Itt az idő, hogy Magyarország szembenézzen végre egy elhallgatott, de rendkívül súlyos problémával. A kétéves nyíregyházi kisfiú halála az utolsó figyelmeztetés, hogy Magyarország véget vessen annak a hamis gyakorlatnak, hogy felkészületlen, sarlatán egyházi személyekre bízzák kiszolgáltatott gyerekek sorsát. Annak a hamis tévhitnek engedve, hogy az egyházak kezében jó helyre kerül a gyerek. Ezért az egyházi intézmények által fenntartott nevelőszülői hálózatokat, gyermekotthonokat nem is ellenőrzik úgy, mint az állami intézmányeket.
Képzeljük el annak a szegény kisfiúnak a sorsát, akit elvettek a 17 éves anyjától a húgával együtt, és rábíztak egy nőre, akinek a „gondozása” alatt a gyerekek alultápláltak voltak, a kisfiú állítólag evés közben megfulladt, majd a nevelőszülő két napig keringett a kis halott testével az autó csomagtartójában. Mert nem tudta, mit csináljon vele. Eközben a húga ott ücsörgött és éhezett szintén az autóban. Egyszerűen horror, észbontó szívfájdalom. Hány ilyen gyerek nőhet fel ilyen alkalmatlan, sarlatán nevelőszülők kezei között, akikről csak azért nem tudunk, mert nem halnak meg?
Magyarországon elterjedt az a tévhit, hogy az egyházak tudnak gondoskodni a gyerekekről, miközben egyértelmű tapasztalat az egész világon, hogy a legtöbb bántalmazás az egyházak kezében éri őket. Az Orbán-rezsim pedig ideológiát gyártott abból, hogy az egyházak nevelésére bízzák a gyerekeket, ezért előkészítés, szakmai tudás, rátermettség és ellenőrzés nélkül az egyházakra tukmálják az iskolákat, az óvodákat, és rájuk bízzák az árvákat vagy gondozásra szoruló, szülőktől elvett gyerekeket. Milliárdos ingatlanok megszerzésének lehetősége a gyerekbiznisz.
Az egyházak az ingatlanok, és a reményteli agymosás miatt átvállalják ezt a rendkívül nehéz, szakértelmet igénylő feladatot, és rábízzák azokra, akiket éppen találnak. Az állam nem ellenőrzi ezeket megfelelően, mert az egyházak állam az államban. Mindenki azt feltételezi, hogy ott angyalok vannak, s nem is lehetne egy gyerek jobb kezekben, mint az egyházi gyámok kezében. Ez azonban nem igaz. Katasztrofális dolgok történnek, a nyíregyházi horrortörténet a jéghegy csúcsa. Ahol ilyen megtörténhet, ott sok minden más is van.
Legjobb példa erre az ország egyik legnagyobb képmutatója, hazug papja, Böjte Csaba gyerekkínzó árvaház láncolata, ahol tíz éven át nem is egy pedofil zavartalanul zaklathatta szexuálisan a rájuk bízott gyerekeket. Akit nem zaklattak, azt az ájtatoskodó gazember, Böjte Csaba verette hülyére a kötelező bokszedzéseken. Az ottani önkéntessektől tudható, hogy sokszor moslékot kaptak, olyan nevelőkre bíztak gyerekeket, akik saját magukról és a saját gyerekeikről sem tudtak rendesen gondoskodni. Ott működik normálisan egy-egy árvaház, ahol a helyi falu vette szárnyai alá őket.
Rémtörténetek jelentek meg Facebook-oldalakon, hogy Böjte gyerekmolesztáló intézményeiben verték a gyerekeket. A jobb ruhaadományokat a gondozók, akik maguk is gondozásra szorultak, ellopták tőlük, a csokit csak addig vehették a kezükbe, amíg lefényképezték őket. Az ocsmány, hazug pap, Böjte Csaba, aki az egyik nevelővel bántalmazó szexuális viszonyt alakított ki, időnként jogerősen elítélt terroristákért imádkoztatja a kiszolgáltatott gyerekeket, ami szintén a gyerekbántalmazás egy speciális formája. Szerencsés gyerek, aki véletlenül kifogott egy rendes embert.
A „gyerekmentés” egyházi biznisz lett, mert az egyházak ingatlanokat, kastélyokat, nagy adományokat, állami támogatásokat tudnak ennek révén szerezni. A gyerekek testi, lelki gondozása pedig másodlagos. Rábízzák hozzá nem értő emberekre, felkészületlen önkéntesekre, problémás esetekre őket. Maradva a példánál, Böjte gyerekrezervátumába már vadásszák a gyerekeket. Nem is árva gyerekek vannak már ott, hanem olyanok, akiket elcsakliznak, kikönyörögnek a rossz körülmények között élő családjuktól, hogy ott jobb lesz nekik, mert kell a gyerek a Böjte-bizniszhez.
A nagyobb egyházak sem felkészültek annak a feladatnak az ellátására, mai rájuk szakadt, s amit mohóságukban és a versenyszellem miatt (nehogy lemaradjanak a lehetőségekről) magukra vettek. Tisztelet a kivételnek, de az a szerencse dolga csupán, ha valahol szakmailag felkészülten és emberséges körülmények között működnek. Gyakoribb ennél az esetlegesség, a káosz. Az árvánál nincs árvább, mert egy árvagyereknek nincs szószólója. Nincs, akinek panaszkodjon, azt sem tudja, mihez lenne joga. Ellenőrzés nincs, de ha van, az ellenőrzést becsapják a „nevelők”.
Megszakad a szív, hogy így kellett élnie és meghalnia egy kétéves kisfiúnak, és ennyi adatott neki az életből a 21. századi „keresztény Magyarországon”. Az eset rendkívül súlyos képet mutat egy olyan társadalomról, ahol ez előfordulhat. Ahol ilyen megtörténhet, ott alapvető struktúrális problémák vannak. Mi van azokkal a gyerekekkel, akikről nem tudunk? Hol van az állam, hol vannak a gyámügyesek, hol van a szakmai követelmény, az ellenőrzés, a gyerekvédelem? Attól megvédik őket, nehogy halljanak a homoszexualitásról, de az nem számít, hogy sarlatánok kezébe adják őket.
Nézzük meg, mi a következménye egy ilyen szörnyűségnek: „A Nyíregyházi Egyházmegye és a fenntartásában működő Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény szakemberek bevonásával rendkívüli bizottságot állított fel a nevelőszülői hálózatában történt tragikus haláleset kapcsán. A bizottság egyrészt a rendőrség munkáját, másrészt az érintett személyek lelki támogatását, gyászfeldolgozását segíti. Az érintettek gyászában osztozva mindenki imádságát kérjük.”
Szakembereket kívülről vonnak be? Ezek szerint náluk nincsenek szakemberek, de gyerekeket bíznak rájuk. Ennyit tud a felelős egyházmegye, hogy a „gyászfeldolgozást” segítik. Ezeket a hülye embereket, akik egy szót sem szólnak arról, hogy vizsgálnák bárki felelősségét, elsőként a sajátjukat, azonnal el kellene tiltani attól, hogy gyerekekkel foglalkozzanak. Ezeknek nem imádság jár, hanem ostor, hogy meggyilkoltak egy gyereket, s ki tudja, hányat kínoznak még. Ezeknek nem imádságra van szükségük, hanem egy komoly vizsgálatra és felelősségre vonásra.
Az eset után ki kellene vizsgálni a gyermekgondozói hálózatot az egész országban, és véget vetni a gyerekbiznisznek, a gyerekekkel való súlyos visszaéléseknek, a kiskorúak veszélyeztetésének.
