Feltehetnénk a kérdést úgy is, mi a hasonlóság Kádár és Orbán között, a válasz pedig nagyon egyszerű: semmi. Az viszont már furcsa, hogy ez a volt kommunista diktátorra, a most harminc éve elhunyt Kádár Jánosra nézve hízelgő. Kádár halálának évfordulója alkalmat kínál arra, hogy Magyarország legutóbbi diktátorával vessük össze az ország új teljhatalmú önkényurát. Orbánra nézve lesújtó az összevetés, még akkor is, ha Kádár Jánost az 1956-os megtorlás, valamint Nagy Imre és társai halála miatt súlyos felelősség terheli. Orbánról ugyanis még nem lehet tudni, hogyan végzi, ha egyszer lesz valódi ellenzéke.
A két karakter összevetése azért is érdekes, mert az életvitelt és a mentalitást tekintve az ateista Kádár János százszor keresztényibb ember volt, mint a névleges kereszténység nevében kormányzó Orbán. A hitetlen Kádár jobban hitt abban az eszmében, legyen az bármekkora tévedés, mint Orbán a kereszténységben, amelynek megcsúfolása Orbán minden cselekedete. De Kádár egyenlőség eszméjében is több volt a keresztényi elem, a bibliai felfogás, mint Orbán keresztény-nemzeti ideológiájában, amelynek lényege a tekintélyelvűség, a kivételezés, a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és embertelenség.
Ne felejtsük azt sem, hogy Kádár egész életében az ellen harcolt, amit most Orbán képvisel. Nála jobban senki nem utálta a horthyzmust, talán csak e sorok szerzője, pedig a horthista csendőrség Csermanek Jánost kínozta, nem e sorok szerzőjét. Viszont a nácikkal való szövetségre nincs mentség, a holokausztra nincs mentség, a magyar fiatalok Don-kanyarba küldésére nincs mentség, az antiszmitizmusra nincs mentség, a Népszava újságíróinak meggyilkolására nincs mentség, a kereszténység nevében elkövetett embertelenségre, fasizmusra, gyilkolásra, tömegek elszegényítésére, a csendőrökre nincs mentség.
Önmagában az a tény, hogy a gyűlölt Orbán-rendszer mintája a horthyzmus és annak hazug keresztényfasiszta ideológiája, elégséges ahhoz, hogy e sorok írója szívéből utálja Horthyt, akit háborús bűnökért fel kellett volna akasztani, és ez pontosan kifejezi mind az ideológiát, mind a rendszert, amit ma Orbán restaurál. Ezért e sorok írója már csak ennek okán is, ha választania kellene, ezerszer inkább Kádár Jánost választaná, mint Orbán Viktort. Az alábbiakban ezt bővebben is megindokolom, de jegyezzünk meg annyit, hogy Kádár orosz hadsereg által megszállt országban vezetett egy diktatúrát, Orbán viszont szabad országból, ellenséges haderő nélkül épített egy diktatúrát, és ült a magyar nép nyakára.
Mielőtt bárki félreértené, Kádár Jánosra a választásom csak Orbánnal való összehasonlításban áll meg, és ez még csak kérdés tárgya sem lehet, mert Orbánhoz képest Kádár egy humanista, a népét szerető, puritán, tisztességes ember volt, aki nem elbutította a népet, nem megszüntette a Magyar Tudományos Akadémiát, nem harácsolt a bűnöző családjának és a strómanjainak, hanem a maga ideológiai és katonai korlátai között őszintén akarta e nép felemelkedését. Hozzá képest Orbán maga a tatárjárás. Kádár csak Orbánnal való összevetésben áll meg, mert ha Kádár és demokratikus ellenzéke között kell választani, akkor nem kérdés, hogy Kőszeg Ferenc, Iványi Gábor, Demszky Gábor, Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Solt Ottília és társaikra esik a választásom, akiket Orbán még Kádárnál is jobban gyűlöl.
Tehát nem két diktatúra közül favorizálom az egyiket, nem is két diktátor közül választom valamelyiket, hanem a jelenlegi diktátort vetem össze a legutóbbi diktátorral, aki a megszálló orosz hadsereg kezében volt, hogy a két emberi mentalitás bemutatásával érzékeltessem a jelenlegi zsarnok ocsmányságát és minősíthetetlen karakterét, aki Kádárhoz képest is egy aljas és szemét ember, akinek hazug természete szállóigévé lett a „pávatánc” kifejezésben (amit ő pozitív tulajdonságnak gondol, mert annyira romlott ember, hogy ennek a képmutató, hazug, kétszínű magatartásnak az erkölcstelenségét sem érzi).
Kádár János egy eszmét szolgált, és hitt abban. Orbán önmaga hatalomvágyát és kleptomániáját szolgálja, amihez egy eszmére hivatkozik, amiben nem is hisz, vagy legalábbis ennek az eszmének nem tartja be egyetlen parancsát sem. Kádár János apafigurája lett a magyar embereknek, mert valóban azt érezhették, hogy Kádár rendszere a szegényekért, a hátrányos helyzetűekért van. Ennek köszönheti Orbán is azt, hogy nem disznóólat pucol Felcsúton, hanem elvégezhette ingyen a jogi egyetemet. Orbán rendszerében Orbán Viktor a felcsúti focicsapat gondnoka lehetne ma, aki vasárnaponként meszeli a pályát.
Kádár nem törekedett arra, hogy a kultúrát és a tudományt megfojtsa, a gyerekeket elbutítsa, a tudósokat elüldözze. A tudományt az ideológia keretei közé kényszerítették, de még ez sem teljesen igaz, mert a polgári csökevénynek számító tudományokat is gyakorolták, megjelentek jó könyvek, a tanulás érték volt, amit többre becsültek a pénznél. Az embereket tisztelték, és nem bízták sem a művészetet, sem a tudományt Káslerekre, Palkovicsokra. Aczél György ezekhez a babonás és gonosz paprikajancsikhoz képest egy felvilágosult entellektüel volt. A kádári diktatúrában nem volt olyan gyűlölet, mint az orbáni „keresztény” Magyarországon.
Kádár rendszerében, bármily furcsa, voltak emberi értékek, amelyekre nevelték a társadalmat. Orbán rendszere olyan, mint a névadója: embertelen, hazug, mocskos, kontraproduktív. Kádár János nem lopta el az ország vagyonát, nem hízlalta a családját, nem élősködött az ország zsírján, mint az Orbán-család, a strómanokkal és már a strómanok családjaival. Kádár egy jobb világot akart a magyar népnek, Orbán az ország vagyonát akarja a vérszívó, élősködő, nagypofájú családjával együtt. Össze nem lehet hasonlítani a két ember mentalitását és tisztességét. Kádár egy megszállt országban kereste a reálpolitikai határait saját képességeinek és ideológiájának korlátai között. De ez még mindig százszor különb, tisztességesebb, mint egy szabad ország megszállása, szabadságának elvétele, az ország kifosztása és lepusztítása.
A késő kádári évek ezerszer élhetőbbek voltak, mint az Orbán-rendszer, amit csak az uniós tagság, az uniós támogatások, a szabad utazás és munkavállalás tesz elviselhetővé. Mi utáltuk akkor azt, de az nem volt ennyire primitív, aljas és gyűlölködő rendszer, mint ez. Semmivel nem cserélném el a szabad liberális demokráciát, a jogállamot, de ha a reformált, demokratizált szocializmus vagy az orbáni fasizmus között kellene választani, nem kérdés, hogy az előbbit választanám, még az is százszor különb lenne ennél a mocskos rendszernél. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, véletlenül sem ezzel a lenlegi, létező baloldallal, amely csak formálisan örököse a Kádár-rendszernek, valójában jobban hasonlítanak Orbánra, mint Kádárra.
Nem szeretném idealizálni sem Kádár János személyét, sem a rendszerét, de az évforduló kapcsán nem ártana kicsit felidézni az alakját, mert Kádár-népe lett Orbán rajongója. Legalább a különbséget vegyék észre, hova züllöttek le ők maguk is, akik a felcsúti maffiát támogatják. Ehhez képest a Kádár-rendszer intelligens, pozitív értékeket képviselő jogállam volt. Ahogy az MSZMP a Fidesz nevű bűnszervezethez képest egy demokratikus párt volt, amelyben volt pártélet, belső ellenzék, volt belső ellenőrzés, még Kádár Jánosnak is volt kontrollja. Orbán olyan, mint egy haramiavezér, kalóz, a legkisebb kontroll, ellensúly, törvény, erkölcs nélkül. Orbán „keresztény” erkölcséhez képest a sokat gúnyolt szocialista erkölcs maga volt a tízparancsolat.
Minden összehasonlítás sántít. Valószínűleg kiverne bennünket a víz, ha holnap Kádár János megjelenne, és ő uralkodna. De éppen ezért döbbenetes, hogy Orbán ebben az összehasonlításban sem képes megfelelni. A dakotaviccek és a műparaszt stílus nem segít. Kádárnál sokkal romlottabb, gonoszabb, mocskosabb ember. Kádár ma tükör lehet az egész magyar népnek is, hova süllyedt 1989-es önmagához képest is.
