Normális esetben orvosi kérdésekben a politikai vezetés szakemberek véleménye alapján nyilatkozik és hoz döntéseket, nem fordítva. Ezt az alapszabályt demokráciában eddig jobbára Amerikában rúgta fel Donald Trump, akit nem lehet normálisnak nevezni, és számára az alkotmány sem jelent semmiféle korlátot. Ezért diktatúrákat leszámítva extrém esetnek számít, ha a szakemberek nem a szakmai vélemén yüket képviselik, hanem a politikai vezetők szövegeit ismétlik, és magyarázzák meg. A tisztifőorvos feladata az, hogy egy járvány esetén orvosi szempontból képviselje a lakosság érdekeit és annak alapján adjon figyelmeztetéseket, esetenként utasításokat, még állami vezetőknek is.
Magyarország nem demokrácia, ezért Orbán Viktor nemcsak a legjobb közgazdász, tanár, színész, rendező, operatőr, újságíró, tudományos kutató, filozófus, edző, futballista, teniszező és magasugró, hanem a legkiválóbb orvos is, aki még a tisztifőorvosnál is jobban tudja, hogy a járvány mikor mit csinál, mit tervez, ezért az erre vonatkozó döntéseket saját belátása szerint (a vírus helyett is) ő maga hozza meg. Sajnálatos, nem látjuk azokat a pillanatokat, amikor a már szentté avatott Müller Cecília tiszti főorvos Orbán Viktor előtt áll alázatos arckifejezéssel és szorgalmasan jegyzetel, mint Kim Dzsongun mellett a katonaruhába öltöztetett orvosok. Pedig a valóság ez.
Müller Cecília alázatos végrehajtója a politikai akaratnak, sőt akarnokságnak. Szakmai véleménye, különösen ellenvetése nincs. Egyetlen szava nincs arra, hogy a Szuperkupa-döntőre német szurkolók érkeznek és nem zárt kapuk mellett rendezik meg a meccset. Ennek kizárólagos oka az a felcsúti kocsmai bölcsesség, amelyet Orbán Viktor úgy fogalmaz meg, hogy „olyan nincs, néző nélkül nincs futballmeccs”. Ez felülír minden orvosi szakmai szabályt, a magyar emberek érdekeit, a halálos veszélyt, annak kockázatát, hogy ennek közvetett következménye olyan emberek halála lehet, akiknek enélkül nem kellett volna meghalniuk. )0 perc hamis illúzió fontosabb az életüknél.
Magyarország a világnak az a helye, ahol ezen nem háborodik fel senki, ahol ezt a helyi önkényúr megteheti, mint bármi mást. Ahol a szent tisztifőorvos asszonyon nem kéri számon, sem a saját szakmájából, sem a közéletből senki, hogy mégis hogyan képzeli azt, hogy a politikai akarat kiszolgálójaként tisztifőorvos létére emberek életét veszélyezteti, és a tevékenysége, az orvosi hivatása addig terjed, hogy a diktátor döntéseihez igazítja a járványügyi védekezést, s annyi az ő dolga, hogy megmagyarázza a vezér aktuális döntéseit. Most az a dolgunk, mondja az egészségügyért felelős, hogy „védekezésnek most az a célja, hogy tudjuk élni a mindennapi életünket”.
Ezt mondhatja egy politikus, de nem egy tisztifőorvos, mert az ő szempontjából a védekezés célja nem ez, hanem az, hogy megmentsék az emberek életét. Ő nem azonosulhat orvosként a politikai célokkal, neki a politikai célokkal szemben az egészségügyi szakmai véleményt kellene képviselni, harcban, vitában, megtalálva azt a közös nevezőt, amelyben az egészségügyi szempontok, az emberek orvosi védelme maximálisan biztosított, miközben az ország sem bénul meg, s nem omlik össze a gazdaság. De ez a nő nem orvosként látja el a feladatát, hanem egy alattvaló beosztottként, aki ráadásul a hivatása tekintélyével hitelesít minden diktátori, akarnok döntést.
Ezért senki nem érezheti biztonságban magát, egyetlen pillanatig sem érezheti azt, hogy az orvosi szakmai védelem, felügyelet korlátozza a politikai szempontokat és garanciát jelent arra, hogy nem lesz katasztrófa és nem halnak meg azok, akik még élhetnének tíz-húsz évet. Életveszélyben van az ország, mert nincs egészségügyi felügyelet, orvosi kontroll. Egy népszerűséget hajhászó, engedelmes asszonyka nem kontrollálja, hanem visszhangozza egy hozzá nem értő, akarnok politikus szövegeit. Azt tekinti feladatának, hogy azt megmagyarázza, kibontsa, elfogadtassa, igazolja, és azon belül adja okos tanácsait arról, hogyan kell helyesen viselni a maszkot. Mint egy vállalati takarítónő. Egy tisztifőorvost arra tart az ország, hogy azt elmondja: a maszkkal el kell fedni az orrot és a szájat is. Mintha önmaga paródiája lenne, mintha a Gálvölgyi-show-t látnánk élőben. Csak ez nem show, hanem a valóság.
A legszomorúbb az, hogy soha nem fog kiderülni, hány ember élhette volna túl a járványt, ha van Magyarországnak tisztifőorvosa, van demokratikus, jogállami vezetése, és nem egy populista diktátor mondja meg saját feje, hobbija, érdekei szerint, hogy milyen legyen az egészségügyi védekezés. Mindenki magára maradt, mindenkinek magának kell vigyáznia magára. Intézményre, jogállamra, tisztifőorvosra nem számíthat. A kontroll nélküli hatalom elviselhetetlen és káros, ha az oktatást, a tudományt, a művészetet, a kultúrát, a gazdaságot, a jogállamot pusztítja akkor is. De amikor az egészségügyben is Bástya elvtárs szava dönt, és abba emberek halhatnak bele, akkor már annyira sem játék, mint Erdélyben a medve.
A magyar járványügyi védekezés, a magyar tragikomédia egyetlen képbe sűrítve:
