Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Markó Beáta újságíró, az Amerikai Népszava munkatársa, elhunyt. Markó Beáta 1957-ben született, számos magyar újságnál dolgozott, a liberális értékrendet képviselő magyar sajtó egyik legkiválóbb képviselője, egyéni hangú, fanyar humorú újságírója volt, akinél kevesen látták tisztábban a magyarországi belpolitikai helyzetet. Minden tulajdonsággal rendelkezett, ami egy újságírót naggyá tehet: az igazság megalkuvás nélküli szeretete, abszolút függetlenség és pártatlanság, tisztánlátás és szenvedély.
Mindez bőségesen elég ahhoz, hogy valaki Magyarországon kirekesztett és mellőzött legyen. Ő az emberi és szakmai kiválóságával kiérdemelte ezt a státuszt.
Markó Beáta egyéni humorral és stílussal átszőtt írásai a magyar sajtótörténet fontos részét képezik, különösen a 2010 után írott cikkei megkerülhetetlenek a valóság értelmezéséhez. Bea soha nem kötött kompromisszumot, nem követett véleményvezéreket, falkákat, soha nem érdekelte, ki mit gondol. Kérlelhetetlen őszinteséggel írta meg az igazságot. Nem ismertünk senkit, aki nála jobban szerette volna a hazáját, ezért ostorozta kíméletlen őszinteséggel a restséget, a tunyaságot, az elvtelenséget és a kétszínűséget. Ha másba nem, ebbe halt volna bele.
Különösen érzékeny volt arra, hogy Magyarország soha nem nézett szembe őszintén az antiszemita múltjával és nem szakított annak örökségével. Markó Beáta érzékeny és szeretetre éhes ember volt, aki nemcsak az egyenes jellemével és a tiszta emberségével volt magányos, hanem a fizikai életben is. Édesanyja közelmúltbeli halála mindennél jobban megviselte, nem tudta feldolgozni azt, és teljesen egyedül maradt. Nemcsak az igényességével, hanem az életben is nagyon magányos volt. Magánlevelekben panaszkodott, mennyire hiányzik az édesanyja, akihez erősen kötődött.
Két éve nagyon súlyos beteg volt, tüdőproblémákkal került kórházba. Akkor is keresni kellett, és miután kiderült, hogy kórházban van, felhívásunkra nagyon sok olvasó sietett a segítségére. Akkor derült ki, mennyien szeretik. Egészsége soha nem állt helyre, de nem panaszkodott. Nem szívesen terhelt senkit a személyes bajával. Amikor életveszélyes állapotban került kórházba, akkor is nyomozni kellett, mi van vele, mert senkit nem értesített még arról sem, hogy rosszul van. Nagyon visszafogott, finom, kedves hölgy volt, aki imádta a képzőművészetet, a zenét, a kultúrát.
Bea egy szigetnek nevezte az Amerikai Népszavát, ahova írhat, ahol nem cenzúrázzák, ahol egyetértenek vele, amivel ő maga is egyetért. Az elmúlt években száznál is több cikket írt az Amerikai Népszavában, ahol az olvasók nagyon szerették az éleslátását és a szarkasztikus stílusát. Rajtunk kívül már nem nagyon volt helye a magyar sajtóban. Az olyanokat, mint ő, már nem fogadja be a NER még részben független sajtója sem, vagy ő nem vállal közösséget azokkal. Azt a hangot, amit ő képviselt, csak nálunk írhatta meg.
Borzasztóan megvisel bennünket a halála. Egy hete sincs, hogy utolsó cikke megjelent nálunk. A hurrikán miatt érdeklődött, elküldte a cikkét, de már nem várta meg, hogy az írása másnap felkerül az Amerikai Népszava oldalára, ő maga posztolta a Facebook oldalára, és eltűnt. Másnap pedig már nem válaszolt, a Messengeren látszott, hogy az elküldött linket már nem nyitotta ki. Azóta nem reagált. A mai napon budapesti barátai kérték meg a rendőrséget, hogy törjék fel a lakását, mert elérhetetlen, és a szomszédok sem látták. A rendőrség a lakásban holtan találta.
Miután információkat csak hozzátartozónak adnak ki, de hozzátartozója nincs, halálának okával és részleteivel kapcsolatban egyelőre nincsenek információink.
*
Édes, kedves, drága Bea, csak így elmentél csendben, meguntad ezt a borzalmas világot, amin nem csodálkozunk. De ez a világ még üresebb és még borzalmasabb lesz nélküled. Már most hiányzol. Nagyon-nagyon sajnálunk. Kimondhatatlan, nagyon nagy fájdalommal búcsúzunk és soha nem felejtünk, a legnagyobb szeretettel gondolunk Rád. Ne hidd, nem volt hiábavaló, nagyon sokat tettél, nagyon sokat adtál, nagyon fontos voltál sok ember számára.
Jól itt maradtunk nélküled. Mi is magányosak lettünk, ha nem is tudunk annyira magányosak lenni, mint amennyire Te voltál egész életedben. Az ilyen nagyszerű emberek magányra vannak ítélve.
Fájó szívvel siratunk, emlékedet megőrizzük örökké! Nagyon nehéz leírni minden szót. Képtelenek vagyunk felfogni, hogy nem vagy többé itt a földön. Az égben találd meg mindazt, amit ide lenn hiába kerestél. Nem volt méltó Hozzád ez a világ. Az Amerikai Népszava szerkesztősége, munkatársai és olvasói nevében sok szeretettel búcsúzunk, köszönjük mindazt, amit értünk, az életünkért, az álmainkért, az igazságért tettél.
Bartus László
—————————————————————————————————–
Markó Beátától az utolsó Amerikai Népszavában megjelent cikkével búcsúzunk:
Markó Beáta: A NER napszámosai
Nem tudnánk megválaszolni azt a kérdést, hogy a Vas Gereben által a nemzet napszámosainak nevezett pedagógusok a korábbi, egymást követő átkos rendszerekben anyagi megbecsülésben részesültek-e, de annyi bizonyos, hogy tisztelet övezte őket. Természetesen a tiszteletet ki kell érdemelni – és nem toporzékolva, alaptalanul követelni, ahogy a Karmelita kolostort megszálló, fajvédő országgazda szokta –, ám ők feltehetően megdolgoztak a saját respektusukért. Ma is sokan emlékeznek hálával, tisztelettel és szeretettel hajdanvolt tanáraikra.
A diplomával rendelkező tanárok – akik Magyarországon értelmiséginek számítanak…, hogy miért? Előttünk rejtély. Tehát a diplomával rendelkező tanárok, akik nem csupán egy vagy több tantárgyból szereztek szaktudást, hanem állítólag pedagógiát is tanultak, egészen elképesztő produkciót mutatnak be immár 13. éve, mentalitásban körülbelül 200 évvel vannak lemaradva. Természetesen most általánosítunk, ami nagyon csúnya és megvetendő dolog, hiszen mindig vannak kivételek, de a nagy többségre – sajnos – illik az állításunk.
Amikor a liberális oktatási miniszter 20 évvel ezelőtt el akarta törölni az osztályzást alsó tagozatban, és a tanulók írásos értékelését akarta bevezetni az iskolákban – ami felvilágosult országokban már legalább 30 éve gyakorlat volt, – mérhetetlen haragra gerjedtek a pedagógusok. Feledhetetlen emlék számunkra az a látvány, ahogy egyes tanárok az egész osztályukat kirángatták az utcára tiltakozásképpen. Ők, akik állítólag pedagógiát is tanultak, nem tudták elképzelni 6-8 éves kisgyerekek kordában tartását más módon, mint buktatással és osztályozással. Számos példát hozhatnánk még arra, milyen ellenállást váltottak ki a pedagógusi karból a 21. századnak megfelelő, liberális oktatási intézkedések, de nem szeretnénk a szót szaporítani.
2010-ben végre elérkezett a magyar pedagógusi kar többsége számára a várva várt fordulat. Újra osztályozhattak, buktathattak, nem kellett azon törni a fejüket, hogy milyen tankönyvből oktassanak, mivel előírtak nekik minden tantárgyból egy darabot. A Karmelita kolostort megszálló, fajelméletet hirdető országgazda a kijelölt végrehajtóival belefogott a magyar oktatási rendszer totális szétverésébe és felszámolásába.
Az önkormányzatoktól elvette az iskolákat és soha nem látott központosításba kezdett, a vérfagyasztó, KLIKK rövidítésű horrorintézmény megalapításával. Ez – többek között – azt jelentette, hogy gyakorlatilag minden tanárnak egy és ugyanaz a munkáltatója lett. Ha netán valaki nem viselkedett az elvárásoknak megfelelően, rossz pontot szerzett pl. Nyíregyházán, és elbocsátották az állásából, még Sopronban sem kaphatott munkát, mert utánanyúltak. Az iskolaigazgatóktól szinte minden döntési jogkört elvettek, a KLIKK bábjává váltak, tíz darab kréta beszerzéséhez – hogy miért van szükség krétára a 21. században, annak megválaszolását még várjuk! – nyolc engedélyt kellett beszereznie. Érdekes módon emiatt nem gerjedtek éktelen haragra a NER napszámosai.
Teljes gőzzel folytatódott az oktatási rendszer tönkretétele. A tankötelességet leszállították 16 éves korra, és a NER napszámosai nem gerjedtek éktelen haragra. Felemelték az óraszámukat változatlan fizetés mellett. Kitalálták a szellemes elnevezésű „életpályamodellt”, a távoli jövőre beígért magasabb fizetésért 100 oldalas tanulmány írását követelték az oktatási rendszer megsemmisítésével megbízott végrehajtók. És nagyon sok pedagógus nekiállt a hatalmas munkának, de a NER napszámosainak többsége nem gerjedt éktelen haragra.
A Karmelita kolostort elfoglaló, fajvédő országgazda a munkatörvénykönyv átírásával, rabszolgává tette az alkalmazottakat, így a 120-150 ezres pedagógusi kart is. A sztrájkjog – alapjog! – szintén olyan mókásan megváltozott, hogy gyakorlatilag sztrájk alatt is dolgozni kellett. Ám a NER napszámosai nem gerjedtek éktelen haragra.
Olykor harmatgyenge tüntetéseket szerveztek, esernyővel, kockás ingben, amelyeken a NER napszámosai (120-150 ezres – vagy ki tudja, hányan vannak még? – ) létszámának talán az egytizede, az elszántabbak és bátrabbak vettek részt. A többiek vagy otthon rettegtek, vagy elégedettek a rendszerrel, vagy az egzisztenciájukat féltik.
Érthetetlen, hogy diplomás emberek ilyen nagy csoportja nem érti, mekkora potenciális hatalom van a kezében! Érthetetlen, hogy diplomás emberek 13. éve hagyják, hogy a hatalom és annak skrupulus nélküli végrehajtói naponta alázzák meg őket, töröljék fel velük a padlót. Érthetetlen, hogy a szakszervezetük 13. éve „tárgyal” különböző, semmire sem felhatalmazott államtitkárokkal és egyéb csinovnyikokkal. Érthetetlen, hogy nem voltak képesek létrehozni egy sztrájkkasszát, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő kollégáikat megsegítsék, s ezáltal ne válhassanak egzisztenciális okokból zsarolhatóvá. Érthetetlen, hogy a diákoknak kell tüntetniük értük, mert ők teljes létszámban és egyidőben nem képesek kiállni saját magukért! Érthetetlen, hogy még egymással sem szolidárisak. Érthetetlen, hogy a szülők sem támogatják százezrével a gyermekeiket oktató tanárokat.
Mert ki lehet rúgni négy tanárt, ahogy ez a Kölcsey gimnázium tanáraival történt egy kisebb polgári engedetlenség miatt, de tízezrével nem lehet kirúgni még a NER napszámosait sem. Ám a 120-150 ezres pedagógusi kar nem érti, milyen fegyver van a kezében.
Talán egy utolsó, nagy próbatétel lesz az október 5-ére meghirdetett sztrájk. Kiderül, hogy a kirúgott kölcseys tanárok példája tovább növeli-e a rettegésüket, a meghunyászkodásukat, újra engednek a megfélemlítésnek, vagy épp ellenkezőleg, a szokásos néhány ezer helyett, valóban érzékelhetően nagy számban jelennek meg a demonstráción tanárok, diákok, szülők egyaránt.
A beharangozó szerint koncert is várható híres fellépőkkel, amiről jómagunk lebeszélnénk őket. A bulit a NER napszámosainak eredményes vizsgája utáni időpontra kellene halasztani.
