2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországCzeglédy börtönben, Tiborcz szabadlábon - a rezsim botrányköve

Czeglédy börtönben, Tiborcz szabadlábon – a rezsim botrányköve

-

Büntetőügyekben a szokott óvatossággal jár el mindenki, meghagyva az ítélkezés jogát a bíróságnak. A Czeglédy-ügy azonban a nyomozási szakaszban ékes bizonyítéka a rezsim önkényuralmi jellegének: Polt Péter ügyészsége pártmegbízásokat teljesít, és politikai rendőrségként működik. Mindig kell egy ellenzékhez köthető figurának börtönben lenni, az ellenzék korrupciójának bizonyítására, miközben ez a bűnszervezet szétlopja az országot.

Putyin Oroszországának szintjét érte el a rezsim azzal, hogy a választáson függetlenként induló Czeglédy Csaba mentelmi jogát azonnal felfüggesztették és egy mondvacsinált okra hivatkozva visszavitték a börtönbe. A különbség annyi, hogy nem Orbán egyik kihívójáról van szó, hanem a Fidesz által kikiáltott „ellenzéki bűnözőről”, akit 6 milliárdos költségvetési csalással gyanúsítanak, de a 6 milliárd forintnak semmi nyoma. Azt nem lopta el senki.

Míg a NER kedvezményezettjeinek, Orbán strómanjainak és családtagjainak fényűző élete mögött nincs legális bevétel, csak törvénysértő „közbeszerzések”. Az OLAF által bizonyított Elios-ügyben egyetlen gyannúsítás, kihallgatás nincs, és minden bizonnyal nem is lesz, míg Czeglédy Csabát nyilvánvalóan törvénysértően, a hatalommal visszaélve, politikai okokból tartják börtönben. Úgy tűnik, hogy a kitalált nagy vagyoni értéken kívül semmi alapja nincs még az előzetes letartóztatásnak sem.

A most kitalált ürügy önmagában alkalmatlan erre, ehhez az alapügyhöz kell csatolni. De a mentelmi jog felfüggesztését semmiképpen nem indokolja, mert akkor a mentelmi jog nem létező dolog. Ilyen ürügyet bármikor ki lehet találni egy ekkora volumenű nyomozásban. Itt nyilvánvalóan felülről jött az utasítás, a megrendelés, hogy Czeglédy Csabát azonnal vissza kell dugni a börtönbe. Ez egyértelműen koncepciós eljárás, önkényuralmi módszer.

Ennek egyik oka, hogy ne legyen szabadlábon az a személy, aki az ellenzék bűnösségének jelképe, mert annak is felszabadító lélektani hatása van. Másrészt meg kell akadályozni azt, hogy beszéljen a rezsimről. Mindenesetre, függetlenül attól, hogy Czeglédy Csaba működés közben elkövetett-e akár csak egy szabálytalanságot is, ez láthatóan koncepciós eljárás, az ítélet már kész, miközben az eljárást egy szervezett bűnözői csoport irányítja, amelynek a vezetője százmilliárdos tételben csapolja meg a költségvetést strómanjain és családtagjain keresztül.

Könnyen lehet, hogy az újabb előzetes letartóztatás előtt álló Czeglédy Csabánál még Polt Péter legfőbb ügyész is nagyobb bűnöző azzal, ahogy politikai alapon válogat a feltételezett tettesek között, egyik oldalon bűnpártolást követ el, másik oldalon koncepciós pereket gyárt. S ehhez nem tudott ellenállni annak sem, hogy látható legyen a megvesztegetése a feleségének nyújtott juttatásokkal. A legfőbb ügyész felesége onnan kap milliókat, ahol a legfőbb ügyésznek nyomoznia kellene a közpénzjellegüket elvesztett milliárdok után.

Lehet, hogy Czeglédy Csaba legnagyobb hibája az volt, hogy miután kijött az előzetesből, a HírTV-ben azzal fenyegette meg a Fideszt, hogy nyilvánosságra hoz újabb Elios-iratokat, és sokat tud a bankszámla mozgásaikról. Márpeddig ennyi strómannál az a legfontosabb, hogy tőlük honyan kerül a pénz Orbánhoz és a családjához (már azon kívül, ami szabad szemmel is látható).







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések