2024, december19, csütörtök
KezdőlapKultúraAz afrikaiaknak is joguk van eldönteni, kivel szívnak egy levegőt

Az afrikaiaknak is joguk van eldönteni, kivel szívnak egy levegőt

-

Orbán Magyarországon a homogén és nem kevert országról beszél, ami azt jelenti, hogy más vallású, fajú és bőrszínű emberek ne menjenek Magyarországra. A „bevándorlásellenességről” szól a propaganda, a rasszizmusra, fajgyűlöletre, idegenellenességre és vallási intoleranciára épül a Fidesz társadalmi támogatottsága. Ez a kulcsa annak, hogy Orbán erőszak nélkül tudja fenntartani a diktatúrát. A közel-keleti és afrikai menekülteket korábban ütötték, most éheztetik a határon, és ezek után Orbán azt gondolja, hogy majd zavartalanul jár Afrikába, ahol tisztára moshatja az országból kilopott tízmilliárdokat.

Csakhogy Orbán emberére akadt, mert João Lourenço angolai elnök az utolsó pillanatban lemondta a látogatását, és nem fogadta őt, mert a portugál Expresso című lapnak kiszivárogtatott hírek szerint nem akart találkozni Európa leginkább idegengyűlölő szélsőjobboldali politikusával. A nemzetstratégiai szennysajtó azonnal tiltakozott, és ragaszkodott a korábbi hazugságokhoz, a naptáregyeztetési problémákhoz. Csakhogy egy ilyen programot hónapokkal korábban egyeztetnek, és egy jelentős vagy tisztelt európai politikus látogatását nem mondják le az utolsó pillanatban nevetséges programokkal. Ezért megállapítjuk, hogy rossz magyar kiffejezéssel élve „visszanyalt a fagyi”, a lenézett, megvetett afrikai embereknek is van méltóságuk, és az afrikai menkültekkel embertelenül bánó Orbánnal nem kívánnak találkozni.

Minden tisztelet ezért az angolai elnöknek, aki még azt is kifogásolta, hogy Orbán „semmibe veszi a kisebbségek és a menekültek jogait, kiüresíti a sajtó és a szólás szabadságát és szisztematikusan támadja a bíróságok függetlenségét”. Dicséretes, hogy az erre sokkal inkább hivatott Európai Néppártnál és Európai Uniónál is világosabban lát az angolai elnök, és náluk világosabban megfogalmazza a lényeget. Akkor is, ha Angola a saját történelmi fejlődésében nem érte el a mintademokráciák szintjét és maga is egy másfajta diktatúra. De ezt nem lehet hasonlítani ahhoz, hogy Orbán egy alkotmányos demokráciát rombolt le és alakított diktatúrává, míg Angola egy súlyos polgárháborúból érkezik, ahol katonai erőszakkal kellett fenntartani a rendet.

Aki ezt a kettőt egymással párhuzamba állítja, hogy az angolai elnök kifogásait ennek fényében relativizálja, az szezont kever a fazonnal. Angolának a jelen körülményei között is joga van véleményt mondani egy európai fasiszta diktatúráról, amely ráadásul az afrikai emberek elleni uszítással tartja fenn magát. Ezért még érintett is a dologban. Az afrikai embereknek is van emberi méltóságuk, és Orbán elszámította magát, amikor lenézte őket, és azt képzelte, hogy Röszkénél rugdossák és éheztetik a fekete menekülteket, ő pedig egy ünnepelt politikusként érkezhet az afrikai országokba, ahol eszközként használhatja a kiszolgáltatott helyzetüket, az alacsony infrastruktúrját, és a mocskos tolvajbandájával tisztára moshatja náluk a magyar adófizetőktől elrabolt milliárdokat.

Üdítő látni, hogy a lenézett, megvetett afrikaiak korrektebb módon állnak Orbán zsarnokságához és embertelenségéhez, mint a demokratikus Európai Unió. Ez még akkor is így van, ha ez az aljas bűnbanda az alvilág minden mocskos eszközét be fogja vetni velük szemben, hogy kikényszerítsen egy találkozót, és demonstrálhassa, hogy Bástya elvtársat szívesen fogadják abban az Afrikában, ahol még a kontinensre sem lenne szabad beengedni. Egy afrikai nem bűnözőként tekint egy másik afrikaira, aki menekült, vagy csak egyszerűen jobb életet akar, és új otthont keres magának a világban. Magyarok milliói osztoznak ugyanebben a sorsban. Ezért nagyon jól teszik, ha egy xenofób rasszista diktátort nem fogadnak, aki ráadásul a bőrszínük és a kultúrájuk miatt lenézi, megveti őket, gyűlöleletet szít ellenük, és ezzel tartja fenn a hatalmát.

Az a tény, hogy Orbán határőrizeti, belügyes pribékjei (nyilván felső utasítás alapján) éheztetik a jogszerűen menekültkérelmet benyújtó menekülteket, náci módszer. Orbán kijelentette, hogy neki joga van arra, hogy eldöntse, kivel él együtt. Akkor az afrikaiaknak meg joguk van arra, hogy eldöntsék, kivel szívnak egy levegőt. Kit engednek be az országukba, és kivel fognak kezet. Orbán Viktor nem tartozik ezek közé, és ezért az angolai elnököt, az afrikai embereket csak tisztelet és elismerés illeti. Így kell fasisztákkal, rasszistákkal bánni, és bár tisztában vagyunk az élet realitásaival, és ennek a mocskos bandának az aljas módszereivel, ezért nem kizárt, hogy valamikor kierőszakolják majd ezt a találkozót, mert Orbán diktátornak nem lehet ellent mondani, különben elrepül Bicskéig, de ez a mostani döntésük minden elismerést megérdemel.

Angolában sok mindenen átmentek az ott élők, a politikusaik is, ezek kemény gyerekek. Kívánjuk nekik, hogy tartsanak ki, álljanak ellent ennek a bűnözőnek. Utasítsák vissza a lopott pénzét is, amit a magyar emberektől vett el, és még pénzért se, zsarolásra se, beígért előnyökért se adják el magukat ennek a gazembernek, aki a feketék ellen uszít. Az önérzetük legyen mindennél fontosabb. Ne aggódjanak, nem tud ártani nekik. Ez az ember olyan légkört teremtett Magyarországon, hogy amikor a magyarok meglátnak vidéken egy színes bőrű embert, pláne feketét Afrikából, ásót ragadnak és a rendőrségre szaladnak, mert Orbán Viktor nem embereknek, hanem állatoknak mutatta be őket a magyar közvélemény előtt. Már az is hiba volt, hogy a kakadut fogadták, és úgy bántak vele, mintha egy külügyminiszter lenne.

Hajrá angolaiak! Hajrá Angola!

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések