Biden tisztán látja a világot: gazembernek nevezte Orbánt

5 perc olvasási idő

Az amerikai elnökválasztási kampányban gyakran hangzott el a hamis vád, hogy Joe Biden nem elég “fitt” az elnökségre. Egészségi állapota megakadályozza, hogy kormányozni tudja Amerikát. Az első elnökjelölti vita cáfolta ezt. Joe Biden jó erőállapotban és mentálisan is fitten aratott egyértelmű győzelmet Trump fölött, aki alig engedte szóhoz jutni. Hasonló vád, hogy nem látja tisztán a világot, nem tudja követni a világban zajló eseményeket. Biden azonban nem Brezsnyev, és egyáltalán nem igaz, hogy ne lenne elég naprakész és ne tudná megítélni a világ eseményeit.

Ennek egyik legékesebb bizonyítéka a második elnökjelölti vita helyett tartott televíziós fórum, amelyben nemzetközi kérdések kapcsán nyilatkozott az illiberális országokról is. Trump külpolitikájáról kérdezték, s Biden elmondta, hogy Trump Amerika ellenségeivel baráti viszonyt ápol, Amerika barátaival viszont ellenséges. A választóvonal, hogy akik demokratikus, alkotmányos jogállamban élnek és azt támogatják, azok Trumpnak nem barátai. Az illiberális címeres gazemberek viszont a kedvencei. Ennek kapcsán szóba került Magyarország is, s Biden tisztánlátását mi sem bizonyítja jobban, minthogy az orbáni Magyarországot önkényuralmi rendszernek (magyarul: diktatúrának) nevezte.

Biden ennél is továbbment: “És látjuk mi minden történt Belarusztól kezdve, Lengyelországon át Magyarországig, hogy az önkényuralmi rendszerek tündökölnek újra a világban, a mi elnökünk pedig keblére öleli ezeket a gazembereket”. Ha Amerika leendő elnöke gazembernek nevezi az önkényuralmak vezetőit, akik megfosztják országukat és polgáraikat a szabadságtól, az a világ normális állapota. A sarkából kifordult világ helyrebillenését jelentené, ha Biden lenne Amerika elnöke, és a fasiszta gazembereket támogató Trump csak egy rossz álom maradna a világ számára.

Magyar demokraták szívének különösen kedves, hogy az amerikai elnökjelölt a fenti szövegben “gazembernek” nevezte Orbánt, mert éppen Magyarországon nem lehet ezt kimondani. Magyarországon olyan tisztelet övezi ezt a gazembert, ami demokratikus államférfiakat illet meg. Köztörvényes bűnözőket, törvénytaposókat, akiknek a hatalmuk a hazugságra épül, és a hazugság erejében van, nem illeti meg az államférfiakat és a közjogi méltóságokat illető tisztelet. Orbánnak nem jár ki ilyen tisztelet, mert akkor ennyi erővel a Csillag-börtön bármelyik rablásért elítélt bűnözőjét is megilleti ugyanez. Az csak az önkényuralomnak köszönhető, hogy Orbán szabadlábon van és nem börtönben, ahova való.

De Orbán egy közönséges köztörvényes bűnözőnél is rosszabb, mert megtöri emberek gerincét, jellemét, megfosztja őket emberi méltóságuktól, alapvető emberi jogaiktól. Az egész ország önrendelkezését felszámolta. Aki pedig ilyet tesz, azt nem lehet másnak nevezni, mint gazembernek. Joe Biden for President!

 





Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Mikor rohamozza meg Szarka ezredes az SZFE épületét?

Következő cikk

A jachtozással megvesztegetett Szijjártó vádolja korrupcióval Joe Bident