2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországBokros Lajos: Magyarország miniszterelnöke fasiszta

Bokros Lajos: Magyarország miniszterelnöke fasiszta

-

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, Bokros Lajos most kimondta-leírta azt, amit Bartus László (és még néhányan) az Amerikai Népszavában – és ahol csak lehet – már évek óta: amit Magyarország miniszterelnöke művel, az színtiszta fasizmus.

Íme, a párt Facebook-oldalán közzétett szöveg változatlan formában:

„Lehullt az álarc

Budapest utcáit immár elárasztották a Soros György arcképével feldíszített gyűlölködő kormányzati propaganda-plakátok. Újfent a nevetséges nemzeti konzultáció a téma, amelynek keretében állítólag a magyar nép 99 százaléka elutasította az illegális bevándorlók betelepítését.

Két hete azt írtam a korábbi plakátok kapcsán, hogy innen már nincs lejjebb. Tévedtem.

Két plakát a józsefvárosi Sorsok Házánál.

Az nem új, hogy a kormány hazudik. Az újabb plakát megint azt sugallja, mintha az Európai Unió és Soros György illegális bevándorlók beköltöztetését szorgalmazná, holott kizárólag menekültek elosztásáról lenne szó. Akiket hazánk által régóta aláírt nemzetközi szerződés alapján kötelességünk lenne befogadni. (Más idejönni egyébként sem akar.)

Az sem új, hogy a kormány lop. Az adófizetők pénzén, kormányzati üzenetként közvetíti a fasiszta ihletésű hazug és hamis Fidesz-pártpropagandát.

Az új a nyíltan goebbelsi színvonal. A zsidó bankár, aki tönkretette Angliát, aki a népek zsírján hízik, aki aláássa a nemzetek szuverenitását, most a magyar nemzet életére tör.

Hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus.

Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta. A magyar kormány az adófizetők pénzén hazudozva, állami politika rangjára emelte a gyűlöletkeltést.

Bolond lett a kormány, írtam korábban. Igen ám, de ez életveszélyes bolondság. Vajon mi lehet a cél? Nyilvánvaló kormányzati kudarcaik nyomán véres polgárháborúba taszítani az országot csak azért, hogy a Fidesz tovább uralkodhasson és lophasson?

Eljött az idő, hogy minden becsületes magyar állampolgár felemelje szavát a nemzetvesztő kormány fasiszta propagandája ellen. Ne mondhassa senki, hogy nem tudta, mi folyik itt.

A Modern Magyarország Mozgalom a legélesebb szavakkal ítéli el a fasisztává züllött Fidesz bűnszövetkezet újabb lelki és szellemi kútmérgező akcióját.

Bokros Lajos

elnök

Modern Magyarország Mozgalom”

Várjuk a többiek nyilatkozatát is.

 

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések