Kevés ember büszkélkedhet azzal, hogy a neve ilyen mértékben árulkodik az emberről, mint Balog Zoltán esetében. Ez a kétbalkezes, semmihez nem értő, felelőtlen karrierista, aki úgy vállalkozott több minisztériumot magában foglaló csúcsminisztérium vezetésére, hogy egyik területhez sem értett, megtestesíti a „nomen est omen” kifejezést.
Balog nemcsak nem értett semmihez, hanem annyira nem értett semmihez, hogy fel sem fogta, mire vállalkozott, és milyen felelősséget vállalt emberek életéért. Aki legalább azzal tisztában van, hogy az oktatás, az egészségügy milyen összetett, bonyolult szakterület, és hány ember jövőjét, sorsát határozza meg, az elszalad ilyen lehetetlen feladat elől.
De Balog nem szaladt el, ő vállalta, és ez a legnagyobb bűne. Nem bocsánatos bűn, mert a tevékenysége, a hozzá nem értése, a szolgalelkűsége miatt emberek ezrei haltak meg úgy, hogy nem kellett volna meghalniuk. Lelkészként emberek lelkét kellene megmentenie, de ő még a testüket sem tudta megmenteni, hanem ellenkezőleg: rossz munkája a halálukat is okozta.
Ez nem bocsánatos bűn, Balog. Nincs mentsége egy olyan embernek, aki nem azért vállalt el egy feladatot, mert képesnek érezte magát rá, és tenni akart valamit az emberekért, de azért, mert meg akart felelni szerelmes pillantásaival illetett bálványának, Orbánnak, aki a csúcsminisztériumot szándékosan bízta egy ilyen kétbalkezes, semmihez nem értő senkire.
Balog még sokáig lesz a szolgalelkűség, és a gusztustalan hajbókolás és pitizés élő szobra, ahogy idétlen vigyorával lohol Orbán után, hátha a a hátsó feléhez férhet. Nála undorítóbb csicskát még nem láttunk a magyar közéletben, ahol pedig a kontraszelektált hülyék nagy kínálata vonul fel évtizedek óta. Bárgyúsága álca, megszólalásai egy romlott emberéi.
Balog nem elmegy, hanem eltakarodik. Szégyentelen ember, aki asszisztált az oktatás, az egészségügy szétveréséhez, lepusztításához, emberek jövőjének tönkretételéhez, a mások halálához, olyan anyák, apák, gyermekek, testvérek halálához, akik ma is élhetnének. De Balog fel sem fogta, mit okozott. Arcátlan megszólalásai tették híressé, nem a tisztessége.
Balog bunkóságára mi sem jellemzőbb, hogy amikor végre távozik, méghozzá felelősségre vonás nélkül, amiben csak reménykedhetünk, hogy egyszer nem marad el, közszereplést vállal, kioktatja annak a bűnszervezetnek a kritikusait, amelynek gyűlöletpropagandájához lelkészként asszisztált, amit a jelenlétével támogatott és hitelesített.
Balog az „Idők jelei” című könyv bemutatóján azt mondta, hogy a kormánykritikának segítő szándékúnak kell lennie, szerinte aki nem „szimpatizál” azzal a bűnszervezettel, amit Balog tévedésből „kormánynak” nevez, az úgy gondolja, hogy kizárólag „hülyék és gazemberek” vannak hatalmon. Tájékoztatjuk Balogot, hogy ez az igazság, ez valós ténymegállapítás.
A hülyék és gazemberek közül ő az egyik legnagyobb, mert biblikus embertől joggal várja az ember, hogy megért bizonyos dolgokat, és van egy határ, amin túl nem szolgál ki tolvaj és hazug bűnszervezetet. Ezt nem várhatjuk el olyan intellektus nélküli emberektől, mint Németh Szilárd vagy Kósa Lajos, de aki olvasta a Bibliát, attól igen.
Balog nem tud mutatni Orbán környezetében egyetlen embert, aki nem hülye vagy nem gazember, de leginkább mindkettő egyszerre. Róla mindjárt el is mond mindent a beszéd, amelyet az említett köyvbemutatón tartott, amelyben a „diskurzust” hiányolta Orbán és a kritikusai között. Mondja egy olyan kormány nevében, amely felszámolt minden diskurzust.
Egy olyan kormány ellenfeleitől kéri számon a „diskurzust”, amely kormány a kritikusokat ügynöknek nevezi, akik ellen fasiszta törvényeket hoz, akiket üldöz, megbélyegez, akiknek betiltásáról beszélnek, a híveik pedig a felakasztásukat követelik. Ez az ő „diskurzusuk”. A Balog által bemutatott kötet viszont jó példája annak, milyen lenne a valódi kritika.
Kíváncsiságból beleolvastunk az Idők jelei című „vitasorozat” első kötetébe, amelyről sokat mond, hogy szerkesztőbizottságának első tagja Osztie Zoltán, aki Horthyt akarta ünnepelni a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján. A média fejezetbe pillantottunk bele, hogy értsük a konstruktív és építő kritikát, hogyan is kell „komoly, valóságos mércét állító munkát” írni.
Legszívesebben az egész, ütés után kiáltó médiafejezetet bemásolnánk ide (45-47. oldal), hogy ábrázoljuk vele ennek az aljas bűnbandának a mocsokságát. Egy szó nem hangzik el arról, hogy elfoglalták a közmédiát, a kereskedelmi média nagy részét, a teljes vidéki sajtó valamennyi lapját, és az egész egy náci szellemiségű propagandagépezetként működik.
Mit is vártunk attól a „kritikától”, amit ez a bűnszervezet a talpnyalóitól rendel meg? Balog ezt avatta, és azt kifogásolta, hogy épeszű, jellemes emberek szintén miért nem hasonló szellemben kritizálják azt a bűnszervezetet, amely az alkotmányos rendet megdöntötte, az egész országot kisajátította, a demokratikus jogállamot felszámolta, egy lelkibeteg ember önkénye és leplezett diktatúrája alá kényszerítette.
Balog képmutatása túltesz a Jézus-korabeli farizeusokon is, akiket Jézus a mérgeskígyó fajzatainak nevez, miközben az ájtatos „keresztény” dumát nyomják a „családról”, akiket ostorral és korbáccsal kellene kikergetni mind a kereszténység szellemi templomából, mind a törvénytelenül elfoglalt és „örök időkre” kisajátított államhatalomból.
Balog alábbi mondatai elhangozhattak volna az előző állampárt, az MSZMP KB bármelyik ülésén is, de a nyolcvanas években aki ilyeneket mondott, az már vaskalapos komcsinak számított, és a többiek szégyelltek. Azt mondta Balog: „kritikus szolidaritást várunk azoktól is, akik a kormányon kívülről szemlélik és támogatják a kormány munkáját, s a kormányon belül is szükség van olyan emberekre, akik képesek a kritikus szolidaritásra”. Mint amilyen ő.
Először is Balog, te meszelt fal, te mérgeskígyó, jegyezd meg, hogy mi nem a „kormányon kívülről” szemléljük ezt a szervezett bűnözést, amit ti folytattok, hanem a csizmátok alól, megfosztva az információs szabadságtól, a demokratikus képviselettől, az emberi jogoktól, az emberi méltóságtól. A „kritikus szolidaritás” a diktatúrák jelszava és azt a seggnyalást jelenti valós kritika helyett, amiből te tíz éve élsz. Nem olyan rosszul.
Szolidaritásra nem nektek van szükségetek, hanem az általatok elnyomott, kifosztott, az élet alapvető szükségleteitől megfosztott emberek és csoportok tömegeinek. Nektek egy tisztességes ügyészre lenne szükségetek, aki az „Idők jelei” címmel megírná a vádiratokat ellenetek, s még aznap elrendelné az őrizetbevetéleteket is, az első embertől az utolsóig.
Balog szerint a bírálatokból érezni kell a József Attila-i mondatot: „Érted haragszom, nem ellened”. Emlékeztetnénk, hogy József Attila a „kedves”-nek írta ezt, nem a diktátorának, és mi nem vagyunk ezzel a bűzlő férfiszerelemmel a felcsúti tolvaj bűnöző rajongói, mint Balog. Mi ellenetek haragszunk, Balog, nem értetek. Ti menjetek a börtönbe, ahova valók vagytok. Te térj meg, Balog, ne a tárgyszerű kritikát gyakorló sajtót utasítsd erre.
Reméljük, nem a végelegyengülésetekig kell néznünk ezt a cseppet sem vidám, és cseppet sem szórakoztató fasiszta theme parkot, amelyben te az egyik immorális horrorfigura vagy, aki valóban a mintapéldánya annak az igazi, nagybetűs SENKI-nek, aki te vagy, és akinek a karrierje csak egy ilyen elmebomlott, kontraszelektív rendszerben ívelhetett ilyen magasra.
