Lengyelországban a „keresztény” alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt, hogy a beteg magzatokat a terhesség bármely fázisában el lehetett vetetni. Magyarul: a bizonyítottan sérült és beteg magzatokat is ki kell hordani a lengyel nőknek. Azt nem részletezi a határozat, hogy eszerint nemcsak kihordani és megszülni kell a sérült és beteg magzatot, hanem fel is kell nevelni. Kell hordani orvoshoz, kórházba, kell fizetni mindazt, ami ezzel jár anyagilag. Mindez semmi, mert a betegen megszületett magzatnak meg is kell magyarázni, ha már egy kicsit nagyobb lesz, hogy neki miért nem lehet két lába, miért nem élhet ugyanolyan teljes életet, mint mások. Aki ezt vállalja, annak meg kellene adni azt a szabadságot, hogy ezt szabad akaratából tette.
A hivatalból „keresztény” alkotmánybíróság a lengyel keresztényfasiszta kurzus nagyobb dicsőségére fosztja meg az anyát attól, hogy akar-e béna, sérült, beteg gyermeket kihordani, megszülni, felnevelni, esetleg ötévesen vagy tízévesen eltemetni. A krisztusi szeretet ezzel mit sem törődik, életre ítéli a sérült és beteg magzatot, méghozzá azon megfontolás alapján, hogy „minden embernek joga van az élethez”. A jog azonban minden esetben egy lehetőség, amivel vagy él a jogát gyakorló vagy nem. A magzat esetében nem kérdezik meg a magzatot, hogy kíván-e így élni, vagy a sérült földi pályafutást kihagyva egyenesen a mennyben folytatná inkább. De az anyát sem, aki vállalhatná ezt hősiesen.
A helyzet ugyanis az, hogy ha az abortuszellenes mozgalom logikája szerint a magzat a fogantatás pillanatától teljes értékű ember, akkor a betegsége és súlyosan sérült állapota miatt elvégzett művi terhességmegszakítás pillanatában is az, és akkor a mennybe jut. De erről nincs joga dönteni sem a magzatnak, sem az anyának, akire rákényszerítik, hogy akkor is szüljön meg egy gyermeket, ha az nyilvánvalóan, bizonyítottan és súlyosan sérült, ezért egész életében betegen éli le az életét. Egy ilyen gyermek különösen nagy szeretetet és gondoskodást igényel, amit vélhetően csak olyan anyától kaphat meg, aki ennek ismeretében tudatosan vállalta őt. Ez csodálatos és a köztük levő szeretet minden bizonnyal kárpótol mindent. De ehhez kell az a szeretet, ami ebben a szabad döntésben fejeződött ki.
Abban már nem vagyunk olyan biztosak, hogy a szülésre kényszerített anya valóban jó anyja lesz súlyosan beteg gyermekének, különösen akkor, ha nem adták meg neki a választás lehetőségét sem. De még azt az anyát is megfosztják az anyai örömtől és a vállalás erkölcsi nagyságától, örömétől, az ebben kifejeződő szeretet érzésétől, aki magától vállalná, hogy súlyosan beteg vagy sérült magzatát is megszüli. A fasiszta rendszerek lélekölő hatása ebben van: semmilyen szabad választási lehetőséget nem adnak, a pozitív választás sem jelenthet örömöt senkinek, mert úgyis kötelező volt. „Anyu, te nem azért szültél meg engem, mert szerettél és így is vállaltál, hanem azért, mert a lengyel alkotmánybíróság kötelezett téged erre.” „Nem, fiam, nem azért. Hanem azért, mert szerettelek.” „De, mama, azért, mert kötelező volt.”
Hány ilyen párbeszéd lesz Lengyelországban és mindenhol a világban, ahol nem az emberekbe vetett bizalomra, nem a szabad választás jogára, hanem ideológiai komisszárok parancsára kell építik az emberi életet? Vajon mennyi krisztusi szeretet van abban, hogy egy anya nem dönthet, nem választhatja szabadon a gyermeke megszülését mindenáron, és nem maga vállalhatja mindazt, ami ezzel jár? Kötelezővé teszik neki. Kik azok a sátáni emberek, akik ettől megfosztják az anyát? Ki merészeli kereszténynek nevezni magát, amikor a krisztusi szeretet abban fejeződött ki, hogy Jézus Krisztus önként vállalta, hogy feláldozza magát a bűnösökért, nem kényszerítette rá senki?
A Biblia szerint abban van a szeretet, hogy Isten előbb szeretett bennünket, és amikor még a bűneinkben voltunk, meghalt értünk és helyettünk. Ez a szeretet az, amely képes megváltani az embert, ez a szeretet az, ami megtérésre indít, ez a szeretet az, amely értelmet, tartalmat és iránytűt ad egy embernek egész életén át. A hamis álkeresztények, a keresztényfasiszták ettől fosztják meg az embert, mégpedig ugyanabban a szülő és gyermek kapcsolatban, mint ami Isten és az ember között van. Ez a krisztusi, a keresztény példa ellentéte. Ezek a mocskos fasiszták meggyilkolják a szeretetet. Azt hiszik, megmentik az életet, közben meggyilkolják a szeretetet, amiért és amivel élni érdemes. Megölik Istent, aki a szeretet, az emberekben, az emberi kapcsolatokban.
A magzatot nem a képmutató keresztényfasisztáknak kell megmentenie kényszerrel, hanem az anyának szeretetből. Lehet, hogy lesz olyan anya, aki ezt nem teszi meg? Igen, lehet. De olyan ember is lesz, aki nem fogadja el a megváltást, Krisztus önfeláldozó keresztáldozatát, és azt is szabadon választhatják. Ha nem választhatnák szabadon, akkor azok Krisztust választó döntésének sem lenne semmi értéke, és semmit nem értenének meg Isten szeretetéből, akik Krisztust és Isten megváltását elfogadják. Így senki nem ismerné meg a szeretetet, azok sem, akik elutasítják az engesztelő áldozatot, azok sem, akik elfogadják. Akik elfogadják azok sem azért fogadnák el, ami a lényege, az Isten szeretete, Isten kegyelme, hanem azért, mert kötelező volt és seggberugás járt volna érte. Akik így fogadják el, azok önként sem fogadnák el, mert nincs benne a szeretet. De ha szabadon választhatják, megismerik belőle az Isten szeretetét.
Jézusnak nem kellett meghalnia. Tudta, hogy ezért született, de nem volt muszáj, nem volt kötelező. A Getsemáné-kertben vívta a haláltusáját, hogy ezt megtegye. De kérhetett volna tízezerszer tizezer angyalt, akik megmentik ettől. Vért izzadott, és a végén önként vállalta, mert a kínoknál nagyobb volt benne az irántunk érzett szeretet. És ez a szeretet érinti meg a szívünket, ebből ismerjük meg, hogy Isten milyen és ezért tudjuk szeretni őt. Ez a szeretet teszi értelmessé az életet két lábbal, egy lábbal, vakon vagy látva. Amikor a keresztényfasiszták kötelezik az anyát és a gyermekét életre, az olyan élet, amit nem érdemes élni két lábon és egészségesen sem. Ezért beteg emberek ezek, szörnyetegek, akik sérültebbek és korcsabbak, mint bármelyik magzat, amelyet szabadságból szeretettel megszülhetne bármelyik anya.
Ezért hoznak ezek ilyen szörnyeteg fasiszta törvényeket, mert nem keresztények, mert nem ismerték meg a szeretetet, ezért nem bíznak a szeretetben, csak a kényszerítésben, az erőben, az elnyomásban, a fegyverben, a törvényben. Ezért olyan pocsék az ilyen borzalmas emberek alatt és között élni. Márpedig nemcsak ahhoz van joga az embernek, hogy éljen, hanem ahhoz is, hogy ne szörnyeteg keresztényfasiszták terrorja, kényszere alatt, hanem szabadon éljen. Az ember erkölcsi lény, aki szabadon választhatja a jót és a rosszat. S viseli annak következményét. De annál rosszabb nincs, amikor az emberre erőltetik a „jót”. Az ugyanis már nem lehet jó.
