Előfizetésre szóló felhívásban jelentette meg Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője lapjának legfontosabb írását, amelyben végre elmondja az Orbán-rendszer jellegét, de ezúttal is gondosan megkerüli, hogy nevén nevezze azt. Ezzel továbbra is Orbán hazugságának a cinkostársai maradnak, pedig nem kellene ennek így lennie.
Az államvédelmi hatóság (ismertebb nevén: ÁVH, náci megfelelője: Gestapo) felállítására volt szükség ahhoz, hogy idáig is eljussunk. A „szuverenitásvédelemnek” nevezett támadás kellett ahhoz, hogy a rendszer lényegét leírja a vezető liberális online újság, de azt sem az állítások súlyának megfelelő nyilatkozatban vagy felhívásban, hanem előfizetés indokaként.
Mert Uj Péter fontos kijelentéseket tett:
- Az Orbán-rendszer demokráciának álcázza magát.
- Csak látszólag szabad a nyilvánosság.
- Csak látszólag működik a jogállam.
- A rendszer csak látszólag leváltható, csak látszólag szabad választásokon.
- Az Országgyűlés nem valódi Országgyűlés, hanem központi utasításra termelő törvénygyár.
- Az ügyészség az igazságszolgáltatás felülről vezérelt politikai eszköze.
- A sajtó elfoglalt része nem sajtó, hanem lejáratókampányokat és dicshimnuszokat rendelésre közlő kommunikációs felület.
- A rendszer szuverenitásvédelemnek a saját hatalmi monopóliumának védelmét nevezi.
Uj Péter kimondja, hogy minden csak látszat, semmi nem valóságos. Ebből azonban az következik, hogy
- Az Orbán-rendszer nem demokrácia.
- Nem szabad a nyilvánosság.
- Nincs jogállam.
- A rendszer nem leváltható, nincsenek szabad választások.
- Nincs valódi Országgyűlés.
- Az ügyészség politikai fegyver.
- A sajtó elfoglalt része propagandagyár.
- A rendszer fenyegetéssel és erőszakkal védi hatalmi monopóliumát.
Ez számunkra nem újdonság. De Uj Péter akár hiszi, akár nem, a magyar lakosság nagy részének az. Nevetséges, hogy forradalmi tettként kell 13 évvel az alkotmányos rend megdöntése után ünnepelni, hogy a vezető magyar libeális lap legalább azt leírja, hogy minden csak látszat. De azt már nem írja le, hogy a látszat nem valóság.
Amíg csak a látszatról beszél, még mindig leplezi a valóságot, és akarata ellenére erősíti a látszatot, mert abból nem lehet megérteni, hogy ami csak látszólagos, az nincs. Ezért nem igaz, hogy az Orbán-rendszer hibrid-rendszer, mert ami a hibrid demokratikus része lenne, az is csak látszat, az is Orbán uralma latt áll, vagyis nincs, ezért ez nem hibrid rendszer.
Miért az olvasónak kell kitalálni, hogy ha valami csak a demokrácia látszata, akkor az nem demokrácia? S miért az olvasónak kell kitalálni, hogy ami nem demokrácia, az diktatúra? A szavaktól, amiket megértenek az emberek, miért félünk? Miért félünk kimondani, hogy az a rendszer, amiben egy ember korlátlan hatalma érvényesül, az diktatúra?
Miért kell a diktatúrát autokráciának nevezni? Miért kell szépíteni, tompítani, leplezni és álcázni? Miért kell ezzel Orbánt támogatni, ha diktatúrájának ereje éppen az álcázásban van? Uj Péter kedvéért, hogy otthonosan érezze magát, egy számára világos kifejezéssel kérdezzük: miért kell olyan faszságot kitalálni, hogy „információs autokrácia”? Az mi?
Mert írása első mondatában az Orbán-rendszernek ezt a definícióját adja, amitől egyvérzést kap egy normális ember. Micsoda faszság ez? A látszólagos, tehát nem létező demokrácia ellentéte az „információs autokrácia” lenne? Még a sunyi „autokráciát” is finomítani kell, nehogy a diktátor úr megsértődjön vagy lelepleződjön? Mi ez, ha nem az álcázás segítése?
Az, ami Magyarországon van, csak egy információs autokrácia? Hogy mindent ez a köcsög (mások szerint: geci, szerintünk csak szimpla bűnöző) dönthet el, minden a kezében van, minden az ő kegyéből működik, a látszatok mögött ő áll egymagában, a primitív zsarnoki akaratával, az ócska pitiáner manipulációival, az csupán „információs” autokrácia? Csak az információ autokratikus? Mi az autokrácia jelentése? Nem az, hogy diktatúra?
Az autokrácia arisztokratikusan hangzik, s noha szinonimája az önkény, a zsarnokság, az autokrácia a magyar nyelvben nem fejezi ki a lényeget. Ha a megboldogult John McCain az amerikai kongresszusban ki merte mondani (republikánusként!), hogy Orbán egy fasiszta diktátor, akkor azok, akiknek a bőrére megy, akiknek a gyerekeit teszi tönkre, sunnyognak?
Ordítani kellene, kézzel-lábbal tiltakozni, szenvedélyesen nekimenni, leleplezni, harcolni ellene. Ehelyett miért kell szépíteni, hogy senki nem érti meg? Miért kell Orbánnak falazni? Hát ki ez az ember? Az orrotok előtt tesz tönkre, rombol le mindent. Éppen azt készíti elő, hogy a végén még börtönbe is tehessen benneteket, ha úgy akarja. Mire vártok?
Nem Orbán diktál? A látszatok mögött nem ez van? Akkor miért nem lehet ezt kimondani, világossá tenni? Akkor miért kell a hamis látszatot erősíteni? Miért nem kell inkább azokat leleplezni, és a látszatok helyett a valóságot nevén nevezni? A fasizmus az egy vezér által irányított állam totális uralma a társadalom fölött. Az Orbán-rendszer nem az?
Mi kell még nektek, hogy a nevén nevezzétek, hogy a fülkeforradalom egy államcsíny, egy demokratikus választás meghamisítása, az alkotmányos rend megdöntése volt, a NER az Alkotmány által tiltott kizárólagos hatalomra való törekvés megvalósult formája? Miért nem lehet kimondani, hogy ez törvénytelen, illegális és illegitim? Orbán „trónbitorló”, bűnöző.
Ha pedig csak látszólag szabad választások vannak, és a rendszer nem leváltható, akkor az ilyen választások törvényességét, az így megszerzett hatalom legitimitását miért nem lehet megkérdőjelezni? Ha egy hatalom nem leváltható, az miért nem diktatúra? A demokrácia és a diktatúra között van még valami? A látszatdemokrácia? De az nem demokrácia.
A látszatdemokrácia miért nem diktatúra? Elég, ha valaki megteremti a látszatot? Akkor az ellen már semmit nem lehet tenni? A bíróságokon sem áll meg, ha valaki valaminek csak a látszatát teremti meg. A színlelt és csalárd szerződéseket, eljárásokat megsemmisítik. Ha elítélitek, hogy ez csak a látszat, akkor miért nem lehet kimondani, hogy az micsoda?
A megtévesztés lényege éppen ennek a látszat fenntartása. Ez adja a rendszer külső és belső legitimitását. Tíz éve leírtuk, amíg Orbán ezt a hazug látszatot képes fenntartani, a diktatúrája addig él. Utána a napjai megvannak számlálva. Diktatúrával más kapcsolatot tart fenn a külvilág és a magyar polgár. A látszatot kell megszüntetni, lerántani a leplet.
Ennek pedig az a módja, hogy nevén nevezed azt, amit el akar leplezni. Lerántod róla az álarcot. Nemcsak annyit mondasz, hogy álarc van rajta, hanem megmutatod, megnevezed, mi van az álarc alatt. Amíg ezt nem teszitek meg, addig hazudtok, még Orbán cinkostársai is vagytok, mert az álcázást segítitek.
Én is előfizetőtök vagyok. Időnként annyira berágok, hogy az előfizetést megszüntetem, aztán újra indítom, ha elmegy a mérgem. Most éppen előfizető vagyok. De miközben az öröm, hogy legalább a látszatról elhangzanak fontos kijelentések, legszívesebben most is lemondanám az előfizetést, mert annyira felháborítónak tartom ezt a mellébeszélést.
Méghozzá egy előfizetésre szóló felhívás alkalmából. Tudod hányan utálják ezt? Ha lenne nyílt, egyenes ellenállás, megszűnne ez az apátia. Az apátiát éppen ez okozza.
*
Végül a sajtó feladatáról. Uj Péter ezt írja: „A 444 arra törekszik, hogy megmutassa a rendszer működését, a valódi arcát, a majorságokká, kastélyokká, ingatlanbirodalmakká, szuperjachtokká alakított ezermilliárdok sorsát, az államilag vezérelt karaktergyilkos médiahadjáratok anatómiáját, a társadalomra gyakorolt hatásait.”
Majd hozzáteszi: „Szerintünk a független sajtónak ez a dolga.” Szerintünk meg nem csak ez. Ez a felszín. Ez alatt van a lényeg, amit nem érintetek. Az, hogy ez egy diktatúra, az alkotmányos rend megdöntése, törvénytelen rendszer, egy önkényuralom, egy fasizmus, amely éppen „szuverenitásvédelem” álcája mögött építi ki nyílt diktatúra feltételeit.
Ha majd a szuverenitásvédelem álcája alatt elkezdődnek az üldözések, jönnek koncepciós eljárások, az ellen sem lehet semmit tenni, mert az álca jól működik? Nincs mit tenni? Vicceltek?
Ezt kellene kimondani, az egész rendszer legitimitását, uralmát megkérdőjelezni. A sajtónak az is feladata, hogy harcoljon az alkotmányellenes helyzetekkel szemben, védje a törvényességet, éppen az állam szuverenitását az ilyen törvénytelen támadásoktól és a kisajátításoktól. Mindenki tudja, hogy lopnak, csalnak hazudnak, de azt mindenki tagadja, hogy ez egy diktatúra. Még mindig lehülyézitek, aki fasizmust és diktatúrát mond?
A nyugati sajtó ezt mondja. Csak ti nem.
Miért? Mert akkor arra reagálni kell, az ellen valamit tenni kell. Ezt nem akarja senki. Ezért hálás mindenki a kollektív hazugságért és a hamis látszat fenntartásáért. Azt kell eldönteni, hogy a sajtónak azt a szerepet szánjátok, hogy élőben közvetítse a diktatúra és a fasiszta állam működését, egészen a nyílt erőszakig, a gyilkolásig és a katasztrófáig?
Mert ennek ez lesz a vége.
Ez a magyar ellenzéki sajtó élő egyenesben közvetítette volna Auschwitzból a vonatok érkezését, a szelektálást és az elgázosítást. Ez a sajtó feladata, írtátok volna. Kicsiben ez történik Magyarországon, ezek szellemileg elgázosítanak, ti pedig közvetítitek. Mint egy meccset. Apropó meccs: az külön undorító, hogy bedőltök a válogatott propagandájának.
Vagy meg akarjátok szüntetni ezt a törvénytelen állapotot? Azt kell eldönteni, hogy asszisztáltok hozzá, becsapjátok magatokat, hogy ti megírtátok a jacht és a kastély létezését, vagy a látszat helyett valódi demokráciát, jogállamot, szabadságot akartok, és nekimentek nyíltan ezeknek a bűnözőknek? Eddig az előzőt választottátok.
Lehet így vegetálni, amíg meg nem haltok, vigyázni, hogy a fasiszta diktátor ne végezzen ki benneteket, csak minél később, amit nem kerülhettek el. Csak bűnrészessé váltok. Vétkesek közt cinkos, aki néma. S amíg ezeket nem mondjátok ki, nem fordultok szembe a diktatúrával, nem vonjátok meg a legitimitást tőle, addig cinkosok vagytok.
Az ellenzéki pártokkal együtt.
Biztosan néztek amerikai sajtót. Itt minden ilyenről nyíltan beszélnek. Megkeresik azokat, akik értenek hozzá, elmondják, kifejtik, megindokolják. Dolgoznak azon, hogy harcoljanak ellene. A szabad, független, demokratikus satónak kötelessége egy diktatúra ellen harcolni, és az nem merülhet ki abban, hogy megírják, ami a felszínen van, még nem is minősítik.
Feladtad a leckét, Péter, hogy maradjunk-e előfizetők. Mert minek? Menlevelet adtok ezzel az államellenes bűnözőknek. Ott tartunk, hogy ők csinálnak belőletek bűnözőt, a végén az lesz, hogy ti lesztek az államellenes összeesküvők, és úgy szüntetnek meg (jobb esetben), vagy állítanak bíróság elé benneteket (rosszabb esetben), hogy meg sem mondtátok, hogy ezek megdöntötték az alkotmányos rendet és törvénytelen uralmat gyakorolnak.
Nézz utána: akik próbáltak meglapulni, akik azt mondták, ez még mindig demokrácia, ez még mindig nem diktatúra, már sehol nincsenek. Nincs újságjuk, nincs frekvenciájuk, a nem diktatúra kinyírta őet. Nem dicsőség, hogy viszont nem kerültek börtönbe. Ha ez a cél, akkor elérték. De a diktátor romló elmeállapotát elnézve, ez egyre kevésbé biztos.
El kellene kezdeni beszélni arról, hol van az elhallgatás és a sunnyogás határa. Nagyon jól látjátok, hogy megint hazudnak, a szuverenitásvédelmet második lépcsőben kiterjesztik a sajtóra. Az pedig nemcsak annyit jelent, hogy nem pályázhattok külföldi pénzekre. Bele kell simulni még jobban a rendszerbe, mert ha nem, azzal a „szuverenitást” sértitek.
Hiszen ha nem álltok Orbán mellett, akkor nyilvánvalóan idegen érdekeket szolgáltok, mert a magyar érdek és a magyar szuverenitás ő maga és a rendszere. Most megint döntés előtt álltok: mit akartok? Szembefordulni velük vagy tovább hátrálni a szakadékba az elmebeteg rendszer részeként?
Nincs hova hátrálni, be kell keményíteni, nevén kell nevezni, sokkal inkább hangot kell adni azoknak, akiket kicsinálnak. Egyenesnek kell lenni, őszintén kell beszélni, nem szabad félni. Majd a végén nevezitek nevén? Akkor már késő lesz. Mert ez nem a végén lesz fasizmus és diktatúra, hanem kezdettől fogva az volt.
Az már elég lenne, ahogy a Fidesz csinálná fordított helyzetben.
Bartus László