2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírA támogatás nélküli ellenzéki pártokat hagyni kell kimúlni

A támogatás nélküli ellenzéki pártokat hagyni kell kimúlni

-

A Fidesz rendületlenül gyártja az ellenzéki pártokat, amelyek megosztják a rendszer ellenfeleit, és megakadályozzák az egyszólamúságot, az ellenzéket saját belső harcaik és vitáik kössék le. Ezen kívül vannak potyautas ellenzéki pártok, amelyek valós támogatással nem rendelkeznek, de a szavazatok megosztásával fenyegetnek, ezért az „ellenzéki összefogásba” zsarolják magukat, és valós támogatás nélkül parlamenti pártok maradnak. Azon túl, hogy az Orbán-féle elcsalt választásokon való részvétel csak a rendszer bebetonozására és legitimálására való, először itt kéne rendet tenni.

13 év után érdemes levonni a következtetéseket, hogy mi az, amit nem kellene tovább folytatni. Ezek közül a legfontosabb az lenne, hogy a valódi támogatás nélküli, egy futballcsapatnyi emberből álló pártokat nem kell életben tartani azzal, hogy „ellenzéki összefogásba” szervezik őket, hanem hagyni kellene csendesen kimúlni őket. A kamuellenzéki pártokat, mint például a nagyon is gyanús körülmények között létrejött LMP-t, melynek a romboláson és egy szélsőjobboldali ámokfutón (Schiffer András) és egy Orbán-fan kollaboránson (Ungár Péter) kívül mást nem sikerült felmutatni.

De éppen azért nem szeretnénk további pártokat megnevezni, mert minden párt életképességét és létjogosultságát bizonyítsa saját, választáson mért támogatottsága. Véget kellene vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy kamu ellenzéki pártnak nem kell csinálnia semmit, csak médiaszerepelni és várni az újabb „ellenzéki összefogást”, amely majd beviszi őket a parlamentbe. Az ellenzéki előválasztás hibája az volt, hogy csupán vezetőt választott (azt is meghekkelte a Márki-Zay-Karácsony páros, így az sem lett valódi választás), azt nem mérte, kinek nincs egyáltalán támogatottsága.

Vagy legalábbis akkora szavazótábora, amely elérné a parlamentbe jutási küszöböt. Ezeket a pártokat el kell felejteni. Most a Fidesz reaktiválta a rossz emlékű Vona Gábort, aki egy ideológia- és program nélküli, valódi választói réteg és igény nélküli kamuellenzéki pártot alapított, amelyről csak annyit lehet tudni, mint a másik kókler esetében, hogy se nem jobb, se nem bal, és nyitott az Orbánnal való párbeszédre is. Ha eljön az Orbán pénzén való osztozkodás (a választások) ideje, Vona is belép majd az „összefogásba” és a többiek a hátukon viszik az ellenségüket a parlamentbe?

De ugyanez elmondható Márki-Zay egyszemélyes pártjáról is, aki árulónak nevez mindenkit, aki előbb volt ellenzéki és politikus mint ő, aki még javában Orbán híveként volt fideszes, amikor azok már régen Orbán ellenfelei voltak, akiket válogatás nélkül gyaláz. Majd ő is belép az „ellenzéki összefogásba”, mert mindenkit megutáltat, aki nem akar „összefogni”, aminek egyetlen célja az lesz, hogy a támogatás nélküli jobboldali Fidesz 2.0 pártját az általa gyalázott ellenzék és annak szavazótábora bejuttassa a parlamentbe, ahol majd nagy pofával árulóz és oszt ki mindenkit.

A nem fideszes, nem horthysta, nem nyilas, nem orbánista jobboldal nagyjából annyi, ahányan a Márki-párt hézagos alakuló ülésén résztvettek. Az adományokkal a mai napig elszámolni nem tudó Márki-Zay félelmetesnek mondja magát, mert ő „becsületes”, miközben Orbán bandája csak azért nem teszi börtönbe a tisztakezűség bajnokát, mert hasznosabb nekik a börtönön kívül, mint belül. Ideje lenne a támogatással rendelkező ellenzéki pártoknak világossá tenni, hogy az „ellenzéki bizniszpártokat” nem kívánják a továbbiakban a nyakukba venni, pénzhez és álláshoz juttatni.

Hogy mit lehet azoknak mondani, akik szerint „összefogás” nélkül nem lehet Orbánt választáson legyőzni? Azt, hogy „összefogással” sem lehet. Ezek az elcsalt választások nem erről szólnak. Ezek a választáson induló pártok nem a rendszer ellenfelei, hanem kitartottjai. Valódi ellenzéki párt még nincs Magyarországon. A rendszeren belüli kollaboránsokról beszélünk, akik legitimálják Orbánt és a demokrácia hamis látszatát. Tőlük semmit nem várunk, tisztességtelennek tartjuk négyévente a hazudozásukat, hogy ők leváltják Orbánt. De azért vannak fokozatok és mindennek van határa.

Az Orbán választáson való leváltásában tévesen hívő ellenzékiek pártjai, amelyeknek van valódi támogatottságuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül, mint Orbánnal együttműködőknek, tegyék meg azt a szívességet, hogy az emberek egészsége érdekében hagyják megbukni és eltűnni a támogatás nélküli szélhámosokat, hogy legalább azok ne idegesítsenek bennünket. A választók között kell létrehozni az összefogást, nekik kell megtanulniuk, hogy egyesítsék és optimalizálják a szavazataikat azokra, akikre érdemes szavazni, mert nekik van létező támogatottságuk.

Azt a zsarolást, hogy Orbánt segíti, aki nem fog össze kamu ellenzéki bizniszpártokkal, nevetve el kell felejteni. Mert azok valóban Orbánt segítik. Legalább a kollaboránsok között legyen tisztulás.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések