2024, december19, csütörtök

Kultúra

Húsüzem-szennyvíz a Szamosban és a Tiszában

A feljelentést regisztrálták a törvényszék mellett működő ügyészségen, a jelzettek alapján bűnvádi eljárás indult a szennyező húsfeldolgozó üzem ellen, s jelenleg nyomozás folyik az ügyben. De végleges megoldás még nincs.

Az emberi jogok kínai megsértése ellen tiltakoznak

Nagy pompával fogadta az Orbán-rezsim a Kelet-Közép-Európát gyarmatosítani és kifosztani akaró kommunista Kína miniszterelnökét. Eközben a a Magyar Fálun Dáfá Egyesület folyamatosan tüntet a kínai nagykövetség...

A katolicizmusra tért át a Hit Gyülekezete

Azt már csak mellékesen említjük meg, hogy az ATV nézői egy olyan ember televízióját nézik, aki eközben Semjén és Orbán ideológiai társa, velük ért egyet, az ő hatalmukat segíti és támogatja. Akinek elemi érdeke, hogy ez a rendszer soha ne szűnjön meg.

"Megszűnt" az Index

A helyén manipulációs céllal készülő bulvárszemét található, amelynek céja az, hogy az Index egykori olvasói elől elrejtse azt, mi történik Magyarországon. A cél az olvasók információtól való elzárása, elaltatása, Orbán rendszerébe való konszolidálása.

Politis.hu: meg kell-e felelni az olvasók elvárásainak?

Az olvasói igényeknek való megfelelési kényszer semmivel nem jelent kisebb veszélyt és kiszolgáltatottságot, mint a hirdetésalapú újság. Az előfizetőfüggés ugyanolyan függés, mint bármilyen más függés. Idealizált olvasót feltételez.

Hajnal Éva: Mélyebbre, Kerényi úr, mélyebbre!

Nem érzi, hogy hol a határ, mert csak nyilatkozik, nyilatkozik és nyilatkozik, ahelyett, hogy csendben meghúzná magát. Pedig örülhetne is, mert eddig senki sem verte agyon, nincs ellene büntetőper és senki sem herélte ki.

Miért szereti az ATV annyira a perverziókat?

Az ATV maga is szexuális erőszakot követ el azokkal a nézőkkel szemben, akik ebben a mocsokban nem élvezkedni, tapicskolni és turkálni akarnak, akik nem kíváncsiak a nemi szervek szerepére két elfenekelés között.

Para-Kovács Imre laposra veri a NER-t

És – hogy egy személyes tragédiával is előhozakodjak – nem tudtam, hogy Soros György megette a húgomat.

Meghalt a Mézga család atyja

Több generáción átívelő korszakot képviselt Nepp József, akitől most búcsúznunk kell. Életművén keresztül azonban kétségkívül közöttünk marad.

Meghalt Ata Kandó, a 104 éves magyar fotóművész

Különleges volt az életútja, az életkora és az életműve is.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések