Augusztus 20-án tetten érhetők leginkább a magyarság tragédiáit okozó hamis nemzeti identitás hazugságai. Magyarország ugyanis soha nem volt keresztény ország, nem a kereszténységhez csatlakozott, a „Szent Koronát” nem a római pápa adta, a „Szent Korona” sokkal később keletkezett, soha nem volt István király koronája. Ezek száraz tények, de a magyarok képtelenek ezektől a hamis mítoszoktól megszabadulni, amelyek jelenleg az Orbán-rendszer illegitim alaptörvényének és az Orbán-rendszernek is alapjai. Ezeket a hazugságokat vesszük sorba augusztus 20-a alkalmából. Szeretnénk, ha a magyarok megértenék, hogy ezek a hazugságok a történelmi tragédiáik okai, és ha egészséges nemzeti identitásuk lenne e hazugságok nélkül, szabad és boldog nép is lehetne a magyar.
A Szent Korona soha nem volt István király fején. Nem a pápától származunk. Az István királynak tulajdonított koronát Hartvik püspök legendája alapján nevezték „szent” koronának. A katolikus Hartvik püspök legendájában olvasható először az, hogy István király koronája a katolikus egyház fejétől, II. Szilveszter pápától származik. Ez tényszerűen nem igaz, ez a hazugság a magyar tragédiák oka.
A római pápától kapott korona azt a jelentést hordozta, hogy az államiság és a nemzeti lét forrása a katolikus egyház. A korona adományozása az alapja a magyar nemzet „kereszténységgel” való azonosításának. Ez a legenda az alapja annak a tévhitnek is, hogy Magyarország „keresztény ország”. Ettől a legendától számítjuk a történelemhamisítás kezdetét, amely – az Alaptörvényben is rögzített módon – soha nem ért véget, és hamis nemzeti önismerethez vezetett. István koronáját ugyanis nem a pápa adományozta. A nemzeti eredetet jelképező hagyomány hamis. A nemzeti és az állami lét forrása nem a katolikus egyház, s a „magyar” jelentése nem az, hogy „keresztény”.
A nemzeti identitás katolicizmussal való azonosításának alapja Hartvik püspök legendája. A legenda szerint a római pápa által adott korona hozta létre a magyar államiságot. Eszerint a magyar nemzet István megtérésével maga is „keresztény” lett, amely a katolikus Európához való csatlakozást eredményezte. Hartvik püspök legendáját a történelmi tények cáfolják. Hartvik Könyves Kálmán király kérésére írta meg István újabb életrajzát. Ez hűen követte a korábbi életrajzokat, csak a Szent Korona adományozásának történetével egészítette ki. Nem felel meg a valóságnak, hogy Hartvik püspök István életrajzának „elveszett részeit” találta meg. I. István életrajzának nem voltak ilyen „elveszett részei”. Ha István Rómától kapta volna a koronát, az nem marad száz évig titokban. A Hartvik-legenda születésének körülményei egyértelmű választ adnak a kételyekre. Könyves Kálmán megrendelésének célja az volt, hogy a magyar királyoknak a pápa által elvitatott egyházkormányzói jogát István királyra vezesse vissza, a Szentszéktől való eredetét bizonyítsa. Ezért hangsúlyozta az első magyar király „keresztény” voltát és kiválasztottságát. Így került István életrajzába, hogy a „szent” koronát a pápától kapta, ami tényszerűen nem igaz.
A magyar királyság nem a katolikus egyháztól, hanem a német-római császárságtól ered. A legenda előzménye, hogy II. Orbán pápa 1096-ban levelet írt Kálmán királynak, amelyben sérelmezte, hogy a magyarok a ravennai ellenpápa, és annak támogatója, IV. Henrik mellé álltak. Ezért felszólította, térjenek meg a törvényes pápához. A történészek szerint „Orbán levelének vitathatatlanul nagy hatása volt a Hartvik-legendának nem a szemléletére, hanem szövegezésére. Kálmán ebben fogalmaztatta meg nagyjában végleges diplomáciai és egyházpolitikai nézeteit és a keresztény magyar királyság múltjára a visszatekintést. Nagy gondot fordíttatott az egyházra vonatkozó jogigényeinek ’történeti’ megalapozására és Rómával való állítólagos összhangjuk igazolására.”. Ennek konklúziója az, hogy „a Hartvik-legendát Kálmán törekvéseire, s nem István korára nézve tartjuk hiteles forrásnak”. A legenda célja az volt, hogy Kálmán bizonyítsa: a pápa átadta az egyház feletti jogot István királynak, amelynek ő jogos örököse.
A Hartvik-legenda hitelességét maga a korona cáfolja. A korona két részből áll: a „görög koronából” (Corona Graeca) és az úgynevezett latin koronából (Corona Latina). A szakértők szerint a kettőt gyenge színvonalon illesztették össze. Az előbbi a görög korona volt, amely nem Rómából, hanem Bizáncból származott. A latin korona későbbi hozzáillesztés. A tetején lévő latin keresztet a 16. században helyezték a tetejére, méghozzá durva módon, a Krisztus-kép átlyukasztásával. Az eredeti görög korona – formája és mérete alapján – női korona volt, amelyet nem István király, hanem a koronán megörökített I. Géza király (1074-1077) bizánci származású felesége kapott.
Géza harminchat évvel István halála után került trónra, ezért a VII. Dukász Mihály bizánci császár által 1075-ben neki küldött koronát István nem is láthatta. Ez azt jelenti, hogy az István királynak tulajdonított korona soha nem is volt István fején. Őt másik koronával koronázhatták meg, amelyet nem ismerünk. A csalás következményeiért I. Géza fia, Könyves Kálmán a felelős, aki Hartvikkal a korona adományozásának történetét megíratta. De Kálmán nem tudhatta, hogy a hamis történet a szándékaival ellentétes hivatkozás alapjául szolgál majd.
A magyar államiság fölött nem a katolikus egyház, hanem a német-római császár gyámkodott. A történelmi tényeket azonban utólag meghamisították. István érdekházasságot kötött. 996-ban feleségül vette III. Ottó unokatestvére, a későbbi II. Henrik német-római császár húgát, Gizellát. A politikai házasság mutatja, hogy I. István király hova csatlakozott. Apját, Gézát az I. Ottó német-római császár által 972-ben Magyarországra küldött Sankt Gallen-i Bruno keresztelte meg. A vallás Bizánc és Nyugat politikai harcaiban játszott szerepet, de a latin vagy görög, katolikus vagy bizánci „kereszténység” felvétele az egyik vagy a másik birodalomhoz való csatlakozást jelentette. István mindkét fiát a német-római császárról, és nem Szilveszter pápáról nevezte el: az első fia Ottó, aki III. Ottó császár életében született, a második fia Henrik (akit később Imrének neveztek) II. Henrik uralkodása idején született.
A magyar belviszály sem a „kereszténység” felvétele körül zajlott, és nem a „kereszténység” pogányság elleni harca volt. István ellenfele, Koppány is megkeresztelkedett, csak a bizánci egyház rítusa szerint. A történelmi hagyománnyal ellentétben Koppány nem volt pogány. Hatalomra kerülésével is „keresztény” lett volna Magyarország, már amennyiben az uralkodó hite az alattvalókra is kiterjeszthető lenne. Ebben az esetben nem a német-római császárság, hanem a bizánci birodalom befolyása érvényesült volna. István német lovagokkal győzte le Koppányt, ami geopolitikai hatalmi harc volt, amelynek semmi köze a kereszténységhez. A felnégyelésnek különösen nincs keresztény tartalma. A korona adományozásának hamis története később nem Magyarország függetlenségének és a világi hatalom elsődlegességének bizonyítéka, hanem a Rómától való függőség és alárendeltség hivatkozási alapja lett. A hamisítás szándéka ellenkezőjére fordult.
Később annak is jelentősége lett, hogy a Kálmán megrendelésére írott István-életrajzban Hartvik mennyei látomással fűszerezte a pápai korona adományozását. Annak érdekében, hogy Kálmán szándékainak még nagyobb nyomatékot adjon, a koronázást Gábriel arkangyal közvetítésével Istentől származónak mutatta be: „Épp ez időben fogadta el Miesko, a lengyelek fejedelme övéivel a keresztény hitet, s a római szék elöljárójához követeket küldve kérte, hogy apostoli áldással támogassák, és királyi diadémával koszorúzzák. Kérésére a pápa rábólintott, s már egy jeles mívű koronát csináltatott, melyet néki áldásával s a királyi dicső ranggal elküldeni szándékozott. De mivel ismeri az Úr, kik az övéi – hiszen mikor az apostolok kettőt jelöltek ki az apostoli szolgálatra, Mátyást részesítette előnyben, s vele töltötte be az apostolok számát (vö. ApCsel 1,23-26) –, elhatározta, hogy sokkal inkább választottját, Istvánt ékesíti szerencsésen e világi koronával, majd azután ugyancsak őt díszíti fel még szerencsésebben az örökkévalóval. Tehát a kijelölt napon, melyen a már elkészített koronát a lengyelek fejedelmének kellett volna küldeni, illetve a megelőző éjszakán, a pápának látomásában megjelent Isten küldöttje, és ezt mondta: ’Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.”
Az állítólagos „érdemek” a két világhatalom közötti választásban nyilvánultak meg. Ilyen érdemekért járó egyházi koronázásnak és isteni beavatkozásnak semmi bibliai alapja nincs. De a kiszínezett mese Magyarország történelmét zsákutcába vitte, és milliók halálát okozta. A 2014-ben felállított „német megszállási emlékmű” is Hartvikhoz nyúlik vissza, amikor a német sassal szemben a holokausztban ártatlannak mutatott „keresztény Magyarországot” Gábriel arkangyal képében ábrázolta.
A látomásnak megfelelően másnap a meghatározott órában Asztrik püspök megjelent a pápa előtt, és „a szent fejedelem viselt dolgait rendben előadva kérte az apostoli széktől az említett kitüntetéseket; kimutatta, hogy méltó ilyen tisztességre, s méltóságra, mert Isten segítségével meghódított több nemzetet, s hatalma által sok hitetlent az Úrhoz térített. Ezek hallatára megörült a római pápa, és mindent megadott, ahogy kérték. Azon felül még keresztet is küldetett a királynak, mintegy az apostolság jeleként, így szólván: ’Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg általa. Ezért rendelkezésére bízzuk, miként az isteni kegyelem őt oktatja, az egyházaknak, s népeiknek mindkét törvény alapján történő igazgatását’.”
Ebben az utolsó mondatban található a Hartvik-legenda üzenetének lényege: a pápa apostoli, de István apostol. Övé az elsőbbség. Istentől rendelten a pápa átadja neki a világi hatalom és az egyház igazgatását. Ezért a mondatért került ebbe az életrajzba, hogy István a koronát II. Szilveszter pápától kapta. A „Szent Korona” története, amelyre a magyar állam és a jogrend, még a 2012. évi Alaptörvény is épült, hamisítás. A mese úgy végződik, ahogy minden mese: „Asztrik püspök vígan tért vissza hazájába, magával vitt mindent, amiért a vállalt utat végigjárta. Elhozták hát az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt, miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalásukat fennen kiáltozták, Isten kedveltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával megkoronázták.”
A korabeli források semmit nem tudnak II. Szilveszter koronájáról és Gábriel arkangyalról. A korábban keletkezett Nagyobb Legenda azt írja: „Atyja halála után az ötödik évben – így akarta az isteni kegyelem – elhozták az apostoli áldás levelét, s miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalásukat fennen kiáltozták, Isten kedveltje, István, királlyá választatott, s az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémájával szerencsésen megkoronáztatott.” Az utolsó mondatot Hartvik innen vette át. Ha a kortársak tudtak volna arról, hogy István a pápától kapta a koronáját, azt az eseményhez időben közelebb eső Nagyobb Legenda említette volna. Ennek szerzője is katolikus pap, vélhetően bencés szerzetes lehetett.
De az igazi cáfolat a Nagyobb Legendának a koronázási ékszerre vonatkozó kijelentése, amely szerint Istvánt nem koronával, hanem diadémával kenték királlyá. A diadéma nem korona. A római császárok koszorújára emlékeztető fejdísz. A korona zárt, a diadéma nyitott. A „Szent Korona” legendájában hívő történészek értetlenül állnak az előtt, hogy az Árpád-házi királyok a pénzérméikre nyitott koronás királyfejeket verettek. A Képes Krónika is nyitott koronával ábrázolja a magyar királyokat. Ennek egyszerű oka, hogy a ma „Szent Koronaként” ismert korona akkor még nem is létezett. A történelmi hamisítás abszurditása, hogy a római pápának tulajdonított „Szent Korona” nem is a katolikus egyháztól, hanem annak ellenfelétől, a bizánci császártól származik. Ez a korona ezért sem jelképezheti Magyarországnak a katolicizmushoz való csatlakozását és azzal való azonosságát.
A „keresztény-nemzeti” magyar identitás hazugságon alapul, a szélsőjobboldal ideológiája, és ma ez a magyar alaptörvény és az Orbán-rendszer alapja. Hamis, hazug és gyilkos ideológia.
Ha hamis a magyar „keresztény” identitás, akkor a „keresztény” magyarság védelméről szóló valamennyi antiszemita írás és beszéd hamis és hazug. A zsidók nem veszélyeztettek semmit, legfeljebb egy antiszemita, az egyéni szabadságot, a demokráciát és egyenlőséget elutasító vallás evilági hatalmát, Róma gyarmatosítását, valamint egy történelmi hazugságot. Felesleges és káros volt a numerus clausus, az összes zsidótörvény, és nem kellett volna a nácik oldalán csaknem félmillió magyar zsidó népirtásában bűnrészességet vállalni, nem kellett volna a “Szent Korona” nevében gyilkossá válni. Amíg a magyarság hisz a „keresztény-nemzeti” magyar identitás hazugságában, addig szabad, békés, boldog Magyarország, demokrácia, jogállam, szabadság és jólét Magyarországon nem lesz.
