Sok ellenszenves személyisége van a NER-nek, miután ilyen karaktereket termel ki, a köznyelv el is nevezte őket NER-lovagoknak és NER-lovagináknak. Kimagaslik közülük azonban egy, akinek eddig csak magánjellegű megnyilatkozásait ismertük (leszámítva azt az esetet, amikor a fatolvaj férjével két számmal kisebb öltönyben Magyarország kormányát képviselték egy bahrein-i üzleti tárgyaláson). Orbán Ráhelnél taszítóbb közszereplője azonban nincs az Orbán-rezsimnek, ennek oka pedig nem az eldobott pelenka, hanem a gőg, a beképzeltség és az apjától örökölt természete.
Orbán Ráhel azért közszereplő, s ebben a minőségében legitim tárgya egy ilyen írásnak, mert közpénzmilliárdok száradnak a kezén, ahogy ő mondja, az adófizetők pénzéből áll ő a „saját lábán”. Az esküvői ajándéka 3 milliárd forintos közpénz volt, azóta egy állami intézményrendszer, egy minisztérium áll a magánvállakozása és a „sikeres üzletasszony” brand mögött, miközben ő eljátssza azt a Hófehérkét, akinek teher az, hogy az apja éppen miniszterelnök.
Már majdnem azt gondoltuk, hogy Orbán Ráhelre vonatkozó megérzéseink tévedésnek bizonyultak, és Ráhelke megelégszik az apja által ellopott és a családjának átjátszott közpénzmilliárdokkal, a lenyúlt kastélyokkal, szállodákkal, a keze alá játszott magyar turizmussal és divatiparral, meg azzal a szereppel, hogy az állami hivatalban a strómanja igazgat mindent, ő ül az asztal mindkét oldalán, amikor vállalkozóként az állammal a közpénzek felhasználásáról tárgyal. Undorító szerep, de az Orbán-családban ezt szeretik, ott ez a „sportszerűség”. Ezért kapják mindig ők a legtöbbet.
Érzékeny orrúak szaglását azonban megüthette a bűz, amikor egyszer csak megjelent Orbán Ráhel a Republic Group reklámszakmai podcastjában, mint „az ODU gyerekbolt tulajdonosa, és a bolt megálmodója, a BDPST cégcsoport kreatívigazgatója, a BDPST Concept ügyvezető igazgatója”, s még ki tudja miféle címei és rangjai vannak, de nem úgy, mint Orbán Viktor lánya. Ő csak egy pont a senkik között, akik mi vagyunk, azzal a különbséggel, hogy mi az irigy sikertelenek, ő pedig tehetsége folytán az elégedett sikeresek közé tartozik, akitől immár tanulhatunk/tanulhatnánk.
Ez az interjú, amelyben Orbán Ráhel, ez a beképzelt és felfújt hólyag, egy végtelenül kedves, szeretetre méltó, mindenkivel megértő, csodálatos személyiség képét nyújtja, aki szorít mindenkinek, hogy talpon tudjon maradni a nehéz időkben, amiről nem hangzik el, hogy ezeket a nehéz időket a fasiszta diktátor apja okozza. Ebből az interjúból látszik, a felkért cég profiljának megfelelően egy új brandet épít, az Orbán Ráhel királykisasszony brandet, aki az üzleti életből hamarosan átléphet a közéletbe (is).
Az orrfacsaró bűz még nagyobb lett, amikor ugyanennek a cégnek (!) a Brandfestival rendezvényére is meghívták, ahol képezik az üzleti élet személyiségeit, nem résztvevőnek, hanem előadónak. Majd Papp-Váry Árpád, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke, mélyen alákérdezve és nyálasan behódolva, kérdezgette a sikeres üzletasszonyt a sikeresség titkáról, megfeledkezve a közpénzek milliárdjairól, az állami háttérről, s csak mellékesen megjegyezve, hogy az apja a miniszterelnök, amiről megtudjuk, mekkora teher, de Ráhel ezt is jól kezeli. Ez még többre ösztönzi.
Az émelyítő hányinger akkor keríti hatalmát a külső szemlélőt, amikor a saját apja lábán álló csodanő elmondja az egyetlen kínos esetet, amikor a munkájában konfliktusba került azzal, hogy ki az apja és ki ő maga. Egy jordán festőművész kiállításán Orbán Ráhel a Kempinski Hotelben a rendezvény egyik munkatársaként tevékenykedett „uniformisban”, amikor a kiállításra érkező arabok, mint mondja: diplomaták (hallottunk már az arab üzletemberekről, akikkel az Orbán-család és strómanjai kapcsolatban álltak), ismerték és pezsgővel kínálták. Itt esett meg a konfliktus.
Szegény Ráhelke ugyanis két tűz közé került az identitását illetően: „hiszen nem tehetem meg a munkaadóimmal és a kollégáimmal, hogy én elkezdek itt ünnepelgetni a közönséggel, ugyanakkor meg nyilvánvalóan a saját országomat sem hozhatom olyan helyzetbe, hogy nem megfelelően kommunikálok vagy nem fogadom el a vendégszeretetét ezeknek a nagyköveteknek”. Orbán Ráhel egy kissé eltévesztette a tánclépést, mert ő itt nem az „országát”, legfeljebb a családját képviselte, mint Orbán lánya, a családja egyelőre nem azonos az országgal, annak ellenére, hogy ők ezt hiszik.
Orbán Ráhel egy olyan tündérkirálynő, akinek még a konfliktusai is ilyenek, de a szemét ekkor is az országán tartja, amit ő méltón akar képviselni, de az egyszerű dolgozó nő, a sikeres kisember sem feledkezik meg magáról és a munkatársairól. Hát nem csodálatos? Sok van, mi csodálatos, de Orbán Ráhelnél nincs csodálatosabb. Ezt állapítottuk meg a frissen készült két PR akció alapján. Valakik lefogyasztották, a Republic Group pedig valóban jól végzi a dolgát, bárkiből képesek angyalt csinálni, mehetnek a kasszához, ahol megkaphatják a közpénzt, amit ezért fizetnek nekik.
Mindez nem lehet véletlen, az Orbán-propagandában semmi nem véletlen. Megkezdődött Orbán Ráhel tudatos felépítése, méghozzá a legprofibb marketing eszközeivel, profi cég alakítja a képet róla, és viszi be a köztudatba a miniszterelnök legidősebb lányát, a leendő trónörököst, a bájos, megnyerő, okos, szerény és az országáért ezer szívvel aggódó sikeres nőt, aki bizonyított az „üzleti életben”, aki elegánsan viseli azt a terhet, amit az apja miniszterelnöksége jelent, és amit a SORS erre a kiválasztott családra helyezett. Elfogadta a sors kiválasztását.
Vissza kell térnünk a sok évvel ezelőtti „próféciánkhoz”, hogy Orbán nem véletlenül törölte el a Köztársaságot, még az ország nevéből is, uralkodik kormányzóként, építget birodalmat, nézegeti és szállítgatja a „Szent Koronát”, emelte be az alapfirkálmányba, mint mindenek az alapját: királyság lesz ennek a vége. S mivel Orbán kezéhez az alkotmányos rend megdöntése, a demokrácia „vére” tapad, nem az ő fejére teszik a szentkoronát, hanem az addigra tündérkirálynőnek felépített, égből leszállt angyal, Orbán Ráhel fejére, az új magyar királynő csodálatos buksijára.
Ezzel biztosítva van a dinasztikus uralkodás is, a fatolvaj herceg lesz, a gyerekeik pedig a trónörökösök. Majd a magyarságkutatók kimutatják, hogy az Orbán-család egy távoli leszármazottja az Árpád-házi királyoknak, így törvényesen kerülnek Magyarország ezeréves trónjára. A sors, a karma visszahozta a magyar királyi családot. Orbán Viktor visszaszerezte István trónját az idegenszívű nem magyaroktól, akik a demokrácia és a liberalizmus leple alatt próbálták elvenni a magyaroktól saját identitásukat és nemzeti királyukat.
Orbán Ráhel profi marketingcsapat receptje alapján bevonul a magyar közéletbe, a magyarok jobbik énje, lelkiismerete, csodálatos lelke lesz, aki a nemzet fölött áll és lebeg, mintegy elérhetetlen erkölcsi magasságban, a szaros pelenkadobálástól, a pökhendi beképzelt nyilatkozataitól megtisztítva, az ellopott közpénzeket elfeledve. Tiborc pedig azt jelenti a királyi családban, hogy panasz sem lehet, mert az ország Tiborca is egy herceg. Eljött annyi hánykolódás után Magyarország fényes jövője, ahogy visszatalál önmagához és királyságához, királynőjéhez a nemzet.
Mostantól pedig ezt az undorító, hazug cirkuszt kell végignéznünk, ahogy a tolvajcsalád (amely legjobban tenné, ha királyi címerébe a tolvaj szarkát helyezné) trampli lánya Hamupipőkeként lép a királyi trónra, elfedve, hogy inkább hasonlít a mostoha lányaira, de ez csak marketing kérdése. Felségsértés lesz emlékezni arra, hogy az Orbán-család kicsoda, Orbán Viktor micsoda, és ki a lánya valójában.
Ez kell még a magyaroknak, hogy minden hazugság beteljesedjen. Orbán Viktor jól megbosszulta, hogy az SZDSZ félreállította, hogy az ország többször is nem őt választotta. Nézi majd azt, ahogy térdet hajt mindenki a lányának, akinek fejére – reményei szerint az új magyar pápa – Erdő Péter bíboros teszi a koronát. Ő választ pápát, a pápa pedig a lányának ad koronát. Visszatér a múltba az ország, kezdődik a középkor, a jobbágyság és a feudalizmus, a parasztfelkelések és a levert forradalmak, szabadságharcok. Csupa tragédia.
Nincs kedvünk elölről kezdeni a „Szent Korona” hazugságot, ami ennek a nemzetnek a tragédiáit okozta századokon át. Nem lehetne inkább elkergetni az ocsmány felcsúti tolvajbandát és normális életet élni egy demokratikus jogállamban?
