének szörnyűségeit. Nem titkolták örömüket, hogy Biden megnyerte az elnökválasztást, mert akit a demokrácia és a szabadság érdekel, megkönnyebbülve sóhajtott fel, hogy a végére már puccsal is próbálkozó Trump megbukott. Az afganisztáni pánik és káosz napjaiban azonban a CNN feltűnően Biden-ellenes hangot kezdett megütni, amely egyre erősödött és érezhetően szisztematikussá vált. Nem az elfogultságot hiányoljuk, hanem a megszokott tárgyilagosságot.

Annak minden demokrata örül, ha a szabad és független sajtó nem részre hajló, és nem az elfogult jobboldali pártmédia antitézise. Megnyugtató, ha a független sajtó nem olyan, mint a Fox News, csak a másik oldalon. Ezért az nagyon fontos, hogy a CNN nem leplezte el a tényeket, jogosan feszegette az elnök felelősségét. Ez idáig rendben van, ez helyes. Azonban a CNN az afganisztáni pánik kezdete óta túlmegy ezen, és a tárgyilagosságot nélkülözve támadja Bident úgy, mint amikor egy sajtó ki akar nyírni valakit. Ahogy a CNN tálalja a helyzetet, az már úgy nem igaz.

A CNN élen járt mindig abban, hogy amikor valami nemzeti tragédia van, vagy háború, akkor az amerikai egység mellett áll. Ha Amerika bajban van, és katonái küzdenek, harcolnak valahol, akkor a CNN nem politizál, hanem az amerikai katonáknak szurkol. Ezúttal ez elmaradt, a CNN megfeledkezett arról a hősies helytállásról, amit az amerikai katonák bemutattak, ahogy két hét alatt 79 ezer embert evakuáltak Kabulból. Életüket kockáztatva, majd egy öngyilkos merénylő halálos terrortámadását is elszenvedve.

A CNN ezekben a nehéz napokban nem szűnt meg a pánikot, a zűrzavart és a káoszt emlegetni, amikor egy-két nap után az amerikai katonák rendet tettek a reptéren, akkor is. Az Afganisztánban maradók jövőjével foglalkozott, mintha arról Biden tehetne, és mintha Amerikának lenne kötelessége egy országot örök időkön át megvédeni és eltartani. Húsz évig megtették ezt, majd a sajátjaik hagyták őket cserben. A CNN egyszerűen igazságtalanul mutatja be a helyzetet, hangulatot kelt, sőt kifejezetten uszít is a demokrata elnök ellen. Erre már az amerikai sajtóban is felfigyeltek.

Ennek legjobb példái a sorozatban megjelenő írások arról, hogy Biden elnökségét és az iránta táplált bizalmat nemcsak az afganisztáni kivonulás (a CNN már az egész kivonulást is helyteleníti, de korábban ezt nem tette) tépázza, hanem sok minden más: a vírus, a vírus miatt a gazdaság, a hurrikán. Mintha a hurrikánról Biden tehetne, mintha a járvány ellen nem tettek volna meg mindent: több embert beoltottak be, mint amit célul tűztek ki, majd a Facebook és a vallásos őrültek oltásellenes propagandája, a republikánus kormányzókkal megtette a hatását, s a delta variáns terjed.

Feltűnőek a hisztérikus, pánikkeltő és uszító, kifejezetten ellenséges hangvételű címek, írások. Minden olyan, mintha a CNN Washingtonban dolgozó stábja összejátszana a demokrata párt egyik szárnyával, amely nem tartja elég progresszívnek és baloldalinak a moderált Bident, és ki akarja használni az alkalmat arra, hogy még az elnöki ciklus elején megszabaduljon tőle. Hogy ebben mi lenne a logika, az kikövetkeztethető, mert akkor Biden elviszi a balhét Afganisztánért, a helyébe lépő új demokrata elnök pedig a ciklus hátralevő idejében konszolidálhatja az elnökséget.

Ez azonban őrültség lenne, mert egy ciklus közben megbuktatott elnökkel a demokraták biztosan nem nyernének, és ha Kamala Harrist látnák szvesen Biden helyett, az a legnagyobb tévedés. Egy progresszív bevándorló fekete nőt soha nem választanának meg Amerikában, akkor már százszor inkább a szörnyeteg Trumpot. De a demokrata párt baloldala van annyira elszállt, hogy ne vegye ezt figyelembe, és azt képzelje, hogy van esélyük. Pedig Biden azzal nyert, hogy moderált demokrata, centrumpárti politikus. Egy szélsőbalos mozgalmár kultúrharcosnak nincs esélye.

A CNN ellenséges hangvétele, amely ráadásul nem is igazságos, senkinek nem használ, csak Trumpnak és a republikánusoknak, akik vérszagot éreznek, és azt gondolják, hogy ezt az afganisztáni helyzetet ki kell használniuk. Trump után egyszerűen nevetséges minden szövegük, és a nagy szólamaik fabatkát sem érnek, ha a demokrata párt egységes és Biden mellett áll. Biden ugyanis azt a hibát elkövette, hogy a szövetségesekkel együtt benézte az afgán kormány megbízhatóságát, és nem úgy tervezte meg a kivonulást, mintha azok nem is lennének. De utána úrrá lett a káoszon, és a tragikus helyzetben hatalmas teljesítményt nyújtottak.

Sajnos, a Fehér Ház kommunikációja sem elég offenzív, nem elég jól érvel, s egy ilyen hangulatkeltés mellett már könnyen bele lehet látni ebbe is azt, hogy egyesek a demokraták közül Biden ellen dolgoznak, és magukra hagyják. Ez életveszélyes taktika egy olyan történelmi győzelem után, amikor egy fasiszta diktatúrától mentette meg Biden Amerikát a történelmi győzelmével. Nem kellene ezt elfelejteni. Nem kellene odadobni az ellenségeinek, akik a nyomába sem léphetnek, minden hibájával együtt. Húsz év alatt öt elnök közül egyik sem merte felvállalni azt, amit ő megtett, amiért utólag csak elismerés jár majd neki.

A közeljövő eldönti majd, hogy a demokrata pártban valóban vannak-e olyan erők, amelyek Biden ellen dolgoznak. Az mindenesetre nemcsak kiábrándító, de politikai szempontból feltűnő, hogy a CNN, a liberális sajtó zászlóshajója, amelynek munkatársai szoros kapcsolatokat, esetenként barátságokat tartanak a párt egyes irányzataival és képviselőivel, a demokrata elnököt élesen támadó, igaztalanul bombázó, az elnökségét és a vezetői képességeit megkérdőjelező uszítást folytat. Egy Trump után, és egy lehetséges újabb Trump ciklus előtt.

Főleg, ha így folytatják, hogy az elnöküket a keselyűk elé dobják. Miközben az afganisztáni balul sikerült kivonulást megelőzően Biden szinte hibátlanul elnökölt, óriási programokat indított be, és a határon levő migrációs nyomást leszámítva, mindent sikeresen kezelt. A CNN-ben egyik napról a másikra ellenség lett belőle. Vajon miért? Kiderül a következő hetekben és hónapokban, hogy a CNN-t csak váratlanul érte az afganisztáni sokk, vagy valami más áll a furcsa magatartása mögött. Most mindenesetre bosszantóan igazságtalan, tendenciózus, egyoldalú és nézhetetlen.

Ha nagyon őszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy egyszerűen „szemétség”, amit művelnek.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések