A 444.hu hívta fel a figyelmet az Inside Edition című amerikai televíziós műsorban bemutatott riportra, amelyben az egyik neves amerikai tévéprédikátort faggatja a riporter az „evangéliumi gazdagságról”, főként a magánrepülőgépeiről. Kenneth Copeland ugyannak az egyházmodellnek a képviselője, amelynek lényege, hogy teljhatalmú vezetője és tulajdonosa az alapító-prédikátor. Ezek a gyülekezetek minden felsőbb egyházi, bibliai vagy közösségi kontroll nélkül működnek, a vezető lelkész magánvállalkozása a gyülekezet, és nem tartozik elszámolni sem a vagyonával, sem a magatartásával senkinek.
A „médiaegyház”, a televíziós és rádiós szereplés révén ezek a prédikátorok hatalmas vagyonokra tesznek szert, de egyházi magánvállalkozásukat nonprofit vállalkozásnak tüntetik fel, így adómentesek. Ezzel járnak bizonyos kötelezettségek, amelyeket nem tartanak be. Úgy használják a bevételeiket, mint egy cégtulajdonos az adózás utáni nyereségét, ezért törvénytelen. Emiatt korábban kongresszusi meghallgatás is történt, az amerikai adóhatóság (IRS) a leghíresebb és leggazdagabb prédikátoroknál többször tartott ellenőrzést, vizsgálatot, de a formálisan létrehozott egyházi testületekben a hívek mindig megvédik őket.
Az egyház vagyona magánvagyonná válik, az „egyszemélyes egyházak” az alapító magánvállalkozásaként működnek. Ószövetségi hivatkozásokkal szedik a hívőktől a tizedet, akiknek azt ígérik, hogy ha sokat adnak a prédikátor magánvállalkozónak, akkor Isten annak sokszorosát fizeti vissza (gyakorlatilag egy pénzfejő automataként mutatják be Istent, a prédikátornak adott pénz olyan, mintha Istennek adnák). De ha nem fizetnek tizedet (minden bevételükből tíz százalékot) a prédikátornak, azzal Istent lopják meg és átok alá kerülnek. Ezzel a zsarolással az egyházi magánvállalkozók hatalmas gazdagságra tesznek szert, amiből nem adóznak, mert az üzletet nonprofit vállalkozásként, egyházként jegyeztetik be. A szolgáltatás a prédikátor igehirdetése, amelynek tisztaságát senki nem ellenőrzi, a vallásszabadságot sértené.
Az alapítók akkor lennének korrektek, ha a „ministry” mögé azt írnák, hogy LLP, vagy Corporation, amelynek ők a tulajdonosai és ügyvezetői, és minden profit az övék, miután kifizették az adót. Ezzel szemben a magánvállalkozást nonprofit szervezetnek és egyháznak álcázzák, noha az egyház újszövetségi bibliai normáihoz semmi köze. Isten egyháza hálószerűen működik, nem piramis, a feje nem ember, hanem Jézus Krisztus. Szellemi ajándékokat (karizmákat) ad Isten az embereknek, akik „szolgálati ajándékok” Krisztus testében, de nem tulajdonosok, nem cégvezetők, nem diktátorok, nem kontroll nélküli vezetők, hanem presbitérium irányítása, kontrollja alatt vannak, és a közösséget szolgálják, ahol a hívők egyenlőek, és nincs klérus. Aki legnagyobb akar lenni, az mindenki szolgája, nem pedig neki vannak szolgái.
Ehhez a mintához még csak nem is hasonlítanak az egy ember által alapított egyházak, amelyek az alapító tulajdonaként, cégeként működnek, ahol az alapító mindenki főnöke. Azzal a különbséggel, hogy a cégek esetében a főnöknek nem jár vallásos tisztelet, vannak munkavállalói és emberi jogok, amelyek az egy személy által alapított és tulajdonolt egyházakban Istenre hivatkozva nem léteznek. A pénz fölött nem a közösség, hanem az alapító-tulajdonos rendelkezik, abba beleszólása senkinek nincs. A tulajdonos prédikátor a milliárdjait nem az evangélizációra, a közösségre, nem a szegényekre, hanem magára költi. Csupán annyit fektet be a vállalkozásába, ami a fenntartáshoz és még több tizedfizető és adományozó megszerzéséhez szükséges. De ez nem egyház, hanem üzleti-vallási vállalkozás.
Ami a működtetés fölött van, az övé. Az alapító-tulajdonos prédikátor Isten tekintélyével visszaélve korlátlan hatalmat épít ki nemcsak a szervezet, hanem az emberek lelke fölött is. Mindenki gyakorlatilag az ő alkalmazottja lesz, és isteni tekintélyt tulajdonít neki. A legengedelmesebb emberekből formális testületeket hoz létre, amelyek csupán a látszatot és a legitimitást szolgálják, de gyakorlatilag semmi hatalmuk és jogkörük nincs. Az összes joguk az, hogy jóváhagyják és igazolják a tulajdonos önálló döntéseit, amelyeket Istennek tulajdonítanak. Ezért nem kérdőjelezik meg a tulajdonos-lelkész magatartását, viselkedését, és a pénz felhasználását sem. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy az alapító-tulajdonos vállalkozó lelkész magatartását, pénzét, döntéseit megkérdőjelezze, egyházi, bibliai normákat kérjen számon rajta.
Aki ennek csak a gondolatát felveti, az lázadó, istentelen. Isten ellen lázadó emberként elveszíti az állását, a beosztását, vagy a tagságát, az ilyen embernek – megbélyegezve – távoznia kell. Minennkinek az ellenségének kell tartania. Ezért ezek az egyházi vállalkozást űző üzletemberek korlátlan hatalmú diktátorok lesznek, akik pszichikai terrorral uralkodnak a hívek fölött, és sajátjukként bánnak a közösség egész vagyonával. Ha jön az IRS, az adóhivatal, akkor a vallásipari cég azonnal kegyes egyházzá válik, ahol a vezető lelkész az általa kinevezett presbitérium jóváhagyásával vesz akár három vagy öt magánrepülőt is saját magának. Minden rezsijét a „gyülekezet” fizeti, gazdagok a gyerekek, nekik is mindent a gyülekezet fizet, a prédikátor minden fogyasztása a nonprofit egyházi szolgálat érdekében történik.
Mindez egy nagy hazugság, ami ráadásul összeegyeztethetetlen a bibliai egyházmodellel. De az állam számára megfoghatatlan, mert az alapító-cégtulajdonos-vezető lelkész által kinevezett „testületek” tagjai igazolják, hogy mindenre a ministry, a szolgálat miatt van szükség. Arra is, hogy akár 3 ezer dollárt fizessenek egy éjszakára egy luxus szállodában. Magyarországon ugyanez a helyzet, csak az egyszemélyes alapítású egyházi üzleti vállalkozásból származó vagyont rejtegetni kell, nem lehet olyan nyíltan és kihívóan luxus életmódot folytatni, mint Amerikában, ahol sok a gazdag. De az arányok hasonlók. Nem tudnak ezek az emberek elszámolni a mérhetetlen gazdagságukkal, sem az adóhivatal felé, sem a híveik, sem a társadalmi nyilvánosság, sem a bibliai követelmények felé. Amerikai riporterek felteszik néha a kérdést, hogy Kenneth Copeland például hogyan számol el a híveinek azokkal a krisztusi igékkel, hogy ne gyűjtsetek kincseket a földön, nem lehet szolgálni két Úrnak, Istennek és a Mammonnak, stb.. Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője-tulajdonosa egy ugyanilyen egyházi üzleti vállalkozó, aki ugyanezt a modellt utánozza.
Copeland arra hivatkozott korábban, hogy ha egy menetrend szerinti járattal repülne, azolyan lenne, mintha démonokkal teli csőbe ülne be. Ezért kellenek neki a magánrepülők. Ám a riportert érdekli, hogy az embereket démonoknak nézi-e, és hajlandó-e más emberekkel érintkezni lelkész létére, hiszen démonok vannak benne. Copeland képmutatóskodik, nincs igazán jó válasz, azt képzeli, hogy a kívülállók nem értik meg, hogy az emberekben a Biblia szerint lehetnek démonok. De az emberek nem olyan hülyék, mint ahogy ők képzelik, azt is tudják, hogy a Biblia szerint Isten, a hívő szívében levő Szentlélek nagyobb és erősebb, mint a démonok, és nem árthatnak nekik. Azt mondja a riporter is, hogy a tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint gazdagnak bejutni a mennyországba, mire Copeland azt válaszolja, hogy „de Istennél minden lehetséges”. Hacsak nem így. Akkor semmi nem számít.
A „médiaegyház” kifejezés azt jelenti, hogy az üzleti vállalkozásként működő megagyülekezetek pásztorai jól ráéreztek arra, hogy a média révén több emberhez jutnak el, több embert tudnak befolyásolni, több ember küldi az adományokat és a tizedet. Ez a tömegbefolyás, amely összességében 80 milliós nézettséget jelent Amerikában, méghozzá olyan embereket, akik úgy engedelmeskednek a prédikátor minden szavának, mint Isten szavának, a politikai befolyásra is használható. Ezt felismerte a republikánus párt, a politikai jobboldal, és beszervezte maga mögé ezeket az egyházi üzleti vállalkozókat. Olyan üzeneteket fogalmaznak meg, amelyekkel ezek a hívők meggyőzhetők, még akkor is, ha a bűnösök megbélyegzése, üldözése bibliaellenes, de a hívőknek jól hangzik, a tulajdonos prédikátor pedig profitál belőle.
Ezzel az egyházi státusszal, adókedvezménnyel visszaélő prédikátor üzleti vállalkozók politikai védelmet, evilági hatalmat, politikai befolyást, állami pénzeket, támogatásokat szereznek maguknak. Ez a politikai szerep az üzleti vállalkozás része lesz, a politikusok megvédik a bizniszt. A hívők pedig megvédik a bálványaikat minden józan és jogos kritikával szemben, az ördög támadásának tulajdonítva, függetlenül attól, hogy adott esetben a világi, nem hívő riporternek igaza van, és korrektebb bibliai álláspontot képvisel, mint a szemfényvesztő, csaló, magukat egyháznak kiadó üzleti vállalkozók, akik máskülönben báránybőrbe bújt farkasok.
