A kommunistázás működött, a radikális baloldaltól sokan féltek, de semmi nem dőlt el

9 perc olvasási idő

Még nincs végeredménye az amerikai elnökváélastzásnak, szoros az eredmény, és papírforma szerint bárki nyerhet. A döntő momentum az lehet, hogy Pennsylvániában a levélszavazatok képesek-e ledolgozi Trump előnyét. A demokraták abban bizakodnak, hogy a levélszavazatok általában nekik kedveznek. De az eddigi eredményről elmondható, hogy a várakozások és a realitások alapján Bidennek már nyernie kellett volna, és nagy csoda lesz, ha mégis nyer. Ez olyan államok segítségével történhetne, amelyekre kevésbé számítottak. Az némileg vicces, hogy demokrata elemzők már egy Trump győzelem esetén is megtalálták, mivel lehetnek elégedettek: előtörtek néhány hagyományosan republikánus államban. Miközben papíron Biden még Pennsylvánia nélkül is nyerhet.

Pennsylvániában még van 1,4 millió levélszavazat, amely nincs a jelenlegi eredményben, és majdnem háromszor annyi, amennyivel Trump vezet. Ha Biden behúzza Arizonát, Nevadát és Michigant vagy Wisconsint, akkor Pennsylvániával együtt nyerhet, ami nem kizárt. Ez nagy meglepetés lenne, mert valójában a világtendencia miatt a papírforma szerint Trump az esélyesebb, mert a világhangulat a az illiberális, populista, fasiszta irányzatoknak kedvez, nem ábrándult még ki eléggé ezekből a szörnyetegekből az emberiség, mert már régen volt a II. világháború. Ezért nincs a levegőben egy világszintű fordulat, ez kifejeződik abban, hogy működnek a populista ferdítések, uszítások, fenyegetések, hazugságok.

Ezért papírforma szerint még nyerhet Biden, és fantasztikus dolog lenne, de ha ez megtörténne, az a csoda és a meglepetés kategóriája lenne a fentiek miatt. A demokraták jó döntése volt, hogy egy mérsékelt demokratát indított, és nem egy baloldali radikálist (a hozzájuk közelebb álló Kamala Harris alelnöki jelölése nyilván azt a célt szolgálta, hogy a radikális baloldali szavazatokat is behozzák), és elemi hiba volt, hogy nem éltek ezzel és nem hangsúlyozták eléggé, hogy Biden nem akar “kommunizmust” Amerikában, sem gazdasági, sem strukturális, sem kulturális értelemben nem akar radikális változásokat (ami igaz is), csak megszabadítani Amerikát egy pszichopata őrült ámokfutásától.

Trump ugyanis azért volt képes megkapaszkodni annak ellenére, hogy az amerikaiak elsöprő többsége undorodik a személyétől, hogy sikerült megfenyegetnie az embereket, hogy ha a demokraták győznek, akkor a radikális baloldal kommunista országot csinál Amerikából, szélsőradikális liberális változásokat vezetnek be, amire se szándékuk, se lehetőségük nem lenne, de sokan elhitték ezeket a hazugságokat. Főleg Floridában a spanyolok, akik közül sokan a dél-amerikai kommunista diktatúrákból érkeztek, Amerikát még nem ismerik eléggé, és bedőltek annak a megfélemlítésnek, hogy itt ugyanaz lehet, mint ahonnan menekültek, például Venezuelából. Ez hazugság, de működött.

A republikánusoknak pedig elmagyarázhatná valaki, hogy ha a Tea Party által megnyitott szelepet még jobban kinyitják, és a szélsőjobboldal lesz teljes egészében a párt ideológiai irányvonala, az kiváltja az ellenhatást, és létrejön a radikális baloldal. A szélsőségek egymást erősítik. Ha a szélsőjobboldali propaganda kulturharcot hirdet, arra meglesz a válasz, és ez a folyamat szakítja szét az országot. Mert ha minden nőt szülésre akarnak kényszeríteni a keresztényfasiszták,  s nem adják meg a szabad válastzás és a jó döntés örömét azoknak sem, akik meg akarják tartani a magzatukat, s nem meggyőzni akarják azokat, akik rossz döntést hoznának, akkor csak azért is ellene mennek, és tiltakoznak. A Biblia szerint a törvénye haragot nemz, a kényszerítés ellenállást szül, amit a keresztényfasiszták nem vesznek figyelembe. Ugyanez a helyzet a melegekkel, a melegjogi mozgalmakat a keresztzényfasiszták erősítik a gyűlölködésükkel.

A szociális és gazdasági kérdésekben ugyanez a helyzet. Ha minimális lehetőséget nem akarnak adni arra, hogy szegényebb emberek tízmillióinak egészségbiztosítása legyen, akkor a mindenkinek ingyen járó teljes egészségbiztosítást fogja zászlajára tűzni az ellenoldal. Ugyanez a helyzet az oktatással is. A hamis próféciák miatt a sarlatán tévéprédikátorok által nyomott szélsőjobboldali Izrael-politika következménye, hogy a másik oldal muszlim és palesztin jelölteket indít és azokat megválasztják. Trump fundamentalista keresztény szélsőjobboldali “Izrael-politikája” többet ártott Izrael amerikai támogatásának, mint bármi eddig a történelemben. A keresztény tálibok semmivel nem szimpatikusabbak és nem kevésbé veszélyesek, mint a muszlim tálibok. Minden vallási alapú politika szélsőséghez, kirekesztéshez, gyűlölködéshez és háborúhoz vezet. Ez indult el Amerikában is, a polgárháború szélére sodorva az országot.

Ezért lenne jó, ha Biden most nyerne, és jó egészségben négy évig kormányozhatna, hogy ezeket a kilengéseket csillapítsa, és bebizonyítsa, hogy a szélsőjobboldali populista hazugságoknak nincs alapja. A liberális jogállam, az emberi jogok képviselői nem kommunizmust hoznak létre, hanem joguralmat, demokráciát, szabadságot és nyugalmat. E pillanatban még nyitott a helyzet, bármelyik jelölt nyerhet, és az még a jövő kérdése, hogy mi lenne akkor, ha csoda lenne, és Biden nyer. Trump egyértelmű jelét adta annak, hogy magától nem hajlandó kiköltözni a Fehér Házból. De ez a probléma legyen a jövő gondja, egyelőre a csodáért kell szorítani, hogy a világtendencia és a világhangulat ellenére Trump veszítse el a választást.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Minden nézőkkel rendezett futballmeccs gondatlanságból elkövetett emberölés

Következő cikk

Ennyit ér Trump szava, előre győztesnek hirdette magát, veresége esetén elindulhat az erőszak