Magyar Péter alkalmatlan a feladatára, ha besétált egy titkosszolgálati csapdába
Magyar Péter azzal a mondattal zárta a róla készült szexvideó megjelenése előtti beszédét, hogy "Isten áldja Magyarországot". Ez a legsúlyosabb mondat számos megkérdőjelezhető kijelentése között, hogy a Fideszen belüli maffiaháborúba, egy szexvideó bemutatásába keveri Isten és Magyarország nevét.
Ez a Fidesz és Magyar Péter közös mocska, semmi köze Istenhez és Magyarországhoz. Ez a mondat legfeljebb akkor hangozhatott volna el, ha Magyar a lemondását és a közéletből való távozását jelentette volna be, annak szellemében, amit mondott, hogy csupán "addig szolgál, amíg a nemzetnek haszna van belőle". Akkor ez a "szolgálat" itt véget is érhetne.
Magyar elmondása szerint a weboldalon látható, bekamerázott lakásban Vogel Evelinnel töltött egy éjszakát, az elmondások alapján valamilyen mértékű italozást követően. Vogel ekkor már nem volt a barátnője, csak alkalmi szexuális együttlétre ment vele a lakásra. Az eset 2024 augusztusában történt, amikor már tudta, hogy az ország vezetésére készül.
Saját elmondása szerint orosz típusú titkosszolgálati csapdába sétált bele. Ez azt mutatja, hogy Magyar nem csupán felelőtlen, aki milliók történelmi reményével játszik, aki képtelen fegyelmezett lenni, hanem a totális alkalmatlanságát bizonyítja, hogy besétált a csapdába. Magyar Péter az ország vezetőjeként súlyos nemzetbiztonsági kockázat lenne.
Magyar Péter elébe ment annak a szexvideónak, amely várhatóan a radnaimark.hu oldalon fog megjelenni róla hamarosan. Ez akkor is kommunikációs hiba, ha ennek célja az, hogy a támogatóit felkészítse és egyben tartsa, elvegye az élét a videó hatásának, s előre jelezze, hogy mennyi az, amit vállal belőle. Ami több ennél, azt majd hamisításnak fogja nevezni.
Magyar Péter hangszórókon terjeszti Lázár János rasszista kijelentését
Azok a romák, akik ezt hallják, megszégyenülnek a környezetükben. Újra átélik a traumát, s már nemcsak a négy fal között, hanem nyilvánosan, hangosbemondóval. Ezt a módszert Adolf Hitler is megirigyelhetné. A párhuzam adja a kérdést: vajon Hitler leleplezése lenne, ha az antiszemita beszédeit hangszórókon játszanák az utcán a zsidó közösség tagjainak a saját lakókörnyezetükben, nem zsidó (esetleg antiszemita) honfitársaik előtt?
Nemcsak Lázár János beszéde volt rasszista, hanem Magyar Péter terjesztése is rasszista. Ha Lázár gyűlöletbeszéde bűncselekmény, akkor a terjesztése is az. De ha bűncselekmény nem állapítható meg, az emberi méltóságot és a közerkölcsöt sérti. Ha Lázár ezt egyszer követte el, akkor Magyar Péter most többezerszer követi el ugyanazt (egy kistelepülésen nyilván lejátsszák egymás után többször is). Ez többezer rendbeli rasszista uszítás.
Ez kollektív megalázás politikai cél érdekében. Mert Magyart nem a cigányság védelme vezérli, hanem a politikai haszonszerzés: így akarja megszerezni a romák szavazatait. Lázár a szaros WC-k takarítására használná fel a cigányokat, mint "belső tartalékokat", Magyar a szavazataikért tárgyiasítja őket. Mindkettő lealacsonyítás és eszközzé tétel. Magyar nem gyógyítani akar, hanem feltépni a sebeket és hergelni.
Az sem számít, hogy ezzel etnikai konfliktust szít a kistelepüléseken, ahol a cigányokkal szembeni előítélet és rasszizmus jelen lehet. Ezekre a helyekre akarja bejátszani, hogy a cigányság az aranytartalék a szaros WC-k takarítására. Ezt kell hallaniuk a gyerekeknek az utcákon. Cinikus kampánycélból. Magyar ezt a rasszista nyelvet legitimálja. Nem is fogják érteni, hogy Lázár fideszes, a Magyar pedig tiszás. A Tisza is ezt terjesztette.
Még az erkölcstelen szándék is kontraproduktív lehet, mert Lázár szövege úgy megtetszik egyes helyeken, hogy még többen szavaznak a Fideszre, s megörülnek, hogy végre lehet a cigányokat gyalázni, mert a hangszórón is bemondták. A roma közösséget célponttá teszi. A hangszórók és a szórólapok hatására elszaporodhatnak a romákkal szembeni támadások. Magyar erre majd azt mondja, hogy Lázár János idézte elő. De nem, ezt ő idézi elő.
Az oroszokkal tilos tárgyalni, amíg nincsenek legyőzve
Minden olyan elképzelés, amely tárgyaló pozícióba enged egy agreszív és támadó országot, aki megsértette egy másik ország függetlenségét, legyilkolja az embereit, kétségbe vonja a létezését és megváltoztatjat az ország határait, alapjaiban hibás, téves, veszélyes, különösen igaz ez az oroszokra, akik a tárgyalást eszköznek tekintik a terjeszkedéshez.
Európának sokkal drasztikusabb lépéseket kellett volna tennie. Nemcsak Putyinnal, hanem európai ügynökével, Orbán Viktorral szemben is. Orbán belevitte Magyarországot az orosz-ukrán háborúba az oroszok oldalán. Magyarország a háborús bűnös Oroszország katonai és politikai szövetségese, Európa és a NATO árulója. Egyértelműen az oroszok oldalán harcol.
Mert a harc nemcsak a frontvonalakon zajlik, hanem az Európai Unió szavazásainál, az oroszokkal szembeni szankcióknál, Ukrajna megsegítésénél, nemzetközi támogatásánál, a NATO-ban és minden nemzetközi fórumon. Emellett a kommunikációs térben, a világot behálózó propagandában is. Miközben a háború egyre veszélyesebb az egész világra.
Európának és a demokratikus Amerikának sokkal nagyobb segítséget kellett volna adnia a hős ukránoknak, ami nemcsak a védekezéshez, hanem a támadáshoz, az oroszok minél gyorsabb kiszorításához is elég lett volna. Ezt még azelőtt kellett volna megtenni, hogy az oroszok ideológiai szövetségese, Donald Trump hatalomra került.
Trump kiengedte Putyint és Oroszországot az egyébként sem elég erős karanténból, a köré húzott elszigeteltségből. Trump az egész világot veszélyezeteti azzal, hogy Putyin terveivel helyezi nyomás alá a megtámadott felet. Legitimálja az orosz területszerzést és a háborút. Putyint Amerikában fogadta, ami az Egyesült Államok szégyene és megalázása.
Trump gyanúsan hiányzik a nyilvánosságra hozott Epstein-aktákból
Annál is inkább, hogy a törvény meghatározta, hogy az áldozatok védelmén, folyamatban levő ügyek érdekeit sértő információkon és a nemzetbiztonságot veszélyeztető részeken kívül semmit nem takarhatnak ki. Ehhez képest egybefüggő 119 oldal is be van feketítve, minden magyarázat nélkül a kitakarás okáról, holott a törvény azt is előírta.
A gyanút erősíti, hogy a nyilvánosságra hozott aktákból is eltüntettek utólag oldalakat és 16 fotót, melyek közül legalább egy Trumpot ábrázolta. Ez arra utal, hogy az aktákat úgy fésülik át, hogy Trumpot eltüntessék a szörnyű történetből, s minden nyomot kivegyenek, ami Trump és Epstein kapcsolatához vezet.
A törvény szerint a teljes anyagot kellett volna hiánytalanul átadni december 19-én, ehhez képest egy részén még mindig dolgoznak. Ami nyilvánosságra került, az tendenciózusan a demokraták és Bill Clinton érintettségére igyekszik terelni a gyanút. Clinton szóvivője erre is utalt, amikor azt mondta: Clinton nem követett el semmit, a Fehér Ház mást rejteget.
Az áldozatok is csalódottak, de nincsenek meglepve. Évtizedek óta ez volt a sorsa minden feljelentésnek, bejelentésnek, próbálkozásnak. Valakik mindig elgáncsolták az igazságot és a nyilvánosságot. Ezzel együtt nem mondtak le róla, hogy teljes átláthatóságot követelnek, és a demokraták is kilátásba helyezték, hogy beperelik a minisztériumot.
Álláspontjuk szerint a nyilvánosságra hozatal inkább eltussolás, mint átláthatóság, ezért az Epstein-ügy láthatóan ezzel nem ért véget. Annak ellenére, hogy a nyilvánosságra hozatal és annak módja leplezetlenül azt a szándékot sugallja, hogy elégedjenek meg vele, és az ügynek legyen vége. Sokak szerint Epstein ellentmondásos halála is ezt célozta: tűnjön el.
Börtönt csinálnak a javítóintézetekből, hogy ne szivárogjon ki semmi
Mivel az Orbán-rezsim pedagógiai munkára alkalmatlan bűnözőket nevezett ki a vezetésre, ellenőrzési feladatát nem látta el, a gyerekek jogait és az ő védelmüket nem biztosította megfelelő mechanizmusokkal és civil kontrollal, ront a helyzeten: börtönt csinál nekik.
Ezzel megerősítik a fiatalkorúakban a bűnöző identitást, bűnözőként kezelik őket, ahogy Gulyás Gergely már így beszélt róluk. Így ráállítják őket egy bűnözői életpályára, ahonnan nincs visszaút. Mindezt azért, mert abúzálták őket. Ez maga a NER.
Saját hibáik miatt a gyerekeket büntetik, a gyerekek kriminalizálásával tovább növelik a bűnözést. A börtön nem tesz jobbá. A pedagógiai tereket is rendészeti térként kezelik, még a színművészeti egyetemet is egy lövész katonatiszt vette át egykor. Csak ehhez értenek.
Ez a logika a rezsim védekező reflexe. Nem szakmai reform a cél, hanem annak biztosítása, hogy "ne szivárogjon ki semmi". A bűnöző identitás felerősítése és bűnözők újratermelése társadalmi, pszichológiai és politikai csőd.
A fasizmus klasszikus ismertetőjegye az, hogy a társadalmi intézményeket militarizálja és a civil kontrollt megszünteti. Ez az intézkedés nem a problémát oldja meg, hanem elnémítja a gyerekeket és megfosztja őket a pozitív változás lehetőségétől. A börtön nem nevel.
A Pintér-féle megoldás mindig azt jelenti, hogy katonás rendet vezetnek be, például a tanárokból is rendőröket csinálnak, szolgálati szabályzatot kapnak, s legfőbb feladatuk a hallgatás, ahogyan az orvosoknak is. Ez még súlyosabb helyzetet vetít előre.
Ez azt jelenti, hogy még szigorúbb lesz a belső rend és fegyelem, a pedagógia helyét átveszik az erősebb rácsok, a vasak és a parancsok. A rend és a fegyelem pedig Pintér szótárában azt jelenti, hogy semmi nem szivároghat ki.
Magyar Péter a miniszterelnök-jelölti vitával bújik ki, hogy a Tisza-jelölteknek vitázniuk kelljen
Összefoglalva: Magyar azt állítja, hogy nyitott a vitára, de olyan feltételeket szab, amelyek biztosítják, hogy ne legyen vita. A feltételek irreálisak, ezért a Tisza-jelöltek mentesülnek a szerepléstől. Ez visszaélés a demokratikus intézményekkel. Magyar "színháznak" bélyegzi a valódi jogállami demokráciát, hogy soha ne kelljen azt betartania.
A Tisza-jelöltek elzárása a nyilvánosság elől tudatos taktika, ami megfosztja a szavazókat a felelős választás lehetőségétől, sérti a választás szabadságát. Orbán 2014-től kiüresítette a választás intézményét, Magyar Péter pedig tovább rombolta azt. Orbán kihívója paródiává züllesztette a választásokat, s 2010 óta először nem demokratikus alternatíva jelent meg.
.
Igazából az lenne a legnagyszerűbb, ha Orbán félretéve a miniszterelnök-jelölti vitáról szóló nézeteit, s kiheverve a legutóbbi vitáján elszenvedett vereségét és a műfajjal kapcsolatos előítéleteit, Magyarral szemben kiállna egy vitára, amit nem lehet elveszíteni. Egy bolondot látna a közönség, aki nem képes uralkodni magán, ő pedig eljátszhatná az államférfit.
.
Miután ez az egész választás elveszítette választási jellegét, mert egy nem létező párt az utcáról felbérelt jelölteket indít, akiket meg sem ismerhetnek a szavazók (s emiatt bohózat lett a egész, ahol Magyar Péter bábozza el a demokráciát), Orbán adjon cirkuszt a népnek, csináljon egy pankrációt, ahol az ideg- és elmebeteg agresszív Magyarnak esélye nincs.
Aztán hívják ki az összes tiszás jelöltet nyilvános vitára a fideszes ellenfelek, és figyeljék azt a pánikot, nevetséges futkározást, ahogyan Magyar mégis megpróbálja akadályozni, hogy a "jelöltjei" (a bábjai) a nyilvánosság elé álljanak. Leginkább Magyar Péter támogatói érdemelnék meg, hogy a hamis messiásról (és ezzel róluk is) lehulljon a lepel.
Egyre nő a bizonytalanok aránya, Magyar Péter miatt sokan nem szavaznak
A bizonytalanok számának növekedése azt jelzi, sokan nem mennek el szavazni. Ők azok, akik Orbán-ellenesek, de Magyart nem tartják választható alternatívának. Jogosan félnek attól, hogy Magyar személyében egy Orbánnál is rosszabb diktátor kerülne hatalomra, aki a jelek szerint az Orbán-rendszer keretei között kormányozna tovább, rendszerváltás nélkül.
Minden jel arra utal, hogy nem Magyar tért meg az őt támogató demokratákhoz, hanem a támogatóinak kell lemondaniuk minden demokratikus értékről és a rendszerváltásról, hogy Orbán leváltásának reményében Magyar Péterre tudjanak szavazni. Magyar Péter ellopta a szabadság és a demokrácia reményét azoktól, akik hamis ígéretek miatt beálltak mögé.
Magyar Péter elriasztja a választástól az Orbán-ellenes szavazók jelentős részét, ami előre látható volt. Ez a tény bizonyítja, hogy a liberális hangadók, a baloldali értelmiség megint rossz messiást választott. Mert Magyar csökkenti az esélyt. Nem először derül ki, hogy az a koncepció, hogy fideszes jobboldalival lehet leváltani Orbánt, téves. Észre kellene venni.
Emellett Magyar személyét olyan mértékben elutasítják, hogy inkább nem szavaznak Orbán ellenfelei. Miután ez a tendencia erősödik, a baloldali bizonytalanok száma nő, a fideszesek bizonytalanjai Magyar miatt inkább maradnak Orbán szavazói. Hatalmas tömeg várható, aki nem szavaz. Ez alól csak azok kivételek, akik Magyar ellen szavaznak más pártokra.
Változást csak az hozhatna, ha Magyar megváltozna, és demokrata lenne belőle. De erre az esély kisebb, minthogy a víziló megtanuljon repülni. Márpedig, ha a kiváltó ok nem szűnik meg, akkor fordulat nem várható, a nem szavazók száma nem csökkenni, hanem nőni fog. A messiásnak kikiáltott Magyar személye lesz a legfőbb akadálya Orbán leváltásának.
Emberkísérlet, mentális terror, disztópia a Tisza Pártban
Ez olyan, mint egy Bergman-film az elnyomásról, a pszichikai terrorról, a megalázásról. Ez az ember, aki ezt parancsba adta, nem normális, hanem pszichopata, beteg ember, aki magán kívül senkit nem fogad el, senkiben nem bízik, mindenkit elhallgattat. Közveszélyes.
Erre az emberre akarják lecserélni Orbánt? Orbán ehhez képest egy demokrata. Legalább beszélhetnek az emberek. Nem fogja fel az ország, hogy milyen súlyos személyiségjegyei vannak, aki ezt megtiltja másoknak. Ez az ember beszél rendszerváltásról? Milyenről?
Ha kormányra kerülne valaha, milyen szintig kötelező a némaság? A portás sem beszélhet? Elnémul Magyarország? Otthon suttogni azért lehet? Mindenki helyett és nevében Magyar beszél? Orvost és mentőt mikor hívnak? Mi történik, ha valaki megszegi és megszólal?
Az nem magyarázat, hogy azért nem beszélhet senki, mert a Fidesz beleköt. Így is beleköt, ez a dolga. Egy politikusnak, képviselőjelöltnek pedig ezt vállalnia kell. Ez beteges paranoia lenne önmagában is, de nem erről van szó: Magyar lenéz mindenkit és nem bízik senkiben. Nem gondolja, hogy rajta kívül bárki értelmeset mondhat.
Ez pszichikai terror. Ehhez az emberek személyiségének és lelkének megtörése szükséges. Magyar betöri az embereket, engedelmes alattvalókké teszi őket. De ennél is súlyosabb az elnémítás. Ez már dehumanizálás, emberi mivoltától fosztja meg az embert. Ez fasizmus.
Érthetetlen a lelkendezés, hogy a jelöltek között vannak orvosok, mérnökök, tanárok, mert az semmit nem jelent. Ha nem szólalhatnak meg, ha a bennük levő értékeket nem ismerik el, és nem használhatják, egy zsák krumpli is helyettesíthetné a "Tisza Párt" jelöltjeit.
Az Epstein-emailek szerint Trump mindent tudott, Epstein volt barátnője zsarolhatja a kegyelemért
A komplikációk most következhetnek, mert a harmadik koronatanú, Ghislaine Maxwell él. Amikor az Epstein-ügyben Trump nyaka körül szorult a hurok, bejelentkezett egy interjúra, amelyben tisztázni igyekezett Trump szerepét. A börtöninterjút Trump volt ügyvédje, Todd Blanche főügyész-helyettes készítette, amelyben Maxwell Trumpot minden gyanú alól "tisztázta": soha nem látta Trumpot helytelenül viselkedni.
Maxwellről a bíróság is megállapította, hogy az egész eljárás során alkalmatlan volt, mert folyamatosan és nyilvánvalóan hazudott. De most más oka is lehetett a hazugságra: napok múlva Floridából egy luxusbörtönbe helyezték át Texasba. A hírek szerint a minimális biztonsági fokozatú börtöntábor személyzete "kézzel-lábbal" kiszolgálja, személyre szabott ételt szolgálnak fel neki. Kiskorúakkal szembeni szexuális bűnözőkkel nem ez a bánásmód.
A kormányzat tagadja, de nyilvánvalónak látszik, hogy Trump a kedvező vallomás miatt helyeztette kényelmesebb börtönbe Epstein volt barátnőjét. Aki ennyivel nem elégedett meg, hanem kegyelmi kérvényt készül beadni Trumpnak. Trump nem tett nyilvánosan ígéretet, de nem is zárkózott el a kegyelmi kérvény elől. Az előkerült emailek azonban a kegyelmi kérvényt új perspektívába helyezik. Az emailek miatt Trump zsarolható.
Trumpnak szüksége van Maxwell cáfolatára, aki cserébe kegyelmet követelhet, mert a texasi luxusbörtönnél is jobb a szabadság. Ha azonban Maxwell megint ad egy hazug interjút, cserébe pedig a legsúlyosabb fiatalkorúak terhére elkövetett szexkereskedelem ügyében Trump kegyelmet ad neki és szabadlábra helyezik, akkor az nem eloszlatja a gyanút, hanem megerősíti: ha Trump a kegyelemmel hallgattatja el Epstein barátnőjét, akkor valami nagyon súlyos takargatni valója van.
Erre utal Epstein emailje, aki egy Sherlock Holmes mondásra utalt: a kutya, amelyik hallgatott, ismeri a tettest. Átvitt értelemben, aki hallgat, az gyanús, hogy benne van. Epstein arra utalhatott, hogy Trump hallgatása arra utal, hogy Trump résztvevője volt az ügynek. Ha Trump kegyelmet ad Maxwellnek, elárulja magát, hogy valamit titkol, ezért zsarolható. Ha nem ad kegyelmet Maxwellnek, a nő megfenyegetheti, vagy beárulhatja.
Hacsak nem kockáztat ezzel egy öngyilkosságot.
A BBC nem hamisította meg a valóságot
A szerkesztői szabadság része, hogy az események ismeretében a BBC mit emelt ki („and we fight like hell”), hogy bemutassa Trump felelősségét. A szerkesztő úgy ítélte meg, s a történtek ezt igazolták, hogy Trump békességre intő mondata nem volt őszinte, a hívei sem azt vették ki a beszédből, hogy vissza akarja tartani őket, ezen legfeljebb röhögtek.
A Capitoliumot megrohamozó szélsőjobboldali tömeg nemcsak bátorítást, hanem engedélyt kapott Trumptól arra, hogy megrohamozza a kongresszus épületét. A tények és az amerikai jogi eljárások fényében mindez alátámasztható. A BBC épp akkor hamisította volna meg a valóságot, ha azt a hamis látszatot kelti, hogy Trump békességre szólított fel.
Az eseményeket szélesebb perspektívában kell értékelni, s azóta már tudható, hogy Trump minden eszközzel meg akarta hamisítani a választás eredményét. Kész volt bevetni még a hadsereget is, és erőszakkal akarta megakadályozni, hogy el kelljen hagynia a Fehér Házat. Miután a hadsereg nemet mondott, a feladatot próbálta rábízni a szélsőjobbos csőcselékre.
Trump tudta, hogy támogtatóinak fegyvereik vannak, készek a Capitoliumot megrohanni. Trump beszéde nem megállítani akarta őket, hanem feltüzelni és felbuzdítani a támadásra. A kongresszusi vizsgálóbizottság (January 6 Committee) is megállapította, hogy Trump tudatosan szította a dühöt az elcsalt választások narratívájával.
Miután kitört az erőszak, Trump nem küldött segítséget a Capitolium védelmére, sem üzenetet az erőszak leállítására. A 2023-ban és 2024-ben indított büntetőeljárásokban (különösen az „election interference” ügyben) a vád is kimondta: Trump beszéde a terv része volt a választás hitelesítésének megakadályozására.
Legutóbbi bejegyzések









