A hírek szerint Ungvári Tamás Széchenyi-díjas, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, az MTA doktora és Vekerdy Tamás pszichológus, író kapta meg a Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriumának Új Köztársaságért díját – olvasható a magyarországi lapokban. Az Új Köztársaságért díjat stílszerűen Gyurcsány Ferenc pártelnök adta át, aki a régi Köztársaságot elveszítette és kormányzásával a Fidesz kezére juttatta.
Vekerdy Tamás valószínűleg nem tudja, miért kapta a díjat, mit tett ő az „Új Köztársaságért”, miután maguk az adományozók, a Demokratikus Koalíció pártalapítványa sem tett semmit a díjon kívül, amit másodszor ítélnek oda. Maga az adományozó párt egyelőre annyit tett az új Köztársaságért, hogy a választásokon való részvételével, az alaptörvényre tett esküjével és a parlamentben bemutatott pótcselekvésével legitimálta és bebetonozta az Orbán-rendszert. Hacsak nem Orbán rendszerét tekinti a Demokratikus Koalíció az új köztársaságnak, mert akkor minden a helyén van.
Vekerdy ha érti, ha nem érti, nyilván úgy gondolta, ha adnak valamit, el kell fogadni. S ha vele kívánja fényezni magát bárki, az neki csak elismerést jelent. Ungvári Tamás esetében más a helyzet, hiszen ő a nyilvános szereplés napi drogadagjának megszerzése mellett ideje nagy részét különféle díjak és elismerések megszerzésével és begyűjtésével tölti, nem sikertelenül, mert ehhez minden lehetséges követ megmozgat. Ha hírét veszi bármilyen elismerésnek, plecsninek, díjnak, elkezdi az aknamukát, hogy azt megszerezze. Az Amerikai Népszavának írott egyik korábbi cikkében már az utcát is kijelölte, amit róla nevezzenek el.
Ungvári Tamás különösen sokat tett az Új Köztársaságért. Ez mondjuk látszik is a köztársaságon. Legutóbb tavaly novemberben söpörte be a Hazám díjat. Nem lehetett könnyű kibírni idáig díj nélkül. Tavaly még bekebelezte a Radnóti Miklós antirasszista díjat és az MSZP Közéleti díjat is. Tamás nem válogatós. De senki ne vessen rá egyetlen követ, ezek a díjak önmagukban sem különbek azoknál, akik hajtanak rájuk. Vannak olyanok, akik nem is értik, önhibájukon kívül szégyenítik meg őket ezekkel a díjakkal, mert ezeket általában olyanok kapják, akik soha semmit nem tettek se a rasszizmus ellen, se a köztársaságért, se másért, csupán azok közé a divatos értelmiségiek, művészek közé tartoznak, akiket ki szoktak tüntetni. Legfeljebb ők maguk nem rasszisták.
Ungvári Tamás esetében még ez utóbbinál is rezeg a léc. Amikor a 85. születésnapját ünnepeltetve interjúkat és méltatásokat szervezett magának, s az egyik ilyen interjúban közvetve Orbán rasszista alapú menekültpolitikáját dicsérte. Ugyanitt, a most frissen „Új Köztársaságért” díjjal kitüntetett Ungvári Tamás a régi köztársaságot felszámoló Orbán-rezsimről ezt mondta: „Ha valakik mögött nagy tömeg áll, akkor az sok mindenre feljogosít. A három és két százalékos pártok képviselői a televízióban nagyon jól festenek, de alig áll mögöttük valaki. Ha próféták akarnak lenni, azt megtehetik. De a demokráciában mégiscsak a többségé a hatalom. Azt persze nem tudom, hogy marad-e a kormány, de azt tudom, hogy ahová az emberek állnak, oda egy pici igazságot visznek magukkal.” Nem is kerülhetett volna jobb helyre a DK díja.
Az új Köztársaságért kitüntetésre méltó Ungvári Tamás szerint, aki mögött tömeg áll, az feljogosítva érezheti magát „sok mindenre”. Most nem hoznánk erre történelmi példákat. S tudomásul kell venni szerinte, hogy a „többségé a hatalom”. A világ legkorruptabb mondatával pedig azt mondja, hogy akik mögött sokan állnak, „oda egy pici igazságot visznek magukkal”. Történetesen a világ minden nagy egyénisége a nagy többséggel szemben szerzett győzelmet az igazságnak. Ungvári felfogása szerint Jézus Krisztust igaz módon feszítették keresztre, hiszen ellenfelei voltak többen, kiáltozva, hogy „feszítsd meg”. Mondja Ungvári ezt az elvet a köztársaságot megsemmisítő Orbán-rendszerről, szemben az olyan „három és két százalékos pártok képviselőivel”, akik mellesleg most tüntették ki, és akiktől ezt a kitüntetést átvette. Dehát, ahogy a cikk címe is mondja, Ungvári „szögesdrótok között szlalomozta” végig az életét, hogy az aktuális hatalmak elismeréseit minden időszakban elnyerje. Aki a szögesdrótok között ilyen ügyesen szlalomozik, azt a végén kitüntetik.
Az idézett interjúban Ungvári Tamás el is mondja, miért szlalomozik most éppen, igazat adva az aktuális diktatúrának: a Fidesztől kapható életjáradékot nézte ki magának. Azt mondja, hogy olyan messze nem menne el a seggnyalásban, mint az általa példaként említett értelmiségiek, akik a Magyar Művészeti Akadémiában tömörülnek: „Én olyan életjáradékot szeretnék kapni, aminek nem ez az ára. Előbb utóbb megkapom – mondja. – Tudom, mert eddig eleget adtam. Most én állok a sorba.” Tamás sorba áll Orbánnál is a szögesdrót mellett, de közben átvesz díjakat a másik oldalról is, mert azok nincsenek is olyan nagyon a másik oldalon. Aki nem ilyen ügyes, és fennakad a szögesdrótokon, az vessen magára.
A riporter meg is kérdezi: „Ez most üzenet?” Ungvári Tamás nem tiltakozik: „Már mondtam, mindenki erre használja a sajtót, miért legyek én kivétel. De igazából nem üzenek. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi európai válságnak az lesz a pozitív hatása, hogy a belpolitika konszolidálódik.” Ez az ő üzenete. Egyetért a diktátorral, és elismerését fejezi ki, hogy a köztársaság minden elemétől megfosztott diktatúra konszolidálódik. Méltó a Demokratikus Koalíció elismerésére, amely a maga szűkös lehetőségei között szintén sokat tesz ezért a konszolidációért. Alig várjuk, hogy Ungvári Tamás megkapja Orbántól az életjáradékot, hiszen sokat tesz érte, mint balliberális közvélemény-formáló, aki lát igazságokat a köztársaságellenes rezsimben.
Gyurcsány, a rendszer hivatalos ellenzékének önjelölt vezetője is hasonló szellemben nyilatkozik gyakorta, most éppen azt mondta: „Nem lehet megváltani az országot, nem megváltókra, nem új demokratikus hercegekre, nem népnevelőkre, nem az önkény embereire van szükség”. Egy ilyen mondat után kell lemondani és befejezni ezt a pályát. Éppenséggel az ország megváltásra szorul, amihez a hétköznapok kis hőseire, mint megváltókra lenne szükség, emellett valódi népnevelőkre. Ebből egy sincs. De a saját pártjában meghonosított antidemokratikus viszonyokat tekintve, az „önkény emberére” már futotta. Gyurcsánynak annyiban igaza volt, hogy a kitüntetett Ungvári nem megváltó, nem is a demokrácia hercege, és sajnos már nem is népnevelő, pedig annak kiváló lenne. De ilyenekre nincs szükség, ahogy azt megtudhattuk tőle.
Nem a személyeket akarom megalázni, különösen nem Ungvári Tamást, akinek vannak elismerésre méltó érdemei, ha nem is ezek. A jelenségről szeretnék szólni, hogy a diktatúra közepén, a totális erőszakra feljogosító alaptörvénymódosítás hajnalán, ezek a hiú emberek egymást tüntetgetik ki, egymás vállát veregetuik, ahelyett, hogy a helyzetnek megfelelő gyakorlati válaszokat adnának. Legitimálni készül a DK a terrortörvényt, mert a nemleges szavazatával is legitimál, a demokratikus döntés hazug látszatát erősíti. Ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy a Fidesz már megtalálta az emberét, aki majd így-vagy úgy átszavaz vagy nem szavaz. Az „Új Köztársaságért” olyankor szoktak kitüntetéseket adni, amikor létrejött az új Köztársaság, és azért valakik sokat tettek. Ezek nemlétező köztársaságért és nem létező érdemekért osztogatnak díjakat egymásnak.
Ennél a díjatádásnál már csak a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti-díja röhejesebb, amely arra szolgál, hogy a szövetség vezetői pozícionálják és bebetonozzák magukat a baloldalba és a tisztségükbe. A díj arra való, hogy ehhez megszerezzék befolyásos emberek rokonszenvét. Igazi ellenállót és antifasisztát még nem láttam, hogy kitüntettek volna, fasisztát már igen. Miközben egy fasiszta diktatúra működik, és semmiféle ellenállás vagy antifasiszta tevékenység nincs, aközben ezek is egymást tüntetgetik ki, és ebben merül ki az antifasiszta ellenállásuk. Még egyszer említve, hogy soha még senkinek eszébe nem jutott, hogy egy névtelen antirasszistát, antifasisztát tüntessenek ki, aki valamit tett is. Vannak ilyenek, igaz, nem az antifasiszta és ellenálló szövetségben. De egyszerű antifasisztát nem kell megvesztegetni, az nem tud nyújtani semmit cserébe.
A Titanic örök képe egy elmúlásra méltó világnak. A jéghegy már felszakította a hajó oldalát, a víz ömlik be, az egész hajó hamarosan elsüllyed. Emberek halnak meg, de a zenekar tust húz, Ungvári Tamás és társai átveszik az aktuális kitüntetéseiket. A hajót a jéghegynek vezető fedélzeti tisztek és kormányosok kitűzik a plecsniket, majd kevesebb-több buborékot engedve magukból, eltűnnek a tenger mélyén. Csak eközben elsüllyed egy hajó is, amiért nagy kár, és megfulladnak velük együtt a hajó ártatlan utasai, akiknek minderről egy szót sem szóltak.
