Mintha a Rádiókabaré egy műsorszáma kezdődne azzal a bejelentéssel, hogy „a magyar kormány hamarosan megtárgyalja a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló stratégiát”. A fontossági sorrend indokolja a mielőbbi tárgyalást, az egészségügy fejlesztéséről szóló átfogó stratégia megtárgyalása még várathat magára. Ebben az iparágban ugyanis nincs az Orbán-családban vállalkozó.
Ám a divatiparban van, maga a „miniszterelnök”, Orbán Viktor lánya. Orbán Ráhel egy strómanként használt barátnője, Bata-Jakab Zsófia „vezérigazgató” nevén vezeti az állami Magyar Divat- és Design Ügynökséget, amelyet az ugyancsak állami Magyar Turisztikai Ügynökség alapított.
Hogy mi köze a turizmusnak a divathoz? Az, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökséget is Orbán Ráhelnek hozták létre, és ez az állami cég is Orbán Ráhel magánvállalkozásának részeként működik, mint annak állami finanszírozója. Magyarország tulajdonképpen az Orbán-család magánvállalkozásaként működik, amelyben az állami szerep és a magánvállalkozás teljes mértékben összefonódik és elválaszthatatlanok egymástól. A tőkét a magyar állam adja, a hasznot az Orbán-család teszi el. Az állam feje a Keresztapa, Orbán Viktor, az állami cégeket pedig strómanokon át a család tagjai működtetik a család érdekeinek megfelelően.
Mivel Orbán Ráhel vendéglátós kétéves gyorstalpaló svájci iskolát végzett, ezért létrehoztak számára egy állami turisztikai ügynökséget, amely 300 milliárd (!) forintot, több mint egymilliárd dollárt kapott arra, hogy Orbán Ráhel turisztikai vállalkozásai, kastélyai, palotái és szállodalánca részére megfelelő feltételeket teremtsen. Az állami turisztikai ügynökséget ténylegesen Orbán Ráhel irányítja, és ő tárgyal majd az asztal másik oldalán ülő Orbán Ráhellel. Már régen elmúltak azok az idők, hogy „ne mi kapjuk a legtöbbet”, ma már a „minden a mienk” időszakát éljük, és minden értük, és nekik van. Ráhel máris lepipálta Trumpot, akit az apja mindössze egymillió dollárral indított el az életben, Orbán Ráhelnek máris egymilliárd dollárt adott az apja, és nem is a saját zsebéből.
Ráhel megkedvelte a drága márkás holmikat is, és elhatározta, hogy maga is felépít egy divatmárkát, amihez a pénzt a nagylelkű magyar adófizetők zsebéből veszi ki, ezért ezt állami divatügynökségnek kell álcázni. Nem adja alább az Orbán-család, mindenben ők akarnak diktálni. Apja a világ diktátora akar lenni, az apja lánya pedig a világ divatdiktátora szeretne lenni. Innen szép nyerni, miután a magyar divat a világ élvonalába tartozik, elég felszállni a 7-es buszra vagy lemenni a metróba, és máris gyönyörködhetünk a magyar divatosság elbűvözlő látványában. De az Orbán-család annyit már megtanult, hogy minden lehetséges annak, akinek pénze van, nekik pedig van, mert kezükben egy egész állam költségvetése.
Magyarország magánvállalkozásként való működtetése indokolja azt, hogy az állam csupa olyan dologba fekteti a pénzt, ami jogállamokban magánvállalkozások terepe. Liberális államokban futballstadiont a klubok tulajdonosai építenek üzleti vállalkozásként, ami megtérül nekik. Divatcégeket is magánemberek hoznak létre és repítenek a világhírnév felé, nem államok, kivéve az illiberális NER-t, mert ott az állam nevében az uralkodó Orbán-család magánvállalkozik a köz pénzéből saját hasznára és szórakozására. Ez a NER gazdasági modellje, amelyet a bukás szélén álló, hanyatló Brüsszel finanszíroz milliárdokkal. A magyarországi munkaerőpiac ennek megfelelően két részre oszlik egyelőre: az Orbán-család magánvállalkozásaiban dolgozókra és az azokon kívül tengődőkre. Állami pénzt közcélokra az Orbán-család nem fordít, csak amennyit nagyon muszáj, hogy a rabszolgák ne lázadjanak, és tudjanak nekik dolgozni.
*
Az illiberális magánállam modellje számos vicces jelenetet produkál, például a Keresztapa a „kereszténységre” hivatkozva rabolja ki az államkasszát és éhezteti a menekülteket, úgynevezett „kormánya” pedig a lánya állami magánvállalkozásának „stratégiáját” tárgyalja a magyar divatipar fejlesztéséről. Régebben ilyen megbeszéléseket, hogy mire mennyit lopnak ki az egyébként is magánosított államkasszából, még otthon a konyhaasztal mellett tartottak, úgynevezett „nem közgyűléseken”, amelyekről jegyzőkönyv is készült. Ma ezek a megbeszélések kormányüléseken zajlanak, maga a kormány mást sem tesz, mint ezt a magánállami bizniszt irányítja, bevonva a „centrális erőtérbe”, amit az olasz maffiában régen „szindikátusnak” neveztek, minden együttműködésre hajlamos érdekcsoportot vagy árulót.
Minden maffia keresztény alapokon áll, ahogy minden bérgyilkos nagy keresztet visel a nyakában, amely segít a nyakizmok erősítésében a csőre töltés során. Ez adja a közös nevezőt Orbánnak az olasz és az orosz maffia között. A „keresztény” ideológia adja a „megtisztulást” mind a maffiatagoknak, mind a maffia keze alatt dolgozó ország népének, ők maguk védelmezik a kereszténységet, ezért tisztelni kell őket. Az illiberális állam lényege, hogy eltünteti a határt az állam és a magánvállalkozás között, és az államot egy családi maffia működteti a maga hasznára. A maffiaállam azért ellenzi a bevándorlást, mert a bevándorló csoportok azonos nemzethez tartozó tagjai konkurrens maffiákat hoznak létre, amelyek soha nem fognak keveredni a helyi nemzeti maffiával és soha nem fognak engedelmeskedni nekik. Ezt jelenti, hogy ezek lerombolják a „kultúránkat”, az egységes helyi családi maffia egyeduralmát.
Magyarország volt az első illiberális fasiszta állam (ne feledjük, ez is olasz találmány) mintaországa, amelyet veszélyeztetnek olyan országok és maga az Európai Unió, amely európai ügyészséget, rendőrséget akar, ellenőrizni akarja az állami maffia belső ügyeit. Ezért Orbánnak az a törekvése, hogy minél több országot helyi maffiacsaládok irányítsanak a kereszténység nevében és a fasiszta állam modelljével, mert az kikapcsolja ezeket az életidegen korlátokat nemzetközi szinten is, mint rendőrség, ügyészség, bíróság, parlament, stb.. Orbán azzal nem számol, hogy ha hatalomra kerülnek a maffiacsaládok, akkor nem áll le sem a birodalomépítés, sem a globalizáció, és elkezdődik a nemzeti maffiacsaládok között harc a területek újrafelosztásáért. Ha Orbán Ráhel le akarja nyomni a Gucci táskákat, az olaszoknak az majd nem nagyon fog tetszeni. Muszáj lesz alávetnie magát egy világmaffia kormánynak, világdiktátornak, aki majd fenntartja a „rendet”. És ez nem ő lesz. A „Felcsút” divatmárka nem nyomja le a Prada-t.
Most a romantikus kezdetek szemtanúi lehetünk, amelyek majd nagy hollywood-i szuperprodukciókban jelenik meg. A rosszul öltözött Orbán Ráhel belekezd a divatvilág meghódításába, apja „kormánya” elé kerül az ákombákom gyerekes „fejlesztési program”, amely kísértetiesen hasonlít azokra a mórickás kísérletekre, amikor a pártállam bukásának végóráiban KISZ-táborok képeztek ifjűkommunistákat arra, hogy a vállalkozói szocialimusban megállják a helyüket, és feépítsenek magánvállalkozásokat. A sajtóban megjelent „fejlesztési programot” mintha egy ilyen silabuszból másolták volna. Íme: „A hat pilléren nyugvó stratégia alapvetése, hogy a magyar divatiparban szükség van egyfajta koordinációra, ami azt jelenti, hogy az ügynökségnek segítenie kell a tervezők kapcsolatfelvételét bizonyos iparági szereplőkkel. Fontos továbbá a hatékony kommunikáció, és ennek keretében egy ernyőmárkán (amit úgy hívnak, hogy Budapest Select) keresztül mutatják be a tervezőiket külföldön.”
Hat pilléren nyugvó stratégia, kapcsolatfelvétel iparági szereplőkkel, és a hatékony kommunikáció. Négyéves korában játszott a kislányom ilyesmit Barbie babákat öltöztető játékkal, csak az nem került senkinek egymilliárd forintba. Az „ernyőmárka” kifejezés mögé van eltüntetve a lényeg, hogy bekebeleznek mindenkit és mindent, Orbán Ráhel talpa alá görnyesztik az utolsó magyar szabót is. Mennyit ötletelhettek, mire kitalálták a világverő nevet: „Budapest Select”. Nehogy azt gondolja bárki, hogy ez bukásra van ítélve. Az adófizetők milliárdjaiból simán nyitnak elegáns üzleteket New Yorkban a Fifth Avenue-n, Párizsban, és Londonban, Rómában és Milánóban. Ott fog virítani a „Budapest Select” márkanév az Armani, a Calvin Klein, a Louis Vuitton és a Versace mellett. A hatalmas fényreklámokon Rogán Cecília, Sarka Kata és Tiborcz István fatolvaj mutatja majd be a magyar divat csodáit. A magyar adófizető csóró büszke lehet, ha kivándorol az éhenhalás elől mosogatni valahova, és megértőnek kell lennie, ha ki lesz írva magyarul, amit mások nem tudnak elolvasni, hogy „Magyarokat nem szolgálunk ki”.
*
Látjuk magunk előtt a büszke apát a kormányülésen, ahogy lapozgatja a lánya által írt „magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló stratégiát”, elégedetten mosolyog, bólogat, dícséri? Látjuk a talpnyalókat, akik helyeselnek, még hozzátesznek, emelik a tétet, egymással versenyezve hívják fel a figyelmet az anyag fantasztikus megállapítására? A legügyesebbek összeszedtek mindenféle baromságot az internetről, és helyben kimutatják, hogy a divatszakma a világ legfontosabb gazdasági területe, a jövő útja, ezen keresztül lehet megszerezni a legnagyobb befolyást, elismertséget, ezzel lehet legkönnyebben a világ elit rétegébe bekerülni. Nem mintha már most is nem lennénk ott. Egyesek már vizionálják az Ivánka Trump Orbán Ráhel találkozót, ami előkészíti a Donadl Trump Orbán Viktor találkozót.
Van egy olyan érzésünk, hogy a magyar kormány elfogadja majd a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló stratégiát, és Orbán Viktor egyetért majd azzal a javaslattal, hogy meg kellene duplázni az erre szánt állami forrásokat. Ez ugyanis minden pénzt megér. Szeretnénk, ha angol fogadóirodáknál lehet fogadni arra, hogy a kormány egyhangúan fogadja el az előterjesztést. Minden vagyonunkat rátennénk, és Magyarország következő tíz évébek költségvetését is. Ja, azt már nem tudjuk, mert azt már ők beletették a magánvállalkozásaikba.
