Ha a legnagyobb magyar ellenzéki párt ebben nem vesz részt, azzal cserbenhagyja európai barátait, az európai demokratákat és Orbánnak falaz. Hivatkozási alapot teremt, hogy még a magyar ellenzék legnagyobb pártja sem talál kifogást, nem kritizálja, nem szavaz Orbán diktatúrája ellen. Ez a magyar nép, a magyar emberek és a magyar szavazók elárulása is.
Az Európai Unió az egyetlen fék a vonaton, ami Magyarországot a szakadékba viszi. Nincs más, ahol a magyar jogállamiság megszüntetéséről beszélni lehet, ahol jogorvoslatot lehet kérni, ahol Orbán jogtipró, önkényuralmi rendszerét, amely egész Európát fenyegeti, még szankcionálni lehet. Ezen a ponton lehet csatlakozni a Nyugathoz, a demokráciákhoz.
Gyurcsány Ferenc és pártja a legmocskosabb árulást követte el, cinkosan összejátszott az orosz imperalizmus érdekeit képviselő és Európát fenyegető illiberális mintaállammal, a magyar szabadságot és demokráciát felszámoló kleptokrata fasiszta alakulattal. Az Orbánt elítélő határozattól való távolmaradás üzenete az, hogy Orbán rendszere legitim jogállam.
Gyurcsány összejátszott Orbánnal.
Az Európai Parlament jobboldali néppárti kezdeményezésre nagy többséggel elítélte Orbán rendszerét, elutasította azt, hogy jogállam lenne és teljesített volna bármit a jogállamiság követelményeiből. A...
Ez vesztegetés, korrupció, ahogy a vitában fogalmaztak, az EU feladva saját értékeit és az alapszabályát semmibe véve a világ legnagyobb kenőpénzét fizette ki a zsarolónak, Orbán Viktornak. Ahelyett, hogy az alapszabály, az EU alapértékeinek megsértése miatt fellépett volna vele szemben. Ez az Európai Unió legnagyobb botránya az EU fennállása óta.
Ráadásul, a leírás alapján úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság titokban összejátszott Orbánnal, hogy megteremtsék az igazságügyi reformra hivatkozó jogszerűség látszatát, s Orbánék decemberben kihirdettek az EU-csúcs előtti napon egy kamu törvénymódosítást, amire hivatkozva megkaphatta a pénzt. De Magyarországon ezzel semmi nem változott.
Az igazságszolgáltatás függetlensége egy vicc, a bíróságok a Fidesznek és Orbánnak fontos ügyekben a pártkatonának használt bírók révén olyan ítéleteket hoznak, amilyet a hatalom akar. Az igazságszolgáltatás éppen úgy Orbán kezében és a puha diktatúra elnyomása alatt működik, mint minden Magyarországon. Orbán bármelyik ítéletet azonnal megírja, ha kell.
Kevés undorítóbb hely van a világon, mint a virginiai Boones Millben, ahol a helyi százéves templomot "Trump Town"-nak nevezték el és Trump kegytárgybolttá alakították...
Amikor az EU néhány vezetője ebbe belement, a háttérben és az asztal alatt ezt az üzletet megkötötte, aláásta az Európai Unió hitelességét, megkérdőjelezte az alapjait, és Orbán (valamint Putyin) kezébe adta Európa sorsát. Ha ezek után a szélsőjobb elsöpri a jogállami demokráciák képmutató és hazug képviselőit, azon semmi csodálkozni való nem lesz.
Orbán úgy zsarolta meg őket, hogy továbbra is a kezében maradtak. A fennmaradó pénzért cserébe hajlandó csak megszavazni a költségvetést, az Ukrajnának nyújtandó támogatást, ami az európai biztonság és az európai béke kulcsa. Az EU felelős vezetői, akik Orbánnak szolgáltatták ki Európa biztonságát, maguk is zsarolhatóvá váltak, bűnözők.
A felelősöket nyilván nem lenne nehéz megtalálni, mert Ursula von der Leyenről lehetne egy másik plakátot csinálni, hogy úgy táncol, ahogy a fasiszta Orbán fütyül, Macron sem lehet ártatlan az ügyben, aki Párizsba hívja vacsorázni a zsarolót a megegyezés előtt, nem tudjuk, hogy a német kancellár a kávézásra küldéssel mennyire van benne a botrányban.
Miután az emberkereskedők szabadon engedésével és az illegális bevándorlók Szlovákiára engedésével Orbán hatalomra segítette Fico-t, a szlovák miniszterelnök először érkezett Budapestre Orbánhoz eligazításra. Orbán...
Értjük. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, akkor rendben van, nevelhet gyereket, mert az a gyerek érdeke. Ha előre derül ki, hogy valaki meleg, akkor nem nevelhet gyereket, mert akkor már nem az a gyerek érdeke. Van egy sejtésünk a náci logikával kapcsolatban: ha valakiről utólag derül ki, hogy meleg, az azt jelenti, észre sem vették, hogy meleg, így az illetőről kiderült, pontosan olyan, mint mások, ezért az más kategória.
A propaganda tárgyát képező fiktív meleg nem olyan, mint a köztünk élő melegek, akik azon kívül, hogy kit szeretnek, hogyan élnek senki által nem látott intim életet, pontosan ugyanolyan emberek (néha még jobbak), mint bárki más. A fasiszta állam és propaganda által üldözött meleg nem olyan, mint bárki más, hanem olyan, mint egy földönkívüli, mint maga az ördög, korcs, torz és elferdült immorális szörnyeteg, aki fenyegetést jelent.
Most felbukkant a fasiszta propagandában valaki, aki a létező melegek valóságos lénye alapján semmiféle veszélyt nem lát abban, ha melegek nevelnek gyereket, amit akaratán kívül megerősített a prosti főszerkesztő is. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, az azt jelenti, hogy semmi más különbséget nem vett észre a környezete, ami megkülönböztetné más emberektől, ezért ugyanolyan értékű ember, mint bárki más. Hátha még ki sem derül.
A lengyel párhuzam alapján elkerülhetetlen, hogy Orbán fasiszta rendszerét ne vessük össze azzal, ami Lengyelországban történik. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy Pesten nem történhet meg az, ami Varsóban, mert Magyarországon Orbán befejezte a fasiszta állam felépítését, lerakta a fejlett nácizmus alapjait, az alkotmányos rendet megdöntötte, és kiépítette azokat a mechanizmusokat, amelyek megakadályozzák, hogy demokratikus úton leváltható legyen. Demokrácia látszatába burkolt puha fasiszta diktatúra működik.
Ezért annak lehetősége kizárt, hogy Orbán és "pártja" valaha ellenzékbe vonuljon. Orbán csak előre mehet, nem hátra, számára nincs visszaút. Rendszere vagy nyílt totális diktatúra lesz vagy királyság, amely azonban nélkülözi a legitimitást és az alkotmányosságot, ezért előbb-utóbb forradalommal végződik. Orbánra, a strómanjaira, a kiszolgálóira lincselés, az utcai harcok közepette akasztás, jobb esetben életfogytig tartó börtön, esetleg menekülés és valamilyen diktatúrában életfogytig tartó száműzetés vár. Ellenzékiségről szó sem lehet.
Ebből az következik, hogy igazi ellenzék nem a "kormányt" (amely csak egy bűnszervezet), hanem a törvénytelen rendszert támadja, és ennek a törvénytelen rendszernek a létezését, a legitimitását utasítja el. Egyetlen követelése a demokratikus jogállam helyreállítása, az alkotmányos rend visszaállítása lehet, nem a rendszeren belüli kormányváltás (ez eleve kizárt és a gondolat Felcsúton minden alkalommal nagy derültséget okoz), nem szociális reform és/vagy szociáldemokrata fordulat. Ez utóbbi mind bullshit, kamu, szélhámosság.
Gyurcsány Ferenc pártelnök tíz nappal újév után tájékoztatta a legnagyobb ellenzéki párt támogatóit az újévi fogadalmaikról. Mivel a szétforgácsolt ellenzék legerősebb pártja irányt szab...
Virág elvtárs boldog, mert meg akarják ölni, méghozzá az ajtajára ragasztott idézetekkel. Lánczi Tamás az ÁVH feladatkörét ellátó Szuverenitásvédelmi Hivatal (az új rövidítés SZVH)...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.