Mindig ámulattal nézem, miket tanulnak az amerikai gyerekek. Nem tudom, mennyit változott a magyar tananyag, de kezdettől fogva olyan érzésem van, hogy mi ilyeneket nem tanultunk, és talán ma sem tanulnak a magyar gyerekek. Ha jól sejtem, mióta Orbán megszüntette a tanszabadságot, és mindenki köteles egy tankönyvet használni, a tananyag pedig olyan fontos ismeretekkel bővült, mint a náci Wass Albert és a nyilas Nyírő József, a legfontosabb tárgyak egyike pedig az ének és a testnevelés lett, talán még annyira sem. Hadd számoljak be legfrissebb élményemről.
A kislányom most jár High Schoolba, a magyar iskolarendszer szerint egy négyosztályos gimnáziumban most lenne harmadikos. Kaptak hét forrást, köztük az egyik Tocqueville „A demokrácia Amerikában” című könyvének egy részlete, amivel én csak az egyetemen találkoztam, középiskolában nem. A többi forrás nem klasszikus könyv, hanem egy fotó, egy zenedarab, cikkek és egyéb írások. Mind más témáról szólt, de a közös az volt bennük, hogy mindegyik az individuum (az egyén, az egyéniség), az identitás és a társadalmi környezet kapcsolatát és kölcsönhatását járta körül.
A források által inspirált témák és gondolatok alapján kellett kiválasztani egy kutatási témát, amit a következő félévben fel kell dolgozni és meg kell írni, majd előadni. Kislányom témája az lett, hogy az egyén, az egyéniség, az egyéni vélemény tisztelete és a csoportnyomásal szembeni különállás joga hogyan befolyásolja egy ország demokratikus stabilitását, illetve ennek hiánya hogyan nyitja meg az utat a diktatúrák felé. A kutatási téma címét magyarul úgy lehetne röviden összefoglalni, „Hogyan hat az egyéniség tisztelete és annak hiánya a demokrácia stabilitására?”
Ez nemcsak azért érdekes, mert az amerikai gyerekek már középiskolás korukban ilyen mélyen foglalkoznak az egyén jogainak, az identitás szabad megválasztásának és képviseletének, az egyéni véleményhez való jognak és a demokrácia helyzetének kapcsolatával, hanem azért, mert nagyon aktuális tanulságokkal szolgálnak a mai magyar társadalom (benne a magyar ellenzék) helyzetére is. Megpróbálom ezt röviden elmagyarázni.
Minden embernek van identitása, ebből fakadó egyéni véleménye, amely érintkezik annak a csoportnak a véleményével, amely körülveszi őt, amelyhez tartozik. Mindig van többségi vélemény és kisebbségi vélemény, ezen kívül teljesen egyéni (egyedi) álláspontok is. A csoport ösztönös törekvése az, hogy uniformizálja a tagokat, és a kisebbségi vélemények, pláne az egyéni vélemények ne maradjanak fenn, hanem mindenki alkalmazkodjon és fogadja el a többségi véleményt. Ennek szélsőséges esete elnyomás. A civilizált társadalom és a demokrácia ennek szab korlátokat.
Ez igaz egészen kis egységekre és csoportokra is, a családtól a futballklubon vagy egy politikai irányzat követőin át az egész országra. A kérdés az, hogy milyen erős a csoportnyomás, az elvárás, hogy az egyén adja fel a különállását, a saját véleményét, és azonosuljon a közös többségi véleménnyel. Ez a nyomásgyakorlás különböző szintű és formájú lehet, egészen a kirekesztés, az elutasítás, a megbélyegzés különféle formáin át a büntetésig vagy üldözésig terjedhet. Ha az egyén el akarja kerülni a csoport felől érkező nyomást és szankciót, akkor fel kell adnia önmagát és a különállását.
Ahol az emberek a társadalom legkisebb sejtjeiben, szöveteiben, közösségeiben és csoportjaiban azt tapasztalják, hogy tiszteletben tartják az egyéniségüket, az egyéni véleményhez való jogukat, és a különállásukat nem szankcionálják a gyűlölettől a kirekesztésen át az üldözésig, ott az emberek egyrészt szabadabbak és boldogabbak, de az országos ügyeket, a politikai életet tekintve is azonos módon viselkednek. Nem érzik úgy, hogy muszáj a tömeggel menni, azonosulni, menetelni, egy vezért vagy diktátumot elfogadni. Ezekben az országokban a demokrácia stabil és szilárd.
Ahol ez a tolerancia hiányzik, ahol már a társadalom legkisebb sejtjeiben is elnyomják a személyiséget, nem tartják tiszteletben az egyéniséget, nincs az egyéni véleményhez és a különálláshoz joga senkinek (ellenkező esetben ömlik rá az elutasítás, a megbélyegzés és a gyűlölet), ahol szankcionálják azt, ha valakinek más a véleménye és nem tart együtt a csoport többségi véleményével, ott az országos ügyekben, a politikai életben is hasonló intolerancia és struktúra alakul ki: nem tűrik az egyéni véleményeket és a többségtől eltérő magatartást, ami végül politikai diktatúrához vezet.
A magyar gyerekdal mondja, „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Pedig a rétes nagyon jó, katonának az való”. Ebben benne van minden, ami a magyar élet rákfenéje, és ami megnyitja az utat mindig az önkényuralmi rendszerek felé. Egyszerre kell lépni, különben nem kapsz rétest, ami viszont jó. Megvonnak tőled valamit, ami neked fontos és jó, ha nem adod fel a személyiségedet, az egyéniségedet, az egyéni véleményedet, és nem azonosulsz a csoport, a többség véleményével és akaratával. Menetelni kell a többséggel, be kell állni a sorba, ha nem akarsz kirekesztést.
Az is beszédes, ami a második sorban olvasható: „katonának az való”. Katonás rend és fegyelem, amelyben nincs helye a különálló véleménynek, magatartásnak, mert ha nem vagy a mi katonánk, akkor az ellenség katonája vagy. Áruló, ügynök, beépített tégla. Pedig nem vagy az, csak más a véleményed, és az egyéni véleményedhez való jogodat akarod fenntartani. Viszont katonának kell egy olyan társadalomban lenned, ahol kisgyermekkortól kezdve nem tisztelik az egyéni véleményedet, a különállásodat, a másságodat, hanem elvárják a teljes alkalmazkodást.
Ahol az embereket erre szocializálják, és később a nagyobb társadalmi csoportokban, közösségekben is ezt várják el, ott az emberek nyitottak arra, hogy egy diktatúra támogatói, később áldozatai legyenek. Ezért demokratikusnak csak azokat a pártokat nevezhetjük, amelyek nemcsak eltűrik, hanem tiszteletben is tartják az egyéni véleményeket, a különálláshoz való jogot, és azt semmilyen formában nem szankcionálják. Ez a természetes számukra, és mindenki élhet ezzel a lehetőségével és jogával. Még akkor is, ha aztán egy szavazásnál, ha döntésre van szükség, alul marad.
A demokráciára való nevelés itt kezdődik. Az egyén és az egyéniség tiszteleténél, amikor semmilyen hátrányos következménye nem lehet annak, ha valakinek más az identitása, más a véleménye, a többségtől eltérő vagy különálló nézeteket képvisel, magatartást tanúsít. Ahol kényszerítik az embereket, és az élet minden területén hozzászoktatják őket ahhoz, hogy ha nem alkalmazkodik, s ha nem adja fel önmagát, akkor „nem kap rétest estére”, mert szankcionálják, hátrányos helyzetbe kerül, kirekesztik, ott az emberek megszokják, hogy vezényszóra cselekedjenek.
Ha meglátnak egy embert, aki ellentmondást nem tűrő módon lép fel, pavlovi reflexekkel kezdenek alkalmazkodni hozzá, és követelni, hogy mások is így tegyenek. Nem az ellenállás fogalmazódik meg bennük, és nem ösztönösen ellenállnak, hanem azonnal beállnak a sorba. Demokratáknak pedig éppen azt kellene felismerniük, hogy aki elvitatja az egyéni vélemény jogát, és aki megbélyegzi azt, aki nem tart vele, vagy aki kritizálni meri, az egy potenciális diktátor, és aki ennek engedelmeskedik, birka módjára alkalmazkodik, az egy diktatúra létrejöttének lehetőségét támogatja.
Az egységben létezik különbözőség. Akik ezt elvitatják vagy nem tartják tiszteletben, a demokráciát ássák alá. A demokrácia alapja az ehhez való jog. A szabadság olyan, mint a kegyelem. Jobban képes valaki a jót választani és a jót cselekedni, ha szabadságból és nem kényszerből teszi. Akit szabadságból és nem kényszerből választanak, az demokratikusabb és jobb vezető lesz, mint aki nem ad más esélyt, lezár minden más lehetőséget önmagán kívül. Ahol lehetnek viták, egyéni vélemények, ahol van szabadság, ott jobbak az esélyek, jobb a teljesítmény és nagyobb a produktivitás.
Az ember egyedi teremtmény. Minden ember egyedülálló, kivételes egyéniség. Ez az emberi jogok és az emberi szabadság alapja. Csak az egyénre, az egyéniség tiszteletére, továbbá az egyéni jogok tiszteletben tartására épülhet egészséges, szabad, boldog társadalom. Amikor bármilyen eszme, ideológia vagy cél érdekében ezt a jogot elvitatják, felszámolják, eltapossák, abból jó nem lehet. Ez a kreatív, erős és boldog társadalom alapja, ami sokkal erősebb, mint a diktatúrák. Ezért ez képes legyőzni a diktatúrákat, mert ez vonzó az emberek számára. Ha úgy tetszik, ez a „recept”.
Ha egy politikai irányzat ezt nem tartja tiszteletben, akkor mondhat magáról bármit, nem a demokraták, hanem a fasizmus oldalán áll, nevezze magát akárhogy. Ezt kellene magérteniük a magyar demokratáknak, mert ez a diktatúra, a fasizmus legyőzésének kulcsa. Ezt kell szembeállítani Orbán rendszerével, amely nem tiszteli az egyéniséget, az egyéni jogokat, az egyéni identitást, az egyéni véleményt. Amikor ezt megérzik az emberek, anélkül, hogy ezt bárki mondaná nekik, kinyílnak és reménységet kapnak. Amikor ez elveszik, akkor jön a fogcsikorgatás. Ez vereségre van ítélve.
Mondunk egy konkrét példát: az ellenzéki előválasztás első fordulójában ezt a kölcsönös tiszteletet, szabadságot lehetett érezni, és ez tette vonzóvá az ellenzéket. Amikor bejött az ellentmondást nem tűrő kényszer („aki nem rám szavaz, az hazaáruló”, „ha nem rám szavaznak, akkor az biztos vereség”, „csak velem lehet legyőzni Orbánt”), ez a reménység, szabadság és boldogság elszállt. És azóta sem jött vissza, mert „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”, az áruló, Orbán beépített embere, Orbán lefizetett bérence. De ez ellentétes az ember természetével, amely egyéniség.
Ahogy a Bibliában a „törvény haragot nemz”, ugyanaz az emberi természet ennek is ellenáll. Csakazértse. Az emberek ösztönösen érzik, hogy ezt nem akarják, ez nem az, amiért harcolnak. Ami ebből következik, az nem demokrácia, nem szabadság. Ha nem tartják tiszteletben az egyéniséget, az egyéni véleményt, és nem szabadságból választhatja valaki őket, az a diktatúra melegágya. Az pedig nem vonzó. Ez osztotta meg az ellenzéket, ezt utasítják el sokan, akiknek inkább nem kell a „rétes” sem. Sokan meg sem tudják ezt fogalmazni, csak érzik. A bensőjük tiltakozik ellene.
Ezt egy harmadikos amerikai gimnazista már tudja, erről dolgozatot íratnak vele, kutatást végez, majd előadják egymásnak, és megvitatják. Erre kapják az osztályzatot. Magyarországon a magát demokratikus ellenzéknek nevező irányzat is megbukna ebből a tárgyból, ha nem érti meg, hogy ha nem tisztelik az egyéniséget, az egyén jogait, véleményét és szabadságát, hanem hisztérikusan kényszeríteni akarnak mindekit, mert „most vagy soha”, „és nem bírjuk tovább”, s a jelöltjük erre még rá is játszik, bukásra vannak ítélve.
Nemcsak egy amerikai gimnáziumban buknának meg, hanem minden demokratikus választáson is. Mennyivel inkább azon a választáson, amelyik nem is demokratikus.
