Ismerjük az adventi időszakban templomból kilépő Orbánt, ahogy komor arccal, mély áhitatban, összekulcsolt kézzel távozik a templomból, mintha nem vette volna észre, hogy már nem az oltár, hanem a kocsma felé tart, mint minden rendes felcsúti mise után. Azt azért érzékelte, hogy Rogán propagandagyárának kamerái diszkréten surrognak mellette, hogy meg ne zavarják az átélést. A liberális (értsd: istentelen) firkászok még ekkor sem adják fel, hogy egyszer az életben szóra bírják, de ő emlékezteti őket a tisztességre: „Ember, most jövök ki a templomból!”
A liberális firkász nem érti, mit akar ezzel mondani, hiszen már kint van a templomból. Nem a templomban zavarja. De Orbán ezzel azt akarta mondani, hogy az esemény lelki tartalma, érintése nem ér véget az esemény végével, nem hagyja maga mögött a templom ajtaján kilépve. Egy mise után nem kezd el az ember evilági dolgokkal foglalkozni, nem keveredik a világ dolgaiba, és nem illik ilyenkor megzavarni a lelki megtapasztalást, megnyugvást, békét, a személyes bensőségességet. Van, ami illik, és van, ami nem illik.
A magunk fajta liberális firkász, még ha hívő is, ha orbitális képmutatásnak tartja is az összekulcsolt kezű Orbán műájtatosságát, azzal egyetért, hogy van, ami illik, van, ami nem illik egy szellemi élményt kereső ember esetében. Nem illik például kamerákkal istentiszteletre menni, hogy lássák az emberek a nagy vallásosságát, mert akkor az egy politikai propagandaesemény, nem egy bibliai mércével mérhető istentisztelet, s egy propagandaeseményen semmi illetlen nincs abban, ha egy újságíró kérdezi a miniszterelnököt, akinek kötelessége lenne válaszolni.
A magunk fajta liberális firkász azt is gondolja, hogy az expápa római felravatalozása még egy szimpla misénél is nagyobb esemény, és nagyobb lelki élmény azoknak, akik ennek a vallásnak hívei, akik az adventi időszakban még komor, ájtatos arccal és összekulcsolt kézzel távoztak egy templomból. Minden ember halála megrázó, fájdalmas, szomorú esemény, az olyan nagy hívők számára, akik egy katolikus templomból úgy távoznak, mint a középkori festmények szentjei, egy volt pápa halála és búcsúztatása még megrázóbb, megrendítőbb esemény kell, hogy legyen.
Ezért végtelnül illetlennek és tapintatlannak tartjuk, hogy a XVI. Benedek pápa nyitott koporsója mellől komor arccal, összekulcsolt kézzel távozó Orbánt egy Róma melletti drága tengerparti étterembe szállították/kényszerítették, ott pedig egy királyi módon megterített asztalhoz ültették, ahol ízléstelenül, válogatott ínyencségekkel, tenger gyümölcseivel, egzotikusan elkészített homár- és rákkölteményekkel, kagylókkal inzultálták, rángatták vissza a földi árnyékvilágba. Hol van ez az illetlenség ahhoz képest, hogy egy liberális firkász kérdést intéz a miniszterelnökhöz?
Orbán Viktor nyilván többször elmondta, hogy „Ember, most jövök a ravataltól”, de az római magyar nagykövetség munkatársait ez nem érdekelte, villámgyorsan átöltöztették farmerbe, sőt boros poharat nyomtak a kezébe, abba gyöngyöző fehér bort töltöttek a legdrágább római pincészet kínálatából, s beültették a teraszra, ahonnan a legszebb látvány nyílik a tengerre, s ezzel megzavarták Orbán Viktor áhítatát, mély megrendülését, részvétét. De annyira, hogy a második fogás után talán már XVI. Benedek pápát is elfelejtette.
Szegény Benedek. Hát nem gyászolták sokáig a legkomorabb áhítatban, összekulcsolt kézzel járkáló, volt karmelita kolostorba költözött hívei sem.
