2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírAki látta Trumpot, az látta az "ikertestvérét", Orbánt is

Aki látta Trumpot, az látta az „ikertestvérét”, Orbánt is

-

Trump tökéletesen azonosította Orbánt saját tükörképeként, vagy ahogy ő mondta, „ikertestvéreként”. Ez a két ember tökéletesen testesíti meg az illiberalizmus szubsztanciáját, a mindenkori emberi gonoszság és aljasság esszenciáját. Jól mondta Trump, hogy „ikertestvérek”, mert ugyanabból a szellemi „magból” származnak. Mivel magukat szakrális jelzőkkel illetik, így használjuk mi is az ennek megfelelő fogalmakat: mindkettő sátánfajzat. Az lehet csupán megtévesztő, hogy a valóságot az „ikertestvérek” térben és időben különböző mértékben igyekeznek leplezni, de Trump a választási veresége után levetette magáról az álarcot és elkezdte megmutatni magát olyannak, amilyen. De még mindig nem a teljes igazi énjét látjuk, mert az még ennél is borzasztóbb és visszataszítóbb.

Amit eddig mutatott magából, normális emberek számára az is éppen elég. Gátlástalan, önkontroll nélküli közveszélyes bűnözőről, egy emberi szörnyetegről van szó. Ez annál inkább látható, minél inkább azonosul illiberális lényegével. Ha Orbán Viktorról elkezd lehullani az emberi máz, és meglátszódik igazi förtelmes kiléte, akkor egyre inkább látható lesz az a tökéletes azonosság, ami közte és Trump között van. Ha térben és időben keresünk további „ikertestvéreket”, akkor megtalálhatjuk őket Káintól kezdve az ókoron, a középkoron, az újkoron át egészen Mussolini és Hitler személyéig.

Ezek az emberek mind ugyanabból a „szellemi magból” származtak, és ugyanolyanná váltak, amikor énjük kiteljesedett és azonos lett szellemi önmagukkal. Csak az elnevezés volt más Nérótól Trumpon át Orbánig. Ám ez utóbbiakat azért nevezzük „fasisztának”, mert az utóbbi időkben ez volt az elnevezése ezeknek a szörnyetegeknek. Most úgy nevezik magukat, hogy „illiberális”. Ez a szó ugyanazt az embertelen, förtelmes, ördögi aljasságot és mocsokságot, sötétséget jelenti, mint ami Heródesben, Caligulában, Rettegett Ivánban, Torquemada, Sztálin és a többi sátánfajzat személyében megjelent. A különbség abban van, hogy ki mennyire leplezte, takargatta, fogta vissza önmagát, próbált ellenkezőjének látszani, mint aki volt valójában. Az „illiberális” szörnyek esetében ez azt jelenti, hogy milyen mértékben mutatják „liberálisnak” magukat, és őriznek meg emberi vonásokat. Árulkodó, hogy az illiberálisok a liberalizmust szidalmazzák, mialatt a liberalizmus álarcával igyekeznek takarni velejéig gonosz önmagukat.

Trumpnak az amerikai demokrácia keretei közé kellett szörnyeteg önmagát beillesztenie, Orbánnak az Európai Unió jogállami normáinak látszatát kell megtartania, hogy pénzhez jusson, és az Unió eltartsa embertelen, fasiszta rendszerét. Nem viselkedhetnek úgy, hogy önmagukat adják, mint egy római császár, orosz cár vagy náci Führer. Ez a bujkálás az életük, és ez addig tart, amíg sarokba nem szorulnak, és nyíltan vállalniuk kell valódi önmagukat. Trump a választás elvesztésével került olyan helyzetbe, hogy meg kellett jobban mutatnia benső lényegét, aminek egyelőre hat halálos áldozata van, beleszámítva azt a rendőrt is, aki öngyilkos lett a Capitolium ostroma után. Azért nem látjuk magát a Sátánt teljes valójában megnyilvánulni, mert még a liberális alkotmány keretei között, emberi, civilizált társadalom keretei között akarja hatalmát visszaszerezni.

Trump már többet mutatott meg valódi önmagából, mint Orbán, de még nem mindent. Ám Orbán is eljut erre a szintre, ha színvallásra kényszerítik és nincs miért megőrizni magán a liberális mázt és modort. Eljuthat még tovább is, mert az ő esetében Magyarországon semmiféle kontroll nincs, aminek meg kellene felelnie. Orbán korlát nélkül tehetné meg, amire Trumpnak nem volt lehetősége, mert Trumpnak nem engedelmeskedik vakon a hadsereg, az igazságszolgáltatás és még saját pártja sem. Ha Trump ugyanolyan helyzetben lenne, mint Orbán, akkor soha nem lehetett volna elvenni tőle a hatalmat, nem lehetett volna leváltani.

Az egyik legfontosabb különbség Trump és Orbán környezete között az, hogy Trump pártjában vannak saját akarattal, véleménnyel, jellemmel rendelkező emberek, akik a törvényt, az alkotmányt és a jogot Trump személye fölé helyezik, és ezeknek a liberális demokratikus elveknek akarnak megfelelni jobban, mint egy illiberális fasiszta diktátor személyének. Magyarországon Orbán pártjában nincs olyan ember, akinek emberi méltósága, tartása, jelleme és gerince lenne, aki Orbán felett álló értékeknek, elveknek rendelné alá magát és nem lenne egy elnyomó mocsok ember – személyiségét és emberi méltóságát elveszített – lába kapcája. Ezért Orbánnak csak külső korlátai vannak, és nekik kell liberális álarcot viselnie. De az álarc alatt egy másik Trump, Heródes, Néró lapul. Megkockáztatjuk, hogy egy potenciális népirtó is, ahogy Trump is az. Ezeknek az embereknek semmit nem számít az emberélet, ha a saját hatalmukról van szó. Személyes szerencséjük, ha a külső korlátok miatt nem lesz tömeggyilkos belőlük.

Ha továbbvisszük a bibliai képet, megérthetjük mindennek okát és forrását is. Ezt fejezi ki, hogy mivel kísértette meg Jézust a Sátán a pusztában. Megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és mondta neki: „Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem”. A korlátlan világi hatalmat és a vele járó gazdagságot ajánlotta neki, de Jézus ezt visszautasította. Ezért nem lett olyan, mint a Sátán, nem az ő magva került a szívébe, és nem abból született a személyisége. Jézus a jót választotta, ami ennek az ajánlatnak az elutasítását követeli meg. Az említett emberek azonban boldogan mondtak igent az ajánlatra, és nem gondoltak arra, hogy a korlátlan világi hatalommal és a pénzzel, az uralommal együtt jár a Sátán természetével való azonosulás is. Nemcsak a világi hatalmat, pénzt és dicsőséget kapták meg, hanem a Sátán természetét is, ami emögött áll. Ez a választott csomag része. Olyanok lesznek, mint akit a földi hatalom és a pénz által imádnak. Bensőjükben megromlott szörnyetegek, akikből kiveszett minden világosság és jóság, ahogy Luciferből is kiveszett. A Sátán képére és hasonlatára változtak meg.

Ahogy Lucifer lázadt fel, úgy lázadnak fel a korlátlan hatalomra vágyó emberek Isten és az örök rend ellen, mert egy ember nem lehet korlát nélküli, mindenható személy. Aki ezt megsérti, és olyan hatalmat épít ki, melynek nincsenek korlátai, az átlépi ezt a határt. Isten elleni lázadó lesz, és a sátáni természet része. Legyen az politikus, gazdasági vezető, maffiavezér vagy egyházi személy, esetleg vezető lelkész. Elkerülhetetlenül kerülnek sátáni uralom alá és lesznek ők is olyanok, mint az őslázadó. Nem véletlen, hogy ezeket a politikai szörnyetegeket a maguk területén ugyanolyan korlátlan hatalommal rendelkező szörnyetegek támogatják, mint amilyenek ők maguk. Olyan egyházi vezetők lesznek az ilyen politikusok támogatói, akik maguk is diktátorok, ellenőrizhetetlen, kontroll nélküli uralkodói saját egyházuknak, vagy azt követelik meg. Ettől a liberális jogállam védi meg a politikai vezetőket, a valódi presbitériumok alá rendelt lelkész mintája óvja az egyházi személyeket. Így születik meg az egyház és az állam összeolvadása az egyházi és világi uralkodók fúziójaként, amely a Jelenések Könyve szerint az Isten elleni legnagyobb lázadást hozza létre és a világ végéhez vezet.

Ezt a „magot” ismerte fel egymásban Trump és Orbán, de ugyanezt dicséri Orbán Putyinban és a világ más diktátoraiban. Ahogy Trump nem volt képes közel kerülni a világ demokratikus és emberséges, az embereket szolgáló liberális vezetőihez, úgy nem tud Orbán sem ezekkel az európai vezetőkkel közös nevezőre kerülni. Hogy maradjunk a nekik tetsző keresztény frazeológiánál: más Urat szolgálnak. Ahogy a Sátán leplezi magát, úgy ezek az emberek is. S ahogy a Sátán leveti majd a mázt és az álarcot, amikor sarokba szorítják, és kijön a Sárkány belőle, úgy van ezekkel az illiberális diktátorokkal is. Ha Trump elveszíti a lehetőségét, hogy a színjátszással a hatalmat visszanyerheti, vagy megszűnik a lehetősége ennek, ennél is jobban megmutatja majd önmagát. Ugyanígy Orbán, amikor már a „pávatánc” nem segít, kijön belőle az igazi énje. Az a vadállat, amelytől elborzad mindenki. Holott az álarca alatt ez ma is látható.

Aki ránézett a QAnon sámánra és az önmagából kifordult, emberi mivoltukat elveszítő csordára, csőcselékre, ahogy vérszomjasan megostromolták a Capitoliumot, hogy felakasszák Pence alelnököt és Nancy Pelosi demokrata házelnököt, az látta Trumpot, aki kiküldte őket és ezzel a feladattal – a köztük levő szellemi kapcsolat által – megbízta őket. S látta Orbánt is, mert ez az illiberalizmus maga. A szenny, a mocsok, a hazugság, a gátlástalanság, az embertelenség, a gyilkos ösztön, az elsöprő gyilkos, vadállati indulat, gyűlölet. Ha valaki magyar kontextusban akarja látni a QAnon sámánt, az láthatta a 2006-os tévéostromnál az akkori zavargások során önmagukból kifordult vadállatokat. Ez ugyanaz a szellem. Trump azt mondta a Capitolium ostroma előtt, hogy lemegyünk a Capitoliumhoz, mint aki velük együtt megy. S így volt, lélekben velük volt, köztük volt. Semmivel nem különb náluk, ahogy Orbán sem különb, és azoknál sem, akik 2006-ban ugyanezt megtették az MTV ostromával. Szerencsére ott nem halt meg senki, de megtörténhetett volna.

Ezért a magunk részéről mi a QAnon sámánt, annak ordító pofáját, a Sárkányt látjuk, valahányszor Trumpra, Orbánra és illiberális elvbarátaikra nézünk. Látjuk a mögöttük álló szellemi valóságot, azt a személyt, akinek ők eladták a lelküket a korlátlan világi hatalomért, és maguk is olyanná lettek, mint akinek a „szellemi magvából” újjászülettek. Ezért ne legyen senkinek kétsége, hogy mi lesz Magyarországon, ha felmerül annak lehetősége, hogy Orbán elveszítheti a hatalmat. A szenny, a mocsokság, a hazugság és az erőszak, a gyilkos indulat ömlik majd ebből az emberből, a Sátán rút pofája lesz rajta, és azokon, akiknek átadja az utasításait, akiket feluszít, akik elhiszik neki a hazugságait és ezzel alárendelik magukat. A maszkírozott, megtestesült Gonoszt láthatjuk bennük. Természetes, hogy a Sátán szolgái „kereszténynek” nevezik magukat, és a Sátán legnagyobb támogatói a keresztények, akiket Krisztus megváltott a Sátántól. De életüket a Sátán szolgálatában töltik.

Aki egy korlátlan hatalommal rendelkező embert szolgál, az mind a Sátán szolgája, akárcsak az, akit kiszolgálnak. Ezt kellene csak észrevenni. Függetlenül attól, hogy a korlátlan hatalmukat milyen hazugságből származtatják. Ne feledjük, hogy a gyűlölet fertőző, ezt közvetíti az uszító beszéd. Akik ezeknek az embereknek hisznek, őket támogatják, megnyitják magukat nekik, hasonlóvá lesznek. Egy szellemi test tagjai lesznek. Aki olyan akar lenni, mint Trump, mint a QAnon sámán, az támogassa Orbánt, mert ez azzal jár. Nem véletlen, hogy az orbánisták trumpisták is, és fordítva. A trumpisták hazugságai ugyanazok, mint az orbánisták hazugságai. Ugyanolyanokká válnak. Sok-sok ikertestvér őrjöng, hazudik együtt. A legnagyobb támogatóik olyan amerikai és magyar hívők, mint amilyenek Németh „Trumpista” Sándor Hit Gyülekezetének tagjai. Addig voltak képesek liberális demokratikus pártokkal együttműködni, amíg Trumpista Sándor mellett voltak önálló egyéniségek, akik valamilyen szinten korlátozták. Amikor ezeket elüldözték, maradtak a Morvayk, Németh Sándor megtalálta azokat az illiberális fasiszta politikusokat, akikkel kompatibilis.

Nem véletlen, hogy a liberalizmus, a hatalmi ágak megosztása, a fékek és ellensúlyok rendszere, a jogállam, hatalmat ellenőrőz szabad sajtó, a törvények uralma a legnagyobb ellenségük. Ez az, ami még visszatartja az Antikrisztust, a világdiktatúra eljövetelét. Ennek kell az útból félretolatnia, hogy megjelenjen a törvénytaposó, akinek hatalma a hazugság ereje által lesz.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések