Magyarországon hisztérikus indulatokat indított el a New York államban néhány napja elfogadott új Reprodukciós Egészségügyi Törvény (Reproductive Health Act). Azt állítják, hogy a demokrata párti többség által elfogadott törvény lehetővé teszi „a kismamáknak azt, hogy akár még közvetlenül a szülés előtt is abortuszon eshessenek át”, „a liberális többség New York államban a szülés napjáig engedélyezte az abortuszt”, „a liberális képviselők ezzel lehetővé tették a teljes mértékben, önállóan életképes csecsemők meggyilkolását is”, stb..
Ezzel szemben a valóság az, hogy az érvényben levő magyar abortusztörvény (az 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről) ugyanazt tartalmazza, amit most New Yorkban elfogadtak. Nem igaz, hogy életképes csecsemőkkel szemben a szülés napjáig abortuszt lehet végrehajtani. Ez őrültség, ez uszítás, amelynek lényege, hogy az abortusz kérdésében egyébként is félrevezetett keresztény hívőket a liberális demokrácia ellen hangolják, és az illiberális politikai erők és politikusok szavazóivá tegyék. Ez a módszer magukat „kereszténynek” nevező emberek részéről különösen visszás.
A New Yorkban elfogadott új törvény szerint
a szakorvos véleménye és a páciens esetének tényei alapján abortusz az alábbi három esetben engedélyezett: a terhesség kezdetének időpontjától számított 24 héten belül, vagy a magzat életképtelensége esetén, vagy az anya életének és egészségének védelmében.
Hazugság, hogy a törvény “a szülésig legalizálta az abortuszt”, mert az továbbra is a terhesség 24. hetéig megengedett. Késői „abortuszra” abban az esetben kerülhet sor, ha a kezelőorvos megállaptja, hogy a magzat életképtelen. Akkor azt ki kell venni az anyából, vagy ha a terhesség az anya életét és egészségét veszélyezteti, és az abortusz emiatt “szükségessé válik”, akkor életmentő műtétet hajtanak végre az anya javára, ha ezt választja. Itt olvasható a törvény szövege angolul:
“According to the practitioner’s reasonable and good faith professional judgment based on the facts of the patient’s case: the patient is within twenty-four weeks from the commencement of pregnancy, or there is an absence of fetal viability, or the abortion is necessary to protect the patient’s life or health.”
A magyar abortusztörvény szabályozása tartalmilag ezzel azonos. A magyar törvény szerint:
6. § (3) A terhesség a 20. hetéig – a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig – szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri.
(4) A terhesség az időtartamától függetlenül szakítható meg
a) az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve
b) a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.
Ez pontosan megegyezik azzal, amit most New Yorkban elfogadtak. A terhesség a 24. hétig megszakítható, valamint a terhesség az időtartamtól függetlenül megszakítható, ha „a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség” áll fenn, ezt a New York-i törvény úgy mondja, hogy „a magzat életképtelen”. A másik lehetséges ok, az anya életét veszélyezteti, a New York-i törvény ezt úgy mondja, hogy „az anya életének és egészségének védelmében”. Tartalmilag a két törvény között nincs különbség.
A magyar törvény a „terhesség megszakítása” kifejezést használja, ami korrekt, de a köznyelv a terhesség megszakításának minden formáját „abortusznak” nevezi, ami félrevezető és alkalmat ad az uszításra. Az abortusz az ún. „nem kívánt terhesség” művi megszakítására használatos kifejezés, míg a 24. hét utáni terhességmegszakításra nem az „abortusz”, hanem az „életmentés” kifejezés használata ajánlatos az anya szempontjából. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a magyar törvény még liberálisabb, mint a New York-ban elfogadott törvény, mert a magyar törvény a megszületendő magzat várható életesélyei alapján teszi lehetővé a terhesség megszakítását, míg a New York-ban most elfogadott törvény erre nem ad lehetőséget, csupán már a méhben életképtelen magzat eltávolítását teszi lehetővé.
Ezért teljesen indokolatlan a magyar keresztény nők jajveszékelése arról, hogy Amerikában a liberálisok tömeggyilkosságokat hajtanak végre, mert a jobboldali MDF-kormány idején elfogadott 1992.évi magyar „abortusztörvény”, amelyet Surján László népjóléti miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke nyújtott be, sokkal megengedőbb, mint a most elfogadott New York-i törvény. Ha a liberális-illiberális logikát visszük tovább, amit a felelőtlen uszítók használnak, akkor az illiberálisok nagyobb „gyilkosok”, mint a New York-i demokrata párti képviselők. Az Orbán-rendszerben akkor is végrehajtható az abortusz, ha csak feltételezik, hogy a megszülető gyermek a születése után súlyosan beteg lehet vagy meghalhat.
A hazugságokkal szemben fontos megemlíteni, hogy a New York-i demokrata párti többség, amely Trump ámokfutása miatt tíz év után győzött New Yorkban a törvényhozás mindkét házában, azt az áldatlan állapotot szüntette meg, hogy a terhes nőnek az életképtelen magzatot is ki kellett hordania és meg kellett szülnie, illetve az anya életének veszélyeztetése esetén sem lehetett a terhességet megszakítani és megmenteni az anyát. Az anya ezt nem dönthette el. Ez abnormális helyzet volt. Ezt orvosolta a mostani törvény, nem pedig csecsemőholokausztot és tömeggyilkosságot rendelt el, ahogy azt felelőtlen és esztelen emberek terjesztik.
Van még egy formai különbség az amerikai és a magyar szabályozás között. A New York-i törvény a nők jogává teszi, hogy a terhességet vállalja, kihordja, a gyermeket megszüli, vagy a terhesség kezdetétől számított 24. héten belül, amit orvosi szempontból a magyar törvény is az abortusz lehetséges orvosi határának tart, megszakítja a terhességet. A magyar törvény ezt nem a nők jogaként teszi lehetővé, hanem meg kell indokolni. Ennyi a különbség. Az indok azonban az alábbiak szerint bármi lehet:
5. § (1) A terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg.
(2) Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.
A „súlyos válsághelyzet” gyakorlatilag bármi lehet. Ha valaki azt mondja, hogy a terhesség neki lelki megrendülést okoz, vagy „társadalmi ellehetetlenüléshez” vezet, már kérhet abortuszt. A magyar törvény legfeljebb annyiban dicsekedhet a New York-i val szemben, hogy igyekszik az abortuszokat minél korábbi időpontra terelni. Sima ügy a terhesség 12. hetéig, a 18. hétig már trükközni kell, hogy nem ismerte fel időben, korlátozottan volt csak cselekvőképes, de ezekre bármit ki lehet találni. A 24. hétig abortuszt abban az esetben lehet elhúzni, „ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri”. Ez az orvossal való megegyezés kérdése. De a magyar és a New York-i szabályozás is a 24. hétnél húzza meg az „abortusz” orvosi lehetőségét.
Ami a 24. héten túl van, az anya szempontjából mindkét esetben életmentés és nem abortusz, mert a terhesség az anya életét és egészségét fenyegeti. Illetve New Yorkban az életképtelen magzat eltávolítását jelenti, míg a magyar törvény esetében – a fentiekben ismertetett módon – a születendő gyermek várható életesélyeit és egészségét érinti. Ez sokkal inkább nevezhető Taigetosznak, mint a New York-i törvény, mert előre ítélnek erről, és elég sok zseniről kiderült, hogy az orvosok a terhesség megszakítását javasolták, és az anya mégis a szülést választotta. A New York-i törvény egyébként ezt is az anyára bízza, hogy kockáztatja-e az életét vagy a terhesség életmentő megszakítása mellett dönt.
Az uszítás másik oka, hogy New Yorkban az abortuszt kivették a büntetőtörvénykönyvből, ami természetes, mert ha ez a törvény a fentiek értelmében lehetővé teszi a terhességmegszakítást, akárcsak a magyar törvény, akkor az nem lehet ezzel egyidőben bűncselekmény is. A republikánusok mégis ezt akarták, és azzal a csúsztatással próbálkoztak, hogy akkor a családon belüli erőszak esetén bekövetkező vetélés, és a vetélés miatt bekövetkező magzati halál nem lesz gyilkosság. Csakhogy erre vonatkozóan a büntetőtörvénykönyv más részei vonatkoznak, mert amikor a férj úgy elveri a feleségét, hogy a babáját elveszíti, az nem „abortusz”. Azt a családon belüli erőszak következményeire vonatkozó más törvény rendezi.
Természetesen nem képzeljük azt, hogy azok a keresztény hívők, akiket saját egyházuk, gyülekezetük elbutít, uszít, hogy az illiberális törvénytaposókra szavazzanak, különösebb jelentőséget tulajdonítanának a tényeknek, és a fentiek alapján felülbírálnák ezeket az észbontó hazugságokat a 9. hónapban végrehajtott abortuszokról és Hillary Clintonról. Ezeket a hazugságokat az orosz titkosszolgálat találta ki még az elnökválasztási kampányban Trump megsegítésére, hogy a pénzéhes és hataloméhes evangéliumi pásztorok könnyebben Trump mellé állíthassák a hívők szavazatait. De azért különféle babamagazinoknak és egészségügyi magazinoknak, mamaújságoknak érdemes lenne a tényeket figyelembe venniük, ha nem akarnak szándékosan hazugságokat terjeszteni. Például itt, és itt.
Éppen ideje lenne, hogy az Európai Unióban (de Amerikában is) megszülessen a fake news, az álhírek, hazug uszítások elleni törvény, hogy gátat vessenek olyan hazug uszítók tevékenységének, mint amilyen például a Hit Gyülekezetében Morvay Péter volt III/III-as ügynök, aki a Molochnak bemutatott csecsemőáldozatokkal azonosítja az anyák életmentése miatt megszakított terhességeket, vagy az élettelen magzat eltávolítását jelentik. Morvay ráadásul ért angolul, „műfordítónak” nevezi magát, ennek ellenére szándékosan az ellenkezőjét írja le, mint ami a New York-i törvény szövegében van. Ezt büntetni kellene.