2024, december21, szombat
KezdőlapJegyzetDoktor Matolcsy

Doktor Matolcsy

-

Az Orbán-rezsim tudományellenes harcának jegyében tiszteletbeli doktori címet adományozott a Kaposvári Egyetem Matolcsy Györgynek. A tiszteletbeli doktori cím Matolcsy Györgynek egyrészt teljesen logikus abban az országban, amelyben a világ egyik legjobb egyetemét elüldözik, az igazi tudósokat elkergetik, a tudományos akadémiát szisztematikusan felszámolják, a tudomány helyére áltudományos intézeteket hoznak létre, mint a Magyarságkutató Intézet és a Veritas. Ebben a világban teljesen normális, hogy babonás őrülteket tüntessenek ki tudományos fokozattal érdem és tanulmányok nélkül.

Ez a doktori cím helyettesítheti a 2014-ben megkezdett, de sikertelen próbálkozást a PhD megszerzésére a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ami pedig „hazai pálya”, a rendszer kreálmánya. Ismertek azok a szállóigévé lett megállapítások, amelyek Matolcsy György tudományos munkásságát pótolják vagy jelentik, mindenek előtt az „unortodox” gazdaságpolitika, és a közpénz jellegét elveszítő közpénz. Nem volt könnyű helyzetben a Kaposvári Egyetem, amikor meg kellett indokolni az adományozást, de azért sikerült: „kiváló tudományos tevékenységért, valamint a közjó szolgálatáért járó Doctor Honoris Causa címet elsősorban a magyar gazdaságpolitikai fordulat elvi megalapozásában – előbb nemzetgazdasági miniszterként, majd a Magyar Nemzeti Bank elnökeként – elért eredményeiért ítélte meg”.

Kiváló tudományos elméletei közül kiemelnénk, amikor a magyarok ázsiai származásával a kapcsolatban a magyar csecsemők fenekén található piros pöttyökről beszélt: „Az ázsiai származásra büszkének kell lennünk. Gyermekeink fenekén az első hat hétben százból harminc esetben kis piros pont van. Pont, mint a japán gyermekeknek.” Megfigyelők szerint az MNB épületeinek közeléből eltűntek a 8-as és a 13-as számok, mert Matolcsy tiszteletbeli doktor a számmisztikában hisz, és babonából eltávolítttatta azokat a számokat, amelyektől retteg. Az ilyen számú parkolóhelyek is eltűntek, de az épület eredetileg 8-as házszámmal rendelkező címeit is utólag megváltoztatták a 8-as kihagyásával.

Ami a közjó szolgálatát illeti, arra bőséggel találhattak az adományozók remek példákat, hiszen Matolcsy György NER-ben bemutatott szakmai életútját a legdurvább korrupciós ügyek szegélyezik, kivált a családja tagjai és rokonai számára nyújtott pénzekkel, de leghíresebb köztörvényes megnyilvánulása a 260 milliárd forintos alapítványi lenyúlás, ahol alapítványba való kihelyezéssel a közpénz elveszítette közpénz jellegét. Ezt nevezi a Btk. lopásnak, de Matolcsynak nem kell attól tartania, hogy a legfőbb ügyész lecsap rá, mivel a legfőbb ügyész feleségét és lányát sok milliós állásokkal jutalmazza, ezért Polt Péter legfőbb ügyészt kilóra megvette. Nem részletezzük a hasonló érdemek sorát, az internet tele van Matolcsy korrupciós ügyeivel. A legfrissebb, hogy Matolcsy gyerekei kimentették a pénzüket a csődbe jutott NHB Bankból, mielőtt az apjuk korlátozásokat rendelt el a banknál.

Matolcsy György tehát teljesen jogosan érdemelte ki a tiszteletbeli doktori címet, mert doktori színvonalon valósítja meg az Orbán-rendszer lényegét, a hozzá nem értést, a dilettantizmust, az áltudományos babonaságot, a butaság terjesztését, miközben ipari méretű pénzlopásokban, korrupciós ügyekben, vesztegetésekben, sok százmilliárd forintos károkozásokban érintett a közvagyonban. Így kell ezt csinálni, ez a minta, ez a követendő példa, ez a siker kulcsa. Gratulálunk a Kaposvári Egyetemnek is, hogy megtalálta a legmegfelelőbb személyt, és a kitüntetettnek is, hiszen a NER-ben doktori szinten csalni, lopni, ilyen erős belső konkurrencia mellett nem könnyű. Matolcsy Györgynek mégis sikerült, nem is értjük, miért nem alapította még meg a Matolcsy Közszolgálati Tudományegyetemet.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések