Magyar Péter nemcsak lelepleződött, miután Hadházy Ákos független képviselő megpróbált beférni a „Tisza Párt” (értsd: Magyar Péter) demokráciájába, hanem igazán próbára tette a volt baloldali, liberális ellenzékiekből álló támogatói táborát: hol a tisztesség, a becsület és a józan ész határa.
Hadházy Ákos feltételezte: ha bárki jelentkezhet a „Tisza Párt” képviselőjelöltjének (az is, aki az égvilágon semmit nem tett az Orbán-rendszer ellen), s a szavazók választhatnak, akkor az egyik leghatékonyabb és legsikeresebb ellenzéki képviselőként vállalná a versenyt saját megnyert körzetében bárkivel szemben. Ha demokratikusan veszít, félreáll.
Ennél demokratikusabb és tisztességesebb ajánlat nem létezik, hiszen ezzel nem indul az abszolút győztesnek előre kikiáltott „Tisza Párt” ellen, de mint a körzet jelenlegi ellenzéki képviselője, akinek valóban esélye van újra nyerni, megméreti magát a „Tisza” jelöltjeivel szemben (pontosabban: a „Tisza” jelöltjei között).
Magyar azonban Hadházy Ákos neve említése nélkül megüzente neki, hogy ezt nem teheti meg, mert a szavazókon és rajta kívül mindenki „óellenzéki”. Magyar Péter szerint Hadházy Ákos is „óellenzéki”, majd megadta az „óellenzékiség” definícióját. Így “óellenzékiek” azok a pártok és politikusaik, akik az elmúlt másfél évtizedben asszisztáltak a Fidesz uralmához.
Ezt sok mindenkiről el lehet mondani, kivéve Hadházy Ákost, aki a leghatékonyabban állt ellene a Fidesz uralmának. Ezzel szemben Magyar Péter másfél évtizeden át asszisztált a Fidesz uralmához, a Fidesz kiszolgálója, élősködője, karrieristája volt, egészen addig, amíg a válása miatt ki nem rúgták a miniszter felesége miatt kapott kamu állásaiból.
Magyar úgy beszél a Fidesz kollaboránsairól, mintha ő nem a Fideszben töltötte volna az egész életét, leszámítva az elmúlt másfél évet. Magyar azt is állítja a definíciójában, hogy Hadházy Ákos „legitimizálta” a rendszert, de ő nem, mert ő nem a megbénított ellenzékben volt, hanem egyenesen a Fidesz szívében. Magyar nem „legitimizálta” a rendszert?
Hadházy Ákos a kollaboráns, Magyar Péter pedig az ellenálló? Hadházy nem hiteles, de ő az lenne? Magyar az Európai Unióban védte a Fidesz diktatúráját, az első sorokban tolakodott, hogy bólogathasson Orbánnak, s minél több pénzt szerezhessen a NER segítségével. Nem veszi észre ez az ember ezt az üvöltő ellentmondást? Vagy mindenkit hülyének néz?
Hadházy Ákost nevezi „sikertelennek”, aki legyőzte minden ellenfelét, 2016-tól parlamenti képviselő, egyedül többet tett, mint sok párt, egyszemélyes intézménnyé vált. A legutóbbi akciói, amikor tüntetéseket szervezett a Pride betiltása, a gyülekezési törvény korlátozása miatt, előkészítője volt a 300 ezres Pride tiltakozásnak, ahova Magyar el se ment.
Magyar nevezi Hadházy Ákost „kompromittálódott” politikusnak, de ő a múltjával soha nem számolt el, sem a Fideszben töltött húsz évvel, sem a diktatúra támogatásával, sem pedig a lopott pénzzel, a korrupciós ügyeivel? Magyar úgy tesz, mintha nem lenne előélete, de a rendszer ellenzékét felelőssé teszi. Miközben ő nem ellenzékben, hanem a Fideszben volt.
Magyar kijelentette, hogy csak olyanok indulhatnak a „Tisza Párt” jelöltjeiként, akik soha nem voltak ellenzékiek, soha semmit nem tettek az Orbán-rendszer ellen, mert ha igen, akkor azzal már kompromittálódtak, hiteltelenek és az ellenzékiségük miatt kollaboránsok. Aki ezt elfogadja, az tényleg sültbolond, az tényleg vonuljon be egy bolondokházába.
Miközben a fideszes múlt kifejezetten előny. Magyar csak a Fidesz volt potentátjaiban bízik, mert azok ugyebár nem kompromittálódtak, nem hiteltelenek. Ez két dolgot jelent: Magyar gyűlöli a baloldalt és a liberálisokat, minden demokratát, minden ellenzékit, másrészt olyan embereket akar, akik kiszolgáltatottak, tapasztalatlanok, feltétel nélkül engedelmeskednek.
Aki ezt nem vesz észre, az vak, akinek ez nem számít, az felelőtlen, aki azt képzeli, hogy ebből választási győzelem vagy demokratikus, boldog, „emberséges” Magyarország lehet, az elveszítette a józan ítélőképességét. Ahogy az is, aki azt képzeli, hogy ezt az embert majd bárki félreállítja, miután „megnyerte a választást”. Kétharmaddal.
Fel kell ébredni, hogy ez az ember egy puccsista, aki gyalázza a legkiválóbbakat, akik az életüket tették fel annak a rendszernek a megdöntésére, amelynek ő a híve maradt a mai napig. Aki ezek után támogatja Magyart, saját magát is leértékeli: Magyar szavai róla is szólnak. Magyar nemcsak az ellenzéki politikusokat váltja le, hanem az ellenzéket is.
Magyar mostani hívei nem tehetnek úgy, mintha ők nem lennének „óellenzékiek”. Pontosan megfelelnek Magyar definíciójának, az ő értékelése szerint asszisztáltak a rendszerhez. Az ellenzéki pártok szavazóiként legitimálták a rendszert. Saját helyén mindenki kollaboráns, és sikertelen, mert nem tudták megdönteni az Orbán-rendszert. Csak a szavazatuk kell.
Azzal, hogy Magyarhoz csatlakoztak, nem lett a „Tisza Párt” fogalmai szerint tiszta múltjuk. S ez akkor sem változik, ha cserbenhagyják Hadházy Ákost, mindenki mást. Figyelmeztető jel, hogy ez az ember így bánik majd mindenkivel, aki demokrata. Orbánnál veszélyesebb, mert Orbán hamarosan megbukik magától, de Magyar életben tartja az Orbán-rendszert.











