Lapunk információi szerint egyetlen párt sem támogatta Márki-Zay Péter követelését, hogy az ellenzéki összefogás pártjain kívül legyen egy 7. frakció is, amely az ő parlamenti „hátországa” lenne. Az erről szóló döntést az ellenzéki szövetség pártjai egyöntetűen hozták meg. Márki-Zay 7. frakcióját a szövetségbe tömörült hat ellenzéki párt közül egyetlen párt sem támogatta. Ezért Márki-Zay Péter nem gesztust gyakorolt, mint ahogy az online oldalán nagy dirrel-durral bejelentette („Gesztus az egységért” címmel), hanem az ötlete megbukott, a szándéka vereséget szenvedett.
Ismerkedjen akarnok úr a kifejezéssel.
Ez azt jelenti, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje nem ússza meg, hogy előbb saját pártot alapítson, és az átkos harmincéves múlt meghaladására szerveződő, a jövő letéteményeseinek ígéretét hordozó párt (Jeszenszky Gézával és Orbán más korábbi minisztereivel, egykori Orbán-tanácsadókkal, volt fideszes, emdéefes és kádéenpés politikusokkal) előbb megméresse magát, s úgy kerüljenek a parlamentbe, ha elég támogatottságot kapnak. Márki-Zay Péternek nem lesz önálló frakciója, amely ellensúlyt képezne az ellenzéki összefogás demokratikus pártjaival szemben.
Ezért Márki-Zay Péter választási győzelem esetén az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként az ellenzéki összefogás pártjainak támogatásával tud csak kormányozni, nem megfelelő ténykedése esetén bizalmatlansági indítvánnyal vissza is hívhatják. A választási vereség esetén miniszterelnök-jelölti megbízatása lejár, és civilként önmagát képviselheti a Párbeszéd frakciójában, amely az előválasztás elején befogadó nyilatkozatot adott neki, s amelyet ő megjelölt, hogy a választás után ebbe a frakcióba ül be.
Márki-Zay Péter arra hivatkozott, hogy a 7. frakcióra a romák, a civilek és a konzervatívok képviselete miatt van szükség, de ezt összekötötte tervezett pártjával, ami azt bizonyítja, hogy valójában az előválasztáson nem indult, az előválasztáson meg nem méretett pártot szeretett volna bejuttatni a parlamentbe, miközben ő maga azzal nyerte meg az előválasztást, hogy a pártok felett álló civil. Ehhez képest a megválasztása után pártalapításba kezdett, amit be is akart juttatni a parlamentbe, mintha az ő civil személyére adott szavazatokat a még nem is létező pártjára is adták volna.
Az ellenzéki összefogás megállapodásának két tartóoszlopa, hogy az a benne levő hat párt koalíciója, győzelem esetén a hat párt koalíciós kormányzását jelenti, s a közös miniszterelnök az lesz, akit az előválasztáson megválasztanak. Márki-Zay Péter próbálkozása a 7. frakcióval a megállapodás felrúgása lett volna, méghozzá a demokratikus normák eltörlésével. Márki-Zay, mint egy vezér, az ultimátumával egyszemélyben hozott volna döntést erről, mint aki valóban „leváltotta” az ellenzéket, és a célja az volt, hogy kikapcsolja a hat párt parlamenti kontrollját a belső szövetségek révén.
Ezek az ambíciók egyértelműen ellentétesek az ellenzéki összefogás céljaival és értékrendjével. Ha Márki-Zay megkérdőjelezi az ellenzéki összefogás megállapodásának egyik oszlopát, a hat párt koalícióját, amelyek képviselői az előválastzás alapján kerülnek a parlamentbe, akkor az ellenzéki összefogás másik tartóoszlopa is megkérdőjeleződik, hogy a ministerelnök-jelölt az előválasztáson győztes politikus lesz. De Márki-Zay az egyiket megkérdőjelezte volna, a másikat nem, s ezt az előválasztáson megszerzett pozíciója diktátori átértelmezésével valósította volna meg.
Az ellenzéki összefogás hat pártja azonban tartotta magát az ellenzéki összefogás megállapodásához és a demokratikus normákhoz, és egységesen utasította el a 7. frakció ötletét, amit egyetlen párt sem támogatott. Márki-Zay Péter ezért nem gesztust gyakorolt akkor, amikor tudomásul vette, hogy nem lehet saját frakciója egy olyan párttal, amelyre senki nem szavazott, mert az neki nem járt. A közös miniszterelnök-jelöltnek az összefogás pártjaihoz és a demokratikus normákhoz való viszonyát jól jelzi, hogy ő „gesztusnak” nevezi azt, hogy „elengedett” valamit, ami neki nem járt.
Márki-Zay Péter ünnepelteti magát, mint aki „gesztust tett”, egy olyan dolog „elengedésével”, ami nem járt neki. Nem volt választása, miután egyetlen ellenzéki párt sem támogatta az önálló frakcióját, ezért ezt vagy tudomásul veszi vagy lemond. Más utakat kell keresnie a korlátlan hatalom felé vezető úton.
Ami az „elengedést” illeti, a „kormány elrántására” tett, be nem tartott ígérete, illetve eddigi ténykedése alapján biztosra vehető, hogy az Orbán Viktort idéző karakterével soha nem fogja elengedni a 7. frakció, a saját hatalmi törekvéseit szolgáló frakció ügyét, amit megerősíteni látszik, hogy azonnal hozzá lojális roma politikusokkal fotózkodott, azzal a képaláírással, hogy „Közös harcunkhoz megfelelő képviselet is szükséges a roma testvéreimmel”. Az is biztos, hogy vereség esetén az ellenzéki pártokat fogja hibáztatni, és a 7. frakció hiányával utasítja el majd saját felelősségét.
A „megfelelő képviselet” a hirtelen előkerült „roma testvérekkel” (Horváth Aladár szerint semmivel nem különb válogatás, mint a „fideszes bagázs”) azt jelentette, hogy Márki-Zay nem mondott le arról, hogy amennyire lehet, saját embereivel tömje meg az ellenzéki pártok frakcióit, ha azok engedik. A jelenlegi házszabályok alapján azonban nem tehetik meg, hogy kilépnek és egy új frakciót alakítanak, létrehozva mégiscsak Márki-Zay 7. frakcióját, mert ha kilépnek, csak függetlenek lehetnek, így lehetnek Márki-Zay támogatói. De akarnak-e az összefogás pártjai ilyen kilépőket?
Az ellenzéki összefogás hat pártjának közös jelöltjei lefedik a magyar társadalom minden rétegét, így a romákat, a civileket és a konzervatívokat, a jobboldaliakat is, ezért Márki-Zay erőszakos nyomulására semmi szükség nem lenne, ha valóban a romák és más rétegek képviselete izgatná, mert az jelenleg is biztosított. Ez csak növeli az ellenzéken belüli feszültségeket, s gyanússá teszi a valódi szándékait, hogy hol erre, hol arra hivatkozva, saját politikai ambícióit építi, s fölé akar kerülni az ellenzéki összefogásnak, melynek lényege épp az önkorlátozás törtetés és uralkodás helyett.
A 7. frakcióról hozott ellenzéki döntéssel első körben sikeresen visszaverték az ellenzéki pártok Márki-Zay vezéri ambícióit és ultimátumát. Márki-Zay Péter nem spórolhatja meg az aprómunkát ahhoz, hogy a helyébe ülhessen (ha Orbán rendszere egyszer összeomlik) mint a jobboldal és a baloldal közös vezére. Az ellenzék körüli feszültséget, megosztást és rossz légkört már csak az zavarja, hogy miután az ellenzéki pártok alázatot gyakoroltak, egymást tiszteletben tartják, lemondtak az önzésről, olyan ember lett a közös miniszterelnök-jelölt, akit a személyes hatalom inspirál.
Nagy kár érte, mert ez az összefogás lehetne akár szerethető is. Ezt tükrözte az előválasztás első fordulója és a felmérésekben az ellenzéki előny, ami azóta (és emiatt) teljesen elolvadt. Nem kéne így lennie, ha nem lennének vezéri ambíciók, ha Márki-Zay megelégedne azzal, hogy egy a többiek közül, és ha elég tehetséges, akkor alázattal és mások tiszteletével is emelkedhet. Amihez arra is szükség lenne, hogy ne legyen ellentmondást nem tűrő akarnok, és ne gondolja, hogy mindenki hülye, csak ő helikopter, ami nagyon nem így van. Diktátorra nincs szükség, az már van egy.
Alázattal még vihetné valamire, felfuvalkodva bukásra van ítélve. Az a baj, hogy ezzel nagyon sokat árt. Kevesebbet kéne beszélnie a kereszténységről, és többet megérteni és megvalósítani belőle. Miatta sajnálatosan sok elvszerű ellenzéki nem fog szavazni. Mi sem, ha nem változik meg (nincsenek illúziónk), mert ilyen emberre elvből nem szavazunk, az biztos. Ellentmondást nem tűrő, diktátori hajlamokkal és vezéri ambíciókkal rendelkező, másokat nem tisztelő, felfuvalkodott és gőgös, törtető karrieristákra soha nem szavazunk. Ennek nincs helye demokratikus mozgalomban.
Diktátort diktátorra nem cserélünk.
