2024, december19, csütörtök
KezdőlapFesz leszA szegedi áfacsalásban letartóztatott nyolc személy közül hét a Hit Gyülekezete tagja

A szegedi áfacsalásban letartóztatott nyolc személy közül hét a Hit Gyülekezete tagja

-

A Hit Gyülekezetéhez közelálló források szerint a szegedi áfacsalásban nem csupán Joób Márton önkormányzati képviselő érintett, hanem az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottak közül a nyolcból heten a Hit Gyülekezete tagjai. Ez a hír bejárta a közösségi médiát, lapunk három személyt azonosított eddig név szerint, akik a Hit Gyülekezetéhez tartoznak: Joób Márton mellett Sz. Jánost, valamint a békéscsabai O. Pétert, aki szintén Szuperinfót és szórólapokat terjesztett.

Mindez megerősíti azt a hírt, hogy Joób Márton és társai áfacsalása nem csupán magánszemélyek ügye, hanem a Hit Gyülekezete botránya. Ez a hálózat a Hit Gyülekezetén belül működött, a pénz egy része a Hit Gyülekezetébe folyt, ha másképp nem, tized és adomány formájában. De az áfacsalás egybeesett a szegedi gyülekezeti ház építésének befejezésével és a felvett hitelek visszafizetésével is. A szegedi Hit Gyülekezete vezetője Joób Márton édesapja volt, aki már egy korábbi hitelfelvétel visszafizetésének nehézségei miatt is kórházba került. Mint kiderült, nem sokkal az őrizetbe vétel előtt, a Hit Gyülekezete szegedi székházára (és még néhány vidéki gyülekezeti házra) ismeretlen célból 750 millió forintos hitelt is felvettek, amelynek sorsa ismeretlen.

A Hit Gyülekezete további érintettségét mutatja, hogy az áfacsalásban érintett céghálózat a gyülekezeti vállalkozások profiljába tartozó ingyenes hírújságot terjesztésével és szórólapozással foglalkozott. Az alkalmazottak jelentős része be nem jelentett gyülekezeti tagokból állt, akiket éhbéren dolgoztattak és nem fizettek utánuk közterheket. Az áfacsalás a Hit Gyülekezetéhez tartozó vállalkozások egyik tipikus bűnelkövetési módja. Joób Márton és társai előtt már több Hit Gyülekezetéhez tartozó vállalkozó került áfacslásért börtönbe. Jellemző módon az áfacsalást a Hit Gyülekezete vezetőjének adócsalásra vonatkozó hamis tanítása, bátorítása és elvárásai nyomán követték el. Nem a saját részükre, hanem a vidéki gyülekezeti házak építésére fordították. A Hit Gyülekezete vidéki gyülekezeti házainak egy része bizonyítottan áfacsalásból épült, az elkövetők a büntetésüket már le is ülték. Aki lebukott, azt beáldozták, magára hagyták, aki nem bukott le, az dicséretet kapott.

Ezért a szegedi áfacsalási ügy is a Hit Gyülekezete botránya, miután Joób Márton a Hit Gyülekezete egyik reklámarca, s a NAV által felderített számlázó hálózat a Hit Gyülekezetén belül működött. Az áfacsalást bűnszervezetben követték el a gyanúsítás szerint, azonban a nyomozóhatóság nem tárta még fel soha kellő mélységben azt, hogy ezek a bűnszervezetek nem csupán a hamis számlázásban résztvevő cégeket foglalják magukban, hanem a Hit Gyülekezetét is. A vallási tevékenység mellett a Hit Gyülekezete maga is bűnszervezethez hasonlóan működik, mert az elkövetés, az elkövetők személye, az indíték és az elcsalt pénz felhasználása nem független a Hit Gyülekezetétől. Főleg nem Németh Sándor személyétől, aki az elkövetők számára abszolút (isteni) tekintéllyel bíró személy, aki a gyülekezete tagjait arra tanítja a bibliai Gedeon példázata alapján, hogy az államot meglopni, az adót elcsalni nem bűn.

A Hit Gyülekezete tagjai feltétlen engedelmességgel tartoznak Németh Sándornak (ellenkező esetben Isten ellen lázadóknak kiáltják ki őket), aki közvetlenül vagy közvetve maga is részesül az áfacsalásból származó pénzből. Bartus László Fesz lesz című könyve ismerteti azt az esetet, amikor Németh Sándor nylonzacskóban vett át saját maga számára egy vidéki gyülekezeti pásztortól 10 millió forintot, amely áfacsalásból származott, s megdicsérte érte az „adományozót”. A Hit Gyülekezete tagjai jövedelmük 10 százalékát kötelesek befizetni Németh Sándornak, ellenkező esetben azzal fenyegetik meg őket, hogy Istent csapják be és átok jön az életükre. Ezért a lopott pénz tizede is a Hit Gyülekezetébe folyik be, ami fölött Németh Sándor rendelkezik egyszemélyben, mindenféle kontroll vagy elszámolás nélkül. A gyülekezethez tartozó vállalkozók egy része így próbált megfelelni Németh Sándor elvárásainak. Vidéki gyülekezeti házat építettek.

Ezek a gyülekezeti házak a helyi hívők pénzéből, vállalkozásaiból épülnek, de a budapesti központi Hit Gyülekezete nevére (tulajdonába) kerülnek. Ezek jelentős részére nagyértékű jelzáloghiteleket vesznek fel, amelyek felhasználása a Hit Gyülekezete tagjai előtt nem ismert, de a törlesztést ők fizetik. Ha ez egyszer nem történik meg, akkor a pénzükből épített gyülekezeti házakat a bankok elviszik, de a hitelként felvett pénzekről és a felhasználásról nem tudnak semmit. A Hit Gyülekezete körül hatalmas céghálózat működik, amelyben részt vesznek Németh Sándor családtagjai, a gyülekezet pásztorai, rokonaik. Az egyszerű tagok egy része pedig éhbéren, be nem jelentett foglalkoztatottként itt dolgoznak. Néha nem lehet szétválasztani, hogy mit végeznek „Isten szolgálatából”, és mit dolgoznak alkalmazottként.

Helyenként a gyülekezeti vagyon és a magánvagyon keveredik, amire legjobb példa az, hogy Németh Sándor saját nevére íratta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát, mintegy kétmilliárdos értéket. Nem lehet tudni, hogy mely cégeket vezetik strómanok, és milyen pénzeket forgatnak meg ezekben. Mindez keveredik a vezető lelkész által használt titkosszolgálati módszerekkel, politikai védelemmel, pártkapcsolatokkal, médiahatalommal. A sorozatos botrányok egyre inkább azt mutatják, hogy mindez csupán a jéghegy csúcsa. Nem lehet tudni, milyen földbirtokok, ingatlanok, bankszámlák kapcsolódnak a szervezethez, illetve Németh Sándorhoz.

Miközben közpénzek százmillióit érintő bűncselekmények derülnek ki. Közpénzek legálisan is jutnak a rendszerbe, mert az Orbán-kormány nevében most írtak alá egy megállapodást a Hit Gyülekezetével, amely nappal egyház, éjjel maffia. A kidőlő csontvázak egyre inkább szervezett bűnözés körvonalait, egy egyház égisze alatt működő bűnszervezet kontúrjait mutatják. A szegedi áfacsalás nem magánszemélyek ügye, ez a Hit Gyülekezete újabb botránya. A Hit Gyülekezete része a lebukott bűnszervezetnek, de a börtönbe csak az elkövető családapák mennek. Az igazi bűnös, aki az egészet mozgatja, „Isten embereként” szabadlábon hirdeti, hogy ő mennyire „sikeres” és áldott ember. Mint „Ábrahám”.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések