2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekAhol Iványi Gábort és Donáth Annát gyanúsítják erőszakkal, ott senki nincs biztonságban

Ahol Iványi Gábort és Donáth Annát gyanúsítják erőszakkal, ott senki nincs biztonságban

-

Amit Iványi Gábor és egyháza ellen művel az Orbán-rezsim, az nyers erőszak. Erőszakkal elvették egyháza jogi státuszát és megkérdőjelezték az identitását, erőszakkal elvették az ezzel járó jogait és a közfeladatok ellátásáért járó állami juttatásait. Nem hajtották végre az európai bíróság ítéletét, hanem kicselezték azt, majd az emiatt keletkezett költségvetési hiány következtében be nem fizetett járulékok miatt erőszakos eljárást indítottak.

A Dankó utcában, ahol a világ szerencsétlenjeit etetik, ruházzák, gyógyítják és tanítják, az adóhivatal fegyveres emberei szállták meg, erőszakkal behatoltak Iványi Gábor irodájába, s törvénytelenül, a jelenléte nélkül kutattak és foglaltak le mindenfélét. Miközben az egyház és világ legszelídebb embere, a metodista lelkész mindvégig készséges és nyitott volt arra, hogy bármiben együttműködjön, mindent átadjon, az ő leveleire nem válaszol a hatalom.

Iványi Gábor szelíd, de elvszerű ember, a jogait követelte, hogy bemehessen az irodájába, a hatalom az ő és ügyvédje jelenlétében kutasson és foglaljon le bármit. Alatta a lépcsőn az őt támogató felháborodott tömeg, amely tolta felfelé egymást. Ezt minősítette erőszakos támadásnak az erőszakszervezet jelenlevő fegyveres képviselője, aki törvénytelenül járt el, miközben senki nem nyúlt hozzá, nem bántalmazta, nem fenyegette.

A helyzetet is az erőszakot alkalmazó szervezet idézte elő, de semmiféle erőszak nem volt azok részéről, akik az erőszak ellen védekeztek és jogaikat követelték. Iványi Gábort ennek ellenére csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították meg, míg most Donáth Annát, aki egy ártatlan idős lelkészt védett, a Momentum volt elnökét is azzal gyanúsították meg, hogy csoportosan hivatalos személy ellen erőszakot követett el.

A Btk. szerint a hivatalos személy elleni erőszak akkor valósul meg, ha valakit a „jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoznak”, erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerítenek, vagy eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaznak. Egyértelmű, hogy a tényállás egyik eleme sem áll meg, mert a hivatalos személy nem jogszerűen járt el, a helyszínre hívott rendőr elrendelte, hogy Iványi Gábor jelen lehessen az irodájában.

Az eljárást végző fegyveres adóellenőröket az idős lelkész és a törékeny politikusnő nem fenyegette, nem bántalmazta, munkavégzését nem akadályozta meg, nem követett el sem fizikai, sem lelki erőszakot. Iványi Gábor és Donáth Anna egy ujjal nem ért senkihez, nem fenyegetett senkit, nem kényszerített senkit bármire. Iványi Gábor csupán a jogait akarta gyakorolni egy olyan erőszakos cselekmény közben, amit semmi nem indokolt.

Iványi Gábor és egyháza ellen évek óta zajló erőszak csúcspontja volt a demonstratívan és fenyegetően megtartott házkutatás, aminek semmi más célja nem volt, csak a lejáratás és a megfélemlítés. Ez fizikai erőszakkal történt. Donáth Anna semmit nem tett, mint védte az idős barátját, az ártatlanul meghurcolt lelkészt, egyetlen mozdulata nem irányult hivatalos személy ellen, és semmiféle erőszakot nem követett el a fegyveresekkel szemben.

Maga az eljárás is hatalommal való visszaélés, megfélemlítés és fenyegetés, nyílt erőszak a hatalommal szemben be nem hódoló lelkésszel és az Orbán-rendszer pénzügyi támogatását megakadályozó volt EP-képviselő ellen. Ezt az Európai Parlament is kimondta, amikor nem függesztette fel Donáth Anna mentelmi jogát. Miután Magyar Péter a demokratikus ellenzék helyett hét utcáról összeszedett embert jutattott hamis ígéreteivel az Európai Parlamentbe, a Fidesz nem feledkezett meg arról, hogy Donáth Annát már nem védi a mentelmi jog.

Egy olyan országban, ahol törvényes jogai megvonáával és lábbal tiprásával a hajléktalan és elesett, hátrányos helyzetű embereket segítő lelkészből bűnözőt csinálnak, börtönnel fenyegetik, miközben semmit nem tett, csak életeket mentett, ott fasiszta diktatúra van, ahol senki nincs biztonságban. Akik biztonságban érzik magukat, csak azért érezhetik így, mert nem álltak még ellent a rendszernek, nem ragaszkodtak a törvényes jogaikhoz.

A diktatúrák természetrajza szerint azonban az erőszak nem áll meg ezen a szinten, nem elég sunyinak lenni, előbb-utóbb aljasnak is kell lenni, majd aljasnak sem lesz elég lenni, de részt is kell venni a diktatúra működtetésében. Végül ez sem lesz elég, mert azonosulni is kell a diktatúrával, és azt ki is kell mutatni. Magyarország ezen az úton jár, és minden jel szerint végigmegy ezen az úton. Ez a durva koncepciós perek indulásának kezdete.

Akik elnézik azt, amit Iványi Gáborral, Donáth Annával és másokkal művelnek, magukat is kijelölik a diktatúra célpontjának, és előbb-utóbb maguk is áldozatok lesznek. Hazugság és a felelősség hamis elhárítása a fideszes álmessiásokban való reménykedés. Mindenki csak magának hazudhat, kívülről látszik, hogy ki hol tart a sunyiság és az aljassá válás útján. A hamis messiások mögé bújás is az.

Akik támogatni szeretnék Iványi Gábor és egyháza munkáját, biztonságosan ezen a számlán keresztül tehetik meg:
SZALMASZÁL a Hajléktalanokért
Közhasznú Alapítvány
10400140-00033688-00000006 (KH)
IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006
SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések