2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaBiden összefogást hirdetett Trump diktatúrája ellen

Biden összefogást hirdetett Trump diktatúrája ellen

-

Rendkívül erőteljesen indította el Joe Biden az újraválasztási kampányát, amelynek középpontjába az amerikai Alkotmány és a demokrácia megvédését helyezte. Biden Amerikát arra figyelmeztette, hogy a nemzet elutasította a királyságot, kiharcolta a szabadságát és a demokráciát, és most nemet kell mondania a diktatúra veszélyére is.

Biden pontosan úgy beszélt Trumpról, ahogyan kell, ahogyan egy bűnözőről kell, aki a nemzet alkotmánya és szabadsága ellen támadt. Trumpot betegnek nevezte, elharapta, de mindenki értette, mivel nem folytatta. Ezt annak kapcsán mondta, hogy az általa uszított támadó kalapáccsal fejbe verte Nancy Pelosi férjét, ami Trumpnak tetszett és kiröhögte.

Biden kimondott és ki nem mondott szavaira a tömeg egyetértően tapsolt. Felidézte, január 6-án a Capitolium ellen támadást intéző szélsőjobboldali terroristák Trump hazugságára és felszólítására rohamozták meg a törvényhozás épületét, amire történelmi szégyen, Amerika demokratikus történelmének mélypontja.

Biden kijelentette, akik január 6-án megrohanták a Capitoliumot, lázadók voltak, nem hazafiak, a lázadás erőszakos támadás volt. Trump hazudik, meghamisítja a tényeket, ugyanúgy, ahogy a választásokat próbálta ellopni. De az amerikai demokrácia erősebbnek bizonyult, mint Trump. Ezt kell megismételni az idei elnökválasztáson és utána.

Biden a demokratákhoz, a függetlenekhez és a mainstream republikánusokhoz szólt, és összefogást hirdetett Trump ellen a demokrácia védelmére. Felidézte, hogy Trump száját olyan szavak hagyják el, mint a náci Németországban. Kijelentette, hogy a bevándorlók nem megmérgezik a nemzet vérét, hanem ők a nemzet vére.

Amerika a bevándorlók országa, ahol minden ember egyenlő. Emlékeztetett, hogy ez az ország így jött létre, ezekre az alapelvekre épült, ez tette a világ legerősebb nemzetévé. Biden kijelentette, nem engedi, hogy Trump és a „MAGA republikánusok” rákényszerítsék Amerikát arra, hogy „elhagyja a demokráciát”, ahogy azt nyíltan hirdetik.

„Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy 2024-ben mi, amerikaiak úgy döntünk, hogy elhagyjuk azt, ami a világ történelmének legnagyobb nemzetévé tett minket: ami a szabadság” – mondta Biden Pennsylvaniában. „A demokrácia továbbra is szent ügy, és nincs a világon olyan ország, amely alkalmasabb lenne a világ vezetésére, mint Amerika.”

​Trump nem volt hajlandó elítélni a január 6-i erőszakot, ami Biden szerint azt jelenti, hogy kész megismételni azt. Azt mondta, hogy a politikai erőszak soha, soha nem elfogadható az Egyesült Államok politikai rendszerében, nincs helye demokráciában. Trump kész feláldozni a demokráciáét a hatalmáért. Csak akkor szereti Amerikát, ha nyer. Nem Amerikát szereti, hane önmagát. Amerikát nem naggyá teszi, hanem szétveri. Kormányzását káosz követte.

Biden határozottan, világosan és jól beszélt. A legtisztább demokratikus elveket fogalmazta meg, s ha most a demokrácia megvédése a tét, akkor ma nála nincs alkalmasabb ember erre. Márpedig ez a tét. Sajnálatosan nem lehet politikai filozófiákról, gazdasági programról beszélni, mert mindent felülír a demokráciára és a szabadságra irányuló veszély.

Ezért nem lehet kérdés, hogy kettejük közül kire lehet szavazni. A választás a diktatúra és a demokrácia választása, a káosz, a zűrzavar, a gyűlölet, vagy az alkotmányos jogállam és a szabadság, a törvényuralom mellett. Ez a választás igazi tétje. Amerikának pedig fel kell ébrednie, fel kell ismernie a veszélyt, mert Trump mindent feltett arra, hogy diktátor lesz.

Biden hivatkozott George Washingtonra, aki lehetett volna 50 évig elnök, ha akar, de nem akart, mert nem ezért harcoltak. Ez Amerika, ez a great Amerika, Trump pedig egy bűnöző, aki romba döntené Amerikát és a világot. Aki attól fél, hogy Biden túl öreg, egy energikus, éendületes, szenvedélyes embert láthatott, aki életét adná Amerika szabadságáért.

Most a hátralevő időben dől el, hogy Amerika felébred vagy nem, megérti vagy nem, mi leselkedik rá. Akik Trumpot támogatják, hazudnak róla, bűnrészesek és társtettesek. Ha Amerika nem józanodik ki, az emberek nem állnak ellen, Trump győzelme után késő lesz. Ahogy január elején a Biden-kampány beindult, az reménységre ad okot.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések