2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekEnnél ízléstelenebb fotót még nem láttunk

Ennél ízléstelenebb fotót még nem láttunk

-

Azt nem kell mondani, hogy az Amerikai Népszava a Fidesz propagandáját fasisztának, otrombának, gusztustalannak és visszataszítónak tartotta már akkor is, amikor Magyar Péter ennek a propagandának aktív résztvevője és szorgos munkása volt. Ebbe a minden emberi normát átlépő gusztustalan és primitív propagandába soroljuk a nadrágszíjat is.

Ez azonban nem mentség arra a fotóra, amit Magyar tett közzé a Facebook oldalán. Az önmagát megtagadó ellenzéki értelmiség lelkesen üdvözli, hogy Magyarról lepattan minden támadás, ami bennünket nem lelkesít, hanem Trumpra és más pszichopatákra emlékeztet, és rémülettel tölt el. Mi tévedésnek tartjuk azt, hogy ez jó képet fest Magyarról.

Ez az ember nem normális, pontosan ugyanolyan, mint a haverjai, akik a plakátot készítették. Borzalmas, ízléstelen és fenyegető.

Debrecenben jelentek meg először a „Nadrágszíj Stop!” plakátok, arra utalva, hogy Magyar a feleségét nemcsak verbálisan és érzelmileg bántalmazta, hanem egy ízben hozzávágta a nadrágját is, a nadrágszíj csattja pedig megütötte a feleségét. Mi nem tartozunk azok közé, akik szándékosan vakok és süketek, mindent letagadnak és hazudnak Magyar mellett.

Mi elítéljük a bántalmazó magatartást, s nem csatlakozunk az áldozathibáztatókhoz és azok közé, akik az áldozatokat hazugnak nevezik. Még akkor sem, ha egy szélmámos álmessiás az elkövető. Nemcsak szégyenteljes, hanem a személyiségéből fakadóan még veszélyes is a bántalmazó felmentése. Az pedig, hogy ezt liberálisok is megteszik, súlyos meghasonlás.

Ízléstelennek tartjuk azt is, ha valaki ebből próbál hasonlóan gusztustalan propagandát csinálni, mint ahogy Magyar Péter teszi, amikor a „Nadrágszíj Stop!” plakát elé áll, leveszi és felemeli a nadrágszíját, azzal mutatja, hogy őt nem érdekli a propaganda. Ebből épp az látszik, hogy nagyon is érdekli, mert normális ember erre nem is reagál, elegánsan kikerüli.

Ha nem az ellenzéki álmessiásról lenne szó, bármelyik pszichológus azonnal reagálna erre, hogy ez a mozdulat még fenyegető is a bántalmazott volt feleséggel szemben, ez maga is bántalmazó magatartás, emellett felmagasztalja saját ocsmány, erőszakos viselkedését. Ez minden bántalmazót felment, bátorít és megdicsőít. Vállalja és büszke rá.

Ráadásul egy olyan posztot illusztrált vele, amelyben Dobrev Klárát (egy másik nőt) utasít vissza, mert ő felszólította, hogy „legyen férfi”, ne meneküljön az EP-listavezetői vita elől. Magyar erre felmutatja neki a nadrágszíját, amivel a feleségét megütötte. Ezzel bizonyítja, hogy „férfi”, mert ez az igazi férfi, másrészt Dobrev Klárát is megfenyegeti a nadrágszíjjal.

Akik azonosulnak vele, ezzel is azonosulnak.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések