2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországElégetik a hajléktalanok tulajdonát, miért nem égetik el a hajléktalanokat is?

Elégetik a hajléktalanok tulajdonát, miért nem égetik el a hajléktalanokat is?

-

A tulajdonhoz való jog súlyos sérelme lesz, ha megsemmisítik azoknak a hajléktalanoknak a „tárolhatatlan” holmijait, akiket október 15. után az utcán találnak. Igaz, hogy a becsült értéket (amit a megsemmisítők becsülnek meg) megkaphatják, de csak miután levonták az ideiglenes tárolás és a megsemmisítés költségeit. Ez pedig legjobb esetben nulla egyenleg lesz, hacsak nem a hajléktalannak kell még fizetnie azért, hogy elrabolták a holmiját és azt önkényesen meg is semmisítették.

A napi.hu gyomorforgató híre szerint (már a címe is egy hazugság) sajnálni kell a szegény Orbán-kormányt, mert sok adminisztrációs terhet ró az önkormányzatokra és a rendőségre, hogy a hajléktalanok illetéktelenül elvett holmiját tárolják, nyilvántartásba vegyék, értékét megbecsüljék. Ez utóbbi azért lesz érdekes feladat, mert egy hajléktalan számára a koszos matrac felbecsülhetetlen érték, míg a forgalmi értéke tíz forint vagy egy szál cigaretta.

Mivel a hajléktalan „kártalanítása” ehhez a becsléshez kötődik, a becsült értékből levonják a tárolás és a megsemmisítés költségeit, ami egészen biztosan magasabb lesz, mint amit a becsült érték tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a hajléktalan nem kaphat semmit azért, amit elvett tőle a magánrepülőgépeken repdeső Orbán-rezsim. De ha a költség nagyobb lesz, a hajléktalan még el is adósodhat a tolvajoknak, akik a maradék holmiját is ellopták tőle.

Ez az embertelenség szinte fokozhatatlan, legfeljebb azzal lehetne felülmúlni, ha magát a hajléktalant elégetnék, mert nagyjából annyi értéket tulajdonítanak neki, mint a holminak, amit megsemmisítenek az eltulajdonítás után. Ahogy a nácik esetén mondták, hogy előbb a könyveket égetik el, utána az embereket, a párhuzam helytálló, mert a hajléktalanoknak általában már nincsenek könyveik. Nekik csak rongyaik vannak.

Az orbáni bűnszervezet törvénytelen és illegitim alaptörvénye is tartalmazza a tulajdonhoz való jogot: alaptörvény XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. Vajon az Orbán-banda bürokratikus kiszolgáló személyzete megkeresi-e a hajléktalanoknak a gyerekeit, örököseit, és nyilatkoztatja-e őket arról, hogy lemondanak-e az örökségükről, vagy csak szó nélkül megsemmisítik a hajléktalanok tulajdonát, ezzel két jogot is sértve?

Polgári Törvénykönyv 5:43. § [Kisajátítás] (1) szerint „Kisajátítással ingatlan tulajdonjoga kivételesen, közérdekű célra, azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás ellenében szerezhető meg.” (2) bekezdés: „kártalanítás nyújtására az köteles, aki kisajátítás alapján a tulajdont megszerzi.” Ez a törvénycikk egyértelműen arról szól, hogy valamely tulajdon a közérdekű célra, közérdekű használatba vételre vehető el, megsemmisítésre nem. Ez lopás.

A hajléktalanoktól a tulajdonukat csak azonnali, teljes és FELTÉTLEN kártalanítás ellenében lehet elvenni. Abból nem lehet levonni azt, amibe a tárolás és a megsemmisítés kerül. Mert ha az állam elvette, azért kártalanítania kell, és az már az állam dolga, hogy mit kezd vele, és az mennyibe kerül neki. Nem a hajléktalan kérte, hogy vegyék el a tulajdonát, tárolják, és semmisítsék meg.

A holmi becsült értéke hajléktalan esetében nem annyi, mint amennyit a holmi a piacon ér, hanem a használati értéke számít. Egy hajléktalannak a tetves matrac olyan, mint a király baldachinos ágya. Nem beszélve a személyes kötődésről és a tulajdonlás lelki értékéről. Az lehet, hogy hajléktalan, de neki is van valamije. Birtokol valamit. Ez az önbecsülésének az alapja. Ezt az utolsó emberi érzést is elveszi tőlük Orbán fasiszta állama. Sokszor az egész ember már csak annyit ér, amennyi a tulajdonlás adta emberi méltóságból megmaradt. Sőt Lázár János definíciója szerint minden ember annyit ér, amije van. Ők még azt is elveszik.

Ezért, ha Orbán fasisztái elveszik, ellopják, elrabolják erőszakkal a hajléktalan utolsó lelki támaszt nyújtó tulajdonát, akkor már nyugodtan elvehetik az életét is. A tulajdonhoz való jog éppen ezt az eszmei értéket védi, mint alapvető emberi jogot, nem csupán a materiális javakat. Szeretnénk jelezni, hogy ezek a hajléktalanok magyarok, vélhetően magyar lesz az unokájuk is. Egy magát „nemzetinek” és „kereszténynek” nevező kormány korlátozza és fosztja ki őket az utolsó emberi javaikból és a méltóságukból.

Azzal is, hogy bűncselekménnyé teszik a hajléktalanságot. Az október 15-től már érvényes szabályok szerint szabálysértés miatt közérdekű munka szabható ki a hajléktalanra, de ha az „elkövető” ennek elvégzését nem vállalja, akkor elzárással sújtható. Ha 90 napon belül 3 alkalommal is figyelmeztetniük kell a rendőröknek a hajléktalant, megindítják az eljárást ellene. Ez a mocsok banda a magatehetetlen hajléktalant kényszermunkára vinné, ha erre nem képes, börtönbe csukják. Miközben nem követett el semmit. A bűne csak annyi, hogy szegény. Vajon mikor nyitják ki nekik Recsket vagy teszik gettóba őket?

Mészáros nem kerül börtönbe, az ő holmiját nem égetik el. A milliárdos fatolvaj Tiborcz se, aki ellopta egy szegény ember fáját, és még milliárdokat, kastélyokat. Csak a szerencsétlen nyomorult hajléktalant, aki nem követett el bűncselekményt. A létezése a bűncselekmény, ami zavarja az Orbán-banda bűnözőit. Csak az erőseknek van joguk az élethez.

Segítség helyett büntetik, kifosztják, megalázzák és halálra ítélik őket. Az állam nem tud annyi szálláshelyet biztosítani, amennyi hajléktalan él az utcákon. A szerencsétlen akkor sem tud a szabályoknak megfelelni, ha akar. De a szálláshelyek többsége emberi lakhatásra nem is alkalmas, zsúfolt, büdös és veszélyes. A hajléktalan szabadabbnak s nagyobb biztonságban érzi magát az utcán. Alapvető joga a létezés, még ha a szegénységének látványa zavarja is a NER-lovagokat és a cicababáikat. Akinek ez nem tetszik, segítsen rajtuk.

Akinek a holmiját minden következmény nélkül, önhatalmúlag el lehet venni, és meg lehet semmisíteni, annak semmiféle emberi értéket, méltóságot nem tulajdonítanak. Hajléktalan embert ugyanolyan értéktelen szemétnek tekintik, mint a holmiját, amit elégetnek. Ennél a gondolkodásnál aljasabb és mocskosabb, embertelenebb mentalitás nincs. A kereszténység meggyalázása, Isten leköpése, ahogyan ezek a bajba jutott, szegény emberekkel bánnak.

A hajléktalan magatehetetlen, nem tudja megvédeni sem magát, sem a tulajdonát. Akik a jogi védelmét elláthatnák, azokat Soros-ügynöknek bélyegezték, akik magyarellenesek. De az a bűnszervezet, amely elfoglalta Magyarországot, amely az egészségügy lepusztításával és válogatott módszerekkel irtja a magyarságot, Taigetoszra küldi az öreg, beteg, magáról gondoskodni képtelen embereket, hajléktalanokat, az a legmagyarellenesebb.

Undorító, rohadék, okádék, mocskos társaság. A világ szemetje az Orbán-banda, azokkal együtt, akik kiszolgálják őket. Szívtelen, embertelen gazemberek, mérgeskígyók fajzatai.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések