Néhány napja jelent meg a hír, hogy a Hit Gyülekezete lesz az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium fenntartója. Felmerül a kérdés, hogy Németh Sándor magánegyháza miért szerez meg egyre több iskolát, miután a rendszerváltás után ellenezte az egyházi iskolák állami támogatását, agymosásnak nevezte a felekezeti iskolák működését, amelyek az egyházak trójai falovai: közpénzen való egyházi terjeszkedésnek nevezte az egyházi iskolákat. Emellett az állami támogatás megszerzését jó biznisznek is tartotta, és azzal gyanúsította meg a történelmi egyházakat, hogy pénzt csinálnak az iskolafenntartásból.
Nem sokkal korábban Székesfehérváron, ahol a szülőket megkérdezték arról, hogy szeretnék-e, ha a Hit Gyülekezete lenne az iskola fenntartója, olyan eredmény született, hogy a szülők 99 százaléka tiltakozott az ellen, hogy Németh Sándor és szektája határozza meg az iskola szellemiségét. A székesfehérvári ligetsori Vörösmarty Mihály Általános Iskola emiatt nem került a Hit Gyülekezete uralma alá, és talán nem is tudják sokan, miféle borzalmaktól mentették meg magukat. Mintául érdemes megnézni, mi zajlik a Hit Gyülekezete által alapított Bornemisza Péter Általános Iskola és Gimnázium falai között.
Horrorfilmekbe illő történetek kísérik a Hit Gyülekezete általános iskolája és gimnáziuma működését. Bartus László Fesz lesz című könyvében megszólal a Bornemisza általános iskola és gimnázium egy volt diákja, aki beszámol arról, hogy az iskolában besúgóhálózat működött. Megfigyelték egymást a dikákok, akiknek jelenteniük kellett egymásról. Akik ráéreztek a besúgó feladat ízére, a besúgást használták fel arra, hogy befeketítsék a nem kedvelt diáktársaikat, vagy szabadon elkövethessék azt, amiért a másik diákot bejelentették.
Már a húsz évvel ezelőtt megjelent Fesz van című könyvben is beszámoltak arról az iskola tanárai, hogy a Hit Gyülekezete iskolájában fortélyos félelem igazgatott tanárt és diákot. Volt olyan tanár házaspár, akik még otthon is csak suttogva mertek beszélni egymással, olyan mértékű volt a megfélemlítés. Akkor még Németh Szilárd, Németh Sándor fia, az ATV jelenlegi vezérigazgatója is az iskola tanulója volt, aki bármit megtehetett, áthághatott minden szabályt. Ha bárki fegyelmezni próbálta, az Németh Sándor és felesége kemény felelősségre vonásával nézett szembe.
Az iskolában megkülönböztették az egyszerű hívők gyerekeit és a gyülekezeti „szolgálók”, pásztorok, „tekintélyek” gyerekeit, akik bármit megtehettek, és akik azonnal feljelentették a tanárt, ha dolgozatot mert íratni velük. Nem maradt el a tanár kemény megdorgálása. A gyerekek után nyomoztak, ha valakiről kiderült, hogy valami erkölcstelenséget követett el (főleg, ha valamilyen szexuális erkölcstelenségről volt szó), kihallgatások kezdődtek, az ígérgetés és a fenyegetés különféle módszereivel szedték ki belőlük, amit tudnak, és fel kellett jelenteniük diáktársaikat.
Az állandó megfigyelés, gyanakvás és kontroll légkörében az a gyerek tudott érvényesülni és az elnyomás alól felszabadulni, aki elszegődött valamelyik tanár besúgójának. A diákokat olyan lelki hatásnak teszik ki, Istennel úgy zsarolják és fenyegetik őket, hogy félelmükben nemcsak saját, hanem diáktársaik bűneit is megvallják. Ez annak ismeretében bír különös jelentőséggel, hogy a Hit Gyülekezetében ismeretlen fogalom a „gyónási titok”. Diktatúrákban használt pszichikai módszerekkel szednek ki a diákokból valamilyen terhelő információt a társaikról, de a jó diák a szüleit is feljelenti, ha Isten (még inkább, ha Németh Sándor) ellen vét. A nyári táborok után „a tanév első felének jó része azzal telt, hogy a megvallott ügyek alapos felderítése során mindenki megtudott mindent mások vétkeiről, gyengeségeiről”.
Most pedig következzen egy részlet a könyvből, a volt bornemiszás diák beszámolójából: „Amikor minden megoldódott, a legnyakasabb lázadó ifjonc is beismerte tettét és „megtért” a kénköves pokollal, a kirúgással fenyegetések, valamint a rettenetes szégyenérzet hatására (hogy a fél iskola tudja milyen bűnöket követett el), ezek után jött a kegyelemdöfés. Ugyanis jött a bibliaóra, mikor a tanár eldicsekedett az eset tanulságairól, név nélkül, mi azonban pontosan tudtuk kiről/kikről van éppen szó, a felderítés során hallottunk már róla eleget. Így zárult be a kör, akik esetleg addig nem is tudták összekapcsolni, hogy ki mit csinált, hol, kivel, ekkor már össze tudták tenni az információk darabkáit.
Hogy ezeknek a bűnvallásból származó ügyeknek a „felgöngyölítése” hogyan zajlott, azt röviden ismertetem. A legeslegkönnyebb esete a bűnnel szemben mindenre elszánt szolgálóknak az volt, amikor az ifjonc mindenről részletesen beszámolt és minden kérdésre választ is adott. Tehát nemcsak a saját vétségeit ismertette, hanem szemrebbenés nélkül kevert bele mindenkit, akiről csak tudott bármi rosszat. Ilyen kedves, istenfélő gyermekből bőven akadt, ők voltak azok, akik féltő szeretetből gondoskodtak a társaik „szellemben” történő járásáról. Megvallották, hogy elestek, mert puskáztak a töriröpiben, majd végigsorolták, ki melyik bulihelyre jár péntek esténként, ki hol volt sörözni, kiről hallották, hogy kipróbálta a füves cigit stb.. Ők voltak az „Őrzők”. Ők arra a szolgálatra kaptak elhívást, hogy tévelygő testvéreiken tartsák figyelő szemüket, áldozatos munkájukkal segítsék az ifjúsági pásztorlás szövevényes útjait. Besúgás volt a feladatuk. Erre szoktatták, tanították és képezték ki őket.”
Ha ez nem lenne elég, olvassuk tovább a volt diák beszámolóját: „Az „Őrzők” még véletlenül sem kaptak intést az ifjúsági lelkészektől azért, mert ügynöki tevékenységet folytattak. Ellenkezőleg, bizonyos alkalmakkor ki lettek emelve a testvéri szeretet megtestesítőjeként. (…) Voltak azonban olyan fiatalok is, akik nem adták ki ilyen könnyen mások titkait (legalábbis részletekbe menően nem), vagy éppen nem tudtak átadni konkrét bizonyítékokat bűnös társaikról. Ilyenkor kezdődött az igazi felderítés. Az adott egyén osztálytársait kezdték kérdezgetni, majd ismerősök, barátok következtek, amíg nem akadt a kezükbe valami bizonyíték, vagy egy tanú. Egészen rafinált módszereket is megtapasztaltunk. Volt olyan eset, mikor még azt sem tartották etikátlannak, ha arra kértek minket, hogy mutassunk meg olyan internetes privát üzenetváltást, amiből feketén-fehéren kiderül, hogy a szóban forgó illető hova ment pénteken iskola után.
Számtalanszor akadt olyan eset is, hogy egy-egy általános iskolástól egyszerűen elvették a mobiltelefonját és végignéztek rajta mindent. A fotókat, a zenéket, a legeldugottabb mappákat is, hátha fellelik, mi lehet az a káros tényező, hóbort, függőség, ami elválasztja a tévelygő kisdiákot az Úr akaratától. Nem számított, hogy mit találtak. Lehetett az pornográf tartalom, de elég volt mindössze a világi zene is egy „ügy” kirobbantásához. A vége minden esetnek az volt, hogy a tanulónak választania kellett Isten vagy az ördög között. Vagy megtér, és megvallja a bűneit, vagy pedig a kárhozatot választja, de természetesen züllött útját egy másik oktatási intézményben folytathatja. A diákok függetlenül attól, hogy egyáltalán hitték-e az engesztelő áldozatot és a bűnbocsánatot, a megtérést választották. Se szüleikre, se magukra nem akartak még nagyobb szégyent hozni. Többen színjátékra kényszerültek, amikor az istentiszteleten a megtéréskor előrevonultak, hogy az iskolában maradhassanak az „ügyeik” után is. Igaz azt sem tudták sok esetben, hogy kihez térnek meg.”
A történetek a zárt intézetek terrorját idézik. Ebből egy példa: „Ez az eset pontosan abban az időszakban történt, amikor egyébként is sok volt a daganatos haláleset és mindezt már a vezetőség sem hagyhatta szó nélkül. Mi ifjak is megkaptuk a számos halálesetre vonatkozó megalapozott magyarázatot a bibliatanárunk részéről (aki nyilvánvalóan magasabb körből, azaz a legfőbb vezér kijelentését továbbította, mint mindig). Az egész osztály szemébe lett mondva, hogy mindez miattunk történik, a mi bűneink miatt halnak meg a gyülekezeti tagok, a bűneink miatt, amiket magunkkal viszünk az istentiszteleti alkalmak szent atmoszférájába.
Minden bizonnyal az olvasó érthetően nem tudja átérezni, hogy ez milyen lelki hatással van tizenéves fiatalokra, akik természetesen nem tökéletesek, mint ahogy senki sem. Mindenki azonnal saját magára gondolt ledermedve és sorolta magában a vétkeket, amellyel ugyan senkinek nem ártottunk, mégis miattunk haltak meg elég sokan a gyülekezetben. Valószínűleg nem érezhető, hogy ez milyen „teher” egy önérzetes, jóra törekvő és megfelelni igyekvő fiatal számára, aki amúgy is küszködik és bukdácsol a vétkekkel és emiatt a gyülekezetben belénk vert tanok miatt amúgy is brutális lelki gyötrelmek alatt van. Erre még számoljon el a lelkiismeretével amiatt is, hogy ártatlan emberek halnak meg miatta. Ilyen és ehhez hasonló eszközökkel próbáltak meg hatalmat gyakorolni a fiatalok felett, s hogy ez mennyire távol áll Istentől és munkájától, valamint, hogy mindez mekkora lelki, szellemi sötétségre vall, nem kell hosszasan magyarázni és fejtegetni.”
Ez olyan visszaélés a gyerekekkel, amelyekért a Hit Gyülekezete összes iskoláját be kellene záratni, s kivenni a fejlődésben levő gyerekeket a fanatikus sarlatánok kezéből. Amit felnőttekkel tesznek, az is bűn, esetenként azt is erős gyógyszerekkel kezelik. De az, hogy kiszolgáltatott gyerekeket is terrorizálnak, lelkileg kínoznak és gyötörnek, nem játék. A személyiségüket összezúzzák, lelki rabszolgaságba kényszerítik őket. Ez a legsúlyosabb visszaélés. Arról nem is beszélve, hogy a nagy ügynökvadász Németh Sándor termeli ki a legtöbb spiclit, besúgó ügynököt, akikbe már gyerekkorukban belenevelik, hogy jelentsék fel a társaikat. A Hit Gyülekezete utánpótlás bázisát már nem az új megtérők jelentik elsősorban, hanem az iskolákban kinevelt fanatikus „janicsárok”.
Aki a folytatásra kíváncsi, megtalálja a Fesz lesz című könyvben.
