2024, október8, kedd
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekCsak Orbánnak van hálózata, Sorosnak nincs

Csak Orbánnak van hálózata, Sorosnak nincs

-

Ma már politológiai axióma, hogy a 21. századi diktatúrák a propagandával helyettesítik a nyílt erőszakot, ezért a diktatúrák jellegét nem a fegyveres erőszak, hanem a propaganda mutatja meg. Orbán fasiszta diktatúrájának propagandája pedig mindent betölt, eláraszt, a médiát, az utcákat és a tereket, az otthonokat. Ez alapján a NER egy totális diktatúra.

Azt csupán az olyan kezdő diktátorok képzelik, mint Orbán, hogy a propaganda mindent megold, soha nem lesz szükség nyílt fizikai erőszakra, a propaganda képes egy teljesen hamis világot teremteni, amelyben képes jólétet, igazságot, ételt hazudni, miközben egy hazug elnyomó rezsim kifosztja és szellemi-anyagi csődbe viszi az országot.

Ennek ugyanolyan nyílt erőszak lesz a vége, mint az összes diktatúrának, aminek a legfőbb bizonyítéka, hogy Orbán demokráciának álcázott diktatúráján már alig látszik a demokrácia külső máza, a külpolitikában már a zsarolásoknál és a fenyegetéseknél, elszigetelődésnél tart, belpolitikában pedig megszületett az első erőszakszervezet, az államvédelmi hatóság.

A Magyar Nemzet nevű propagandaszenny, amely egy valamikori újság nevét bitorolja, a „szuverentitásvédelemnek” nevezett államvédelmi hatóság megtámogatására sorozatban „leplezi le” Soros embereit. Most még csak Amerikában, aztán majd Magyarországon is. A listázás is a totális diktatúrák sajátja, amiképpen az is, hogy hazug lesz mindkét lista.

Amerikában például Soros Györgynek nincsenek emberei, kizárólag Orbánnak vannak. Orbán épített közpénzmilliárdokból Amerikában hálózatot, fizetett lobbistákkal. Amit az amerikai „Soros-hálózatról” és annak legfontosabb „embereiről” írnak, az merő hazugság, aljas propaganda. Megérné beperelni őket, egy szavukat nem tudnák bizonyítani. De ők valóban építenek hálózatot a világban, az „Orbán-hálózatot”. A legújabb tagja Fico.

Legfrissebben Evelyn Farkast nevezték Soros egyik legfontosabb emberének, méghozzá azért, mert az amerikai székhelyű Action for Democracy (A4D) „tanácsadó testületének” tagja. Ez az alapítvány támogatta az anyagi feltételektől Orbán által elzárt ellenzéket a 2022-es választások idején. Ebből gyártott „dollárbaloldalt” a „rubelszélsőjobboldal”.

Ez az alapítvány támogatásokat gyűjtött a magyarországi demokrácia helyreállítására és támogatására. Ezzel semmiféle bűncselekményt nem követett el. Orbán a szélsőjobboldali fasiszta politikusokat támogatja szerte a világban, nemcsak propagandával, hanem pénzzel is. Az A4D támogatása nem az ország ügyeibe való beavatkozás, hanem a demokratikus értékek támogatása volt, az Orbán miatt névtelenséget választó magyarok támogatása.

Kétmilliárd forintról van szó, amit úgy ad elő ez a bűnszervezet, mint valami hatalmas pénzt, miközben az Orbán-banda bűnözői kétmilliárd forintért le sem hajolnak. Semmi ez az összeg ahhoz képest, amit Orbán közpénzből költ folyamatos kampányra. A brüsszeli szankciókról szól hazug „konzultáció” önmagában 2,7 milliárdba került, ezek az arányok.

De a lényeg, hogy az Action for Democracy (A4D) nevű alapítványhoz Soros Györgynek semmi köze nincs. Ezt még az Orbán-Rogán páros keze alá rendelt házi titkosszolgálat sem tudta megállapítani, semmiféle kapcsolatot nem talált. A szervezet tanácsadó testülete egy jelképes tagság, a célokkal való azonosulást jelenti. Ez nem egy összeesküvés.

Ez a testület nem is ülésezik, semmit nem tesz, semmiben nem dönt, semmit nem irányít. A testület tagjai a szervezet által képviselt célokat hitelesítik a nevükkel. A demokrácia értékei melletti kiállás csak Orbán fasiszta államában kriminális cselekmény és szitokszó. Ebből fakadóan Evelyn Farkasnak sincs semmi köze se Soroshoz, se „guruló dollárokhoz”.

Ahogy a „Soros legfontosabb embereinek” nevezett többi tekintélyes személyiségnek sincs, akik saját jogon támogatói a jogállamiságnak és a demokráciának, nem kell ahhoz Soros György. Azt is csak a legprimitívebb fideszes közpénzmatyi janicsár képzeli, hogy minden demokratikus gondolkodó, vagy tudós, közéleti személy mögött Soros áll.

Meg a „zsidó háttérhatalom”, ugyebár, zéró toleranciás antiszemiták.

A Soros embereként listázott Charles Gati a világ egyik legelismertebb történésze, akinek a tiszteletére a Johns Hopkins University ünnepséget rendezett, amelyre a világhírű tudós, a neves Francis Fukuyama is elutazott, hogy köszöntse Charles Gatit, ami a világ legnagyobb elismeréseinek egyike. Mi köze ehhez a munkássághoz Sorosnak? Ezek önálló emberek.

Fukuyama bűne is az, hogy a névleges tanácsadó testülethez adta a nevét, mert értelmes és okos emberként tisztában van az Orbán-rezsim és a hozzá hasonló fasiszta államok által keltett veszélyekkel. A Magyar Nemzet azzal riogat, hogy „az illiberális demokrácia esküdt ellensége”. Rendes ember mi más lehetne? Jó tudni. Nagyszerű, nincs nagyobb dicséret.

Illiberális demokrácia különben sincs, ami illiberális, az nem demokrácia, hanem diktatúra. A diktatúra ellenzőit nevezik közellenségnek. Evelyn Farkast úgy jellemzik, hogy „a határon túli magyarok jogainak puszta felemlegetésében is az erőszakos határmódosítás szándékát látja, Putyin nevétől rögtön ideges lesz — mintha legalábbis az SZDSZ-ből érkezne”.

Ez azt mutatja, hogy Evelyn Farkas tájékozott, tisztában van azzal, Orbán nyilatkozatainak, Nagy-Magyarország sáljának, egész politikájának mi a jelentése. A magyar kormánysajtó azon hüledezik, hogy „Putyin nevétől rögtön ideges lesz”, miközben egy háborús bűnösről, tömeggyilkosról beszélünk. Evelyn Farkas nyilván Hitler nevétől is ideges.

Mi Orbán nevétől is azok vagyunk. A tudatalattiból előjön az SZDSZ, Orbánt még mindig az SZDSZ kísérti. Az egykori SZDSZ az ő mumusa, az ő frusztrációjának oka, hogy ott nem ő volt a vezér. A liberális demokraták közt elveszítette a szabad versenyt. A volt SZDSZ ellen harcol ma is, a NER az egykori SZDSZ antitézise. A kemény SZDSZ-t kellene újraalakítani.

Charles Gati kiváló ember, tekintélyes professzor, nagyszerű tudós és tanár, egész életében az igazság, a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok mellett állt. Orbánt is támogatta, amikor még Orbán is ezeket az értékeket vallotta. Ő mutatta meg Orbánnak Amerikát, ő vezette be az amerikai politikai közéletbe, ő tanította Orbánt a demokrácia alapjaira. Most az egykori közszolgálati Híradóban gyalázzák és hazudoznak róla, ami kitüntetés neki.

Orbán megint az egyik jótevőjét, tanítóját, mondhatni egykori barátját tagadja meg, teszi a hazug gyűlölködés célpontjává. De amivé Orbán lett, ez a gyalázkodás megtiszteltetésnek és elismerésnek számít. Ám, ha Charles Gati „Soros embere”, akkor Orbán még inkább az. Ha ez egy titkos hálózat, mesélje el Orbán, hogyan működött, mit csinált ő a hálózatban?

Orbán aljassága, hogy pontosan tudja, amikor a Soros Alapítvány támogatta az angliai tanulmányait, semmiféle hálózatba nem került bele. Ezzel ő nem lett „Soros embere”. A Soros Alapítvány nem ad utasításokat, nem szervez senkit hálózatba. Támogatja azokat, akik értékes munkát végeznek maguktól az emberek és a szabadság érdekében.

Önmagukat leplezik le, mert normális embernek nincs erre szüksége. Akinek igaza van, nem érzi szükségét annak, hogy hazudjon, ellenségeket kreáljon, fantomokkal harcoljon. Ezt csak paranoiás diktátorok teszik. Nyugodtan is élhetnének, de nem tudnak, mert egy nagy hazugságban élnek. A gyengeségük és a félelmük jele a propaganda. Tudják, hogy megbuknak. De ezzel csak siettetik.

Nevetséges hazudozás, goebbelsi propaganda az egész. Botrány, hogy közpénzen ilyen és ehhez hasonló antiszemita gyűlöletpropaganda lehet egy NATO-tagországban, egy európai uniós államban, ahol a demokrácia szitokszó lehet. Ráadásul Orbán olyannal vádolja meg a kiváló embereket, amit ők nem tesznek, ő azonban igen. Neki vannak emberei Amerikában.

Létrehoztak mindenféle alapítványokat, közpénzmilliárdokat költenek arra, hogy az általuk felbérelt, megvásárolt, lefizetett emberek azt mondják, csinálják, amit ők mondanak nekik. Ez valóban egy hálózat. Orbán hálózata, amit Orbán pénzel. Ez valóban beavatkozás már az amerikai belügyekbe és választásokba is, Orbán akar állítani Amerikában is elnököt.

Ez az ember beszél szuverenitásról, aki a Balkántól Párizson át Washingtonig beavatkozik mindenhol a szuverén államok belügyeibe. Nem bizonyos értékeket támogat, nem valamely elnyomott demokratikus intézményeket segít, hanem általa kiválasztott személyeket akar hatalomba juttatni. Közben tisztességes embereket gyaláz, kriminalizál.

Bosszankodni nem érdemes rajta, ilyen egy fasiszta diktátor. Csupán a normális embereket kell tájékoztatni arról, hogy el ne higgyék ezt a sok sületlen badarságot, amit összehord ez a minősíthetetlen színvonalú ócska banda. Mert ezek azok. Ha nem ezt mondanánk, akkor meghamisítanánk és szépítenénk a valóságot. Hazugok lennénk, mint ők. Távol legyen.

Mert ezek valóban ugyanazok. A Hitler-párti horthysták, a hungaristák, a nyilasok utódai.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések