Virágzik a magyar demokrácia, itt a zseniális magyar találmány, a demokratikus diktatúra. Miközben megy a bohóckodás, az állam által felújított gyönyörű kastélyokat "törvényesen", ingyen lenyúlják. Ennyi kastélya még az Orbán-családnak sem lehet, ezért arisztokratákat akarnak csinálni a tolvajcsalád strómanjaiból, oligarcháiból, üzletfeleiből és klientúrájából. Orbán most dönti el, kik lesznek Magyarország arisztokratái a következő ezer évben, ha fel nem akasztják őket, amire előbb-utóbb jó esély van.
Egy biztos, az állam érdekeit itt senki nem képviseli, nem szakmai döntés születik, senki nem tudja az egészet kontrollálni, maguk között döntenek erről is, mint mindenről. Ez a gyengéjük a repülés és a jachtozás, az Adria mellett, a kastélyok. Az urizálás, a pompa, az arisztokratikus allűrök, az angolszász mintájú klub a tolvajoknak és haramiáknak. Nagyon szeretik a kastélyokat, ellopni. Azt hittük, az Orbán-család kastélyai már megvannak, de elfelejtettük, hogy a felcsúti maffiacsaládnak soha semmi nem elég.
A maradékból mazsolázhatnak, vagy eldönthetik, melyiket kinek érdemes lepasszolni vagy elajándékozni. Orbán királyt játszik a kastélyokkal, kastélyokat ajándékoz a hűbéreseinek, akikből új arisztokráciát épít. Mint amikor a tolvajok az erdőben felcicomázzák magukat a lopott ékszerekkel. A felújítást az állam már közpénzből elvégezte, egy emberöltő után kell újra. Az Orbán-család külföldi üzlettársait is meg lehet ezekkel vesztegetni, ajándékozni.
Itt van a lánczos kutya elásva: a nagy trükk az, hogy nem szervezik az SZVH alá a polgári és egyéb titkosszolgálatokat, rendőrséget, ügyészséget, nem csinálnak belőle formálisan titkosrendőrséget, de mégis az lesz, csak nem egy szervezeten belül. Ez a szokásos látszat, amire hivatkozni lehet, a valóság pedig az, hogy ez egy minden felett álló titkosrendőrség.
Lánczi megnyugtatott mindenkit, hogy egyedülálló hivatala nem hatóság, hanem elemzi és értékeli a más hatóságoktól beérkező információkat. Magyarul, ők csinálnak majd belőle kampányt, indítanak lejárató akciókat, feketítenek be bárkit, aki kritizálni meri ezt a hazug mocskos, fasiszta és náci tolvajbandát. Ami büntetőüggyé is válhat a törvény alapján.
Lánczi máris attól tart, hogy a Gestapóhoz és az ÁVH-hoz hasonlítható fasiszta szervezetét próbálják majd megfélemlíteni, de ezt ő nem engedi. Nincs is itt oka félni senkinek, csupán a "szuverenitásvédelmi hivatalnak". Nem bánt a bácsi, ezt üzeni az új ÁVH-főnök. Azoknak van csak félnivalójuk, akiknak van valami a fülük mögött. Ha ilyen vagy, magadra vess.
Így kerek a történet, hogy Orbán fasizmusa egyértelmű egy kiváló magyar film alapján, amit az Orbán fasiszta rendszere által fenyegetett, a propagandasajtótól független újság felismer és leír, majd önmaga a történelem szereplőjévé válik, ahogy Nyúl Bélaként árulja el, tagadja meg magát, a felismeréseit, az elveit és a tisztességet, ahogy hazudik a fasiszta rendszerről azért, hogy túlélje. A végén nem éli túl. Már készül a "szuverenitásvédelem".
Mert a Hannibál tanár úr című klasszikus filmek időt álló titka és varázsa abban áll, hogy tértől és időtől függetlenül ábrázolnak egy jelenséget, írnak le egy társadalmi modellt, ami semmit nem változik, hanem minden esetben megismétlődik és bekövetkezik. A 444.hu jól teszi, ha elolvassa saját cikkét, annak hazug végét, megnézi a film utolsó jelenetét, benne a Nyúl Béla tragédiájában beteljesülő saját sorsát, és elgondolkodik.
A populista bűnözők nagy előnye a gátlástalanság, ennek köszönhető, hogy nem lángolnak Budapest utcái, míg 2006-ban lángoltak. Egy demokratikus kormány krízishelyzetbe kerül, ha a...
Régi egyszerű módszer megállapítani, hogy egy hatalomnak mi a fontos. Az, amire költ. Az emberek egészsége az utolsó helyen van, az Orbán-család piszkos bizniszei az első helyen. Az oktatás kivéreztetve, a pedagógusok csak akkor kapnak pénzt, ha Brüsszel ad, különben haljanak éhen, és főleg hagyják el a szakmát, és adják át a helyüket agymosott hülyéknek, akik a magyar gyerekből betanított munkást nevelnek, mert Orbánnak erre van szüksége.
Meg kell fizetni viszont a rendőrt és a börtönőrt, hogy amikor megkordul a gyomor, és nem működik a hazugság és a propaganda, legyen ember, aki megvédi ezt a bűnszervezetet és lever minden megmozdulást, forradalmat, szuverenitást fenyegető liberális pedofil gendert, brüsszeli ügynök ukránsimogató Soros-katonát, és jó erősen bánik velük a börtönben. Erre nem kell brüsszeli aláírást várni, mint a tanároknál, nekik van pénz.
Elnökünk, Vlagyimir Putyin újévi üdvözlete: Граждане России, друзья!
Мы прощаемся с 2023 годом. Совсем скоро он станет частью истории и нам придется двигаться вперед, создавать будущее.
За прошедший год мы очень много работали и многого добились. Мы гордились нашими общими достижениями и радовались нашим успехам. И мы были тверды, защищая национальные интересы, нашу свободу и безопасность, наши ценности, которые продолжают оставаться нашей незыблемой основой.
И главное, что нас объединило – это судьба Родины. Есть глубокое понимание величайшей важности исторического периода, который переживает Россия, тех амбициозных целей, которые стоят перед обществом, и той колоссальной ответственности за Родину, которую чувствует каждый из нас.
Orbán pöttyentette el, hogy valami brüsszeli aláírás miatt nem lehet a tanároknak bért emelni, amit most a hűséges eb, Gulyás is megismételt. Mi köze...
Charles Gati kiváló ember, tekintélyes professzor, nagyszerű tudós és tanár, egész életében az igazság, a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok mellett állt. Orbánt is támogatta, amikor még Orbán is ezeket az értékeket vallotta. Ő mutatta meg Orbánnak Amerikát, ő vezette be az amerikai politikai közéletbe, ő tanította Orbánt a demokrácia alapjaira. Most az egykori közszolgálati Híradóban gyalázzák és hazudoznak róla, ami kitüntetés neki.
Orbán megint az egyik jótevőjét, tanítóját, mondhatni egykori barátját tagadja meg, teszi a hazug gyűlölködés célpontjává. De amivé Orbán lett, ez a gyalázkodás megtiszteltetésnek és elismerésnek számít. Ám, ha Charles Gati "Soros embere", akkor Orbán még inkább az. Ha ez egy titkos hálózat, mesélje el Orbán, hogyan működött, mit csinált ő a hálózatban?
Orbán aljassága, hogy pontosan tudja, amikor a Soros Alapítvány támogatta az angliai tanulmányait, semmiféle hálózatba nem került bele. Ezzel ő nem lett "Soros embere". A Soros Alapítvány nem ad utasításokat, nem szervez senkit hálózatba. Támogatja azokat, akik értékes munkát végeznek maguktól az emberek és a szabadság érdekében.
Lánczi kiválóan alkalmas arra, hogy rettegett SZVH-főnök legyen belőle, aki a paranoiás vezér jobbkeze és végrehajtó embere legyen. Érdemes lesz figyelni Lánczi beosztottjaira is, akik az erőszakszervezet végrehajtói lesznek, s feladatuk, hogy működőképessé tegyék a szervezetet, mert Lánczi a véresszájú inkvizítor szerepén kívül mindenre alkalmatlan.
Lánczi eddig mindent szétvert, ahova betette a lábát. Az SZVH lesz az első, ahol építenie kell valamit. Ehhez majd kap megfelelő embereket. A hideg, rideg államvédelmi főnököt viszont kiválóan alakítja majd, alig várja, hogy megnyíljon a lehetőség a nyílt támadásra. Megint megtalálták a megfelelő embert a feladatra, de a NER tömegével termeli ezeket.
Az élet rosszabb lesz a fasizmust mostantól szuverenitásvédelemnek nevező hatósággal, mint nélküle, de pozitív fejlemény, hogy Orbán egyre inkább veszíti el a demokrácia hamis látszatát, egyre inkább lehull az álarc, ami a rendszer ereje. Minél előbb, annál jobb. Jöjjön el a ti országotok, láttassék meg a mezítelenségetek rútsága, hogy kik vagytok igazán.
Nincs hova hátrálni. Ukrajnának át kell adni a legmodernebb fegyvereket, fel kell szerelni a leghatékonyabb technikával, és minden támogatást meg kell adni nekik, hogy az oroszokat legyőzzék és Ukrajnából kisöpörjék, mert ha az oroszok erőre kapnak és Ukrajna elesik, az oroszok által kikényszerített "béke", a nyílt katonai harmadik világháborúval fenyeget.
Komolyabban kell venni az Orbán-féle oroszpárti uszítók aknamunkáját is, és az oroszokkal szembeni szankciókat sokkal erősebbé kellene tenni. Fel kellene ismerni, hogy nem elég az eddigi támogatás, és nem elég az oroszokkal szembeni ellenállás. Az ukránokat nem lehet magukra hagyni, mert ma ők védik a nyugati szabad világot. Ha elesnek, a világnak annyi.
Ebben az esetben elkerülhetetlen a világháború, mert az oroszokat akkor már csak a NATO állíthatja meg, amíg van, s amíg nem lesz Trump Amerika elnöke és nem bénítja le, amíg nem hagyja magára az európaiakat. Orbánt az oroszok mellé kell sorolni, mert hozzájuk tartozik, és meg kell szüntetni azt, hogy akadályozni tudja Ukrajna és a világ védelmét.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.