2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországEnnyire buta seggfej még nem volt amerikai nagykövet Budapesten

Ennyire buta seggfej még nem volt amerikai nagykövet Budapesten

-

Boldog idők, amikor John McCain szenátor még egy szappanopera producer kinevezése miatt tiltakozott, mert szerinte Orbán egy neofasiszta diktátor, ezért Magyarországra egy felkészült nagykövetet kell küldeni, aki képes megvédeni az amerikai értékeket. Mit szólna ma McCain szenátor, ha élne, David Cornstein Trump-barát gyémántkereskedőhöz, akinek megnyilvánulásai eddig is leginkább mosolygásra adtak okot, s aki nincs tisztában azzal a felelősséggel, amelyet az Egyesült Államok a kormányaitól függetlenül a szabad világ védelmezésében visel. Eddig is úgy érezhettük, hogy néhány amerikai nagykövet nem nagyon értette, hova érkezik, és mi lenne a dolga, de David Cornsteinhez hasonlóan felszédült idióta még nem töltötte be ezt a posztot. Igaz, ebben méltó képviselője az elnökének.

Cornstein nem győzi dicsérni azt az Orbán-rezsimet, amelyet éppen most függesztett fel az egyébként szintén korrupt és megalkuvó Európai Néppárt a demokratikus értékek tagadása és a jogállam eltörlése miatt. Ebből az amerikai nagykövet nem vesz észre semmit. Dícséri az amerikai-magyar védelmi együttműködést, a magyar kormány NATO-vállalásait, miközben az amerikai külügyminiszternek azért kellett Budapestre menni, mert Orbán a leggyengébb láncszem a NATO-ban, aki az orosz és a kínai kapcsolataival veszélyezteti az atlanti szövetséget. Egyetlen rossz szava nincs az Egyesült Államok nagykövetének a jogállami normák felszámolása miatt, ami egyszerűen botrány. Ami magyarázható lenne azzal, hogy Trump kormányzatát képviseli, és az elnöke is egy rasszista illiberális fasiszta pojáca. De azért az, hogy Cornstein bácsi egy korlátolt idióta is legyen emellett, egy igazi seggfej, ez azért már Trump elnöksége alatt is kínos. Mégiscsak Amerikát képviseli.

David Cornstein interjút adott az Inforádiónak, mellékesen az interjú közben kiderül, hogy az udvariasan kérdező riporter százszor intelligensebb az amerikai nagykövetnél, ám Cornstein úr olyanokat beszél, hogy a kutya feldobná a mancsait tőle, ha megetetnék vele. A CEU elüldözésével kapcsolatban például Cornstein ezt mondta:

„Nem változtak az ezzel kapcsolatos érzelmeim. A CEU egy világhírű, varázslatos intézmény. Egy igazi sarokkő volt Magyarországon. Továbbra is azt kívánom, bár ne akarnák áttelepíteni Bécsbe! Ez egy szörnyű veszteség úgy az egyetem, mint Magyarország számára. Szeretném, ha Budapesten maradna. Mindemellett azonban azt is nyilatkoztam, hogy személy szerint én úgy látom: ennek a történetnek a végkifejletét valójában két ember személyes kapcsolata alakította így. Addig, ameddig a két ember egyike nem nyit a másik irányába – már ha ez egyáltalán elképzelhető –, nem hinném hogy bármi is változni fog. Más kérdés, hogy ennek befolyással kell-e lennie az amerikai-magyar kapcsolatokra? Tudja, a barátok néha nem értenek egyet egymással. Nyolcvan éves vagyok. Nincs egyetlen barátom sem, akivel ne különböztem volna már össze. Mégis a barátaim. Szóval azon dolgozunk, hogy tovább javítsuk az ideérkezésem óta kialakított kapcsolatainkat, és minél több sikert tudjunk felmutatni.”

Azt mondja az amerikai nagykövet, hogy a CEU-t „bárcsak ne akarnák áttelepíteni Bécsbe”. Mintha a CEU akarna távozni, mintha bármit is eldönthetne, s mintha nem a lex CEU miatt lenne kénytelen költözni. Ekkora baromságot még senki nem mondott, pedig igen nagy a verseny, hogy „a végkifejletét valójában két ember személyes kapcsolata alakította így”, mintha Soros Györgynek bármilyen köze lenne ahhoz, hogy egy antiszemita támadás érte, és Orbán kormányszintre emelte a neonácik zsidó világösszeesküvésről szóló ideológiáját. Cornstein nyíltan hangoztatott zsidó identitása mellett sem veszi ezt észre. Úgy tesz, mintha Orbán és Soros összevesztek volna valamin. Orbán mellett Soros Györgyöt is hibássá és felelőssé teszi. Az áldozat tehet az üldözésről, az üldöző felelősségét pedig leplezi. Mintha Sorosnak kéne bármit „nyitnia” Orbán irányába. Azt kell mondanunk, hogy ez az ember nem normális, tökéletesen alkalmatlan a funkciója betöltésére.

A magát illiberálisnak definiáló fasiszta rezsim elüldözött egy amerikai egyetemet Budapestről. Ezzel súlyosan sértette a két ország kapcsolatát is, és az oktatás szabadságát, a tanszabadságot is. A motiváció egyértelműen az, hogy Budapesten ne képezhessenek a nyílt, szabad társadalmak, a demokratikus jogállamok számára szakembereket, öntudatos polgárokat. Ez a legdurvább elutasítása annak, amit valaha amerikai értékeknek neveztek. Ez az ember azért van Magyarországon, hogy ezeket az értékeket képviselje, az amerikai érdekeket megvédje. De azt mondja, hogy mit lehet tenni, van ez így, és attól, hogy egy antiszemita kampány részeként egy szövetséges ország diktatúra lesz, amely egy amerikai egyetemet elüldöz, azzal nem lehet mit tenni. Példaként azt hozza fel, hogy neki sincs egyetlen barátja sem, akivel ne különbözött volna össze, de attól még barátok maradnak. Édes, jó Istenünk! Hova süllyedhet még ez az ország, az Egyesült Államok? Honnan pottyant ide ez a korlátolt szerencsétlen öregember?

Cornstein szerint „a barátok néha nem értenek egyet egymással”. Ennyi történt, ez az élet rendje, mehet minden tovább. Ettől még barátok maradunk. De, mintha ez nem lenne elég. Cornstein azt is mondja az orosz és a kínai befolyás miatt, amelynek az Orbán-rezsim teret enged, hogy az mégiscsak nagyobb veszély, mint Soros György, mert „ez a két ország együtt azért mégiscsak egynéhány dollárral gazdagabb, mint Soros György, és nagyobb károkat okozhatnak, mint amire ő egyedül képes lehet. (…) Az ő befolyásolásuk sokkal komolyabb probléma annál, mint amire az a bizonyos férfi képes lehet.” Anyánk borogass, mondja erre az egyszeri NER-lakó. Az amerikai nagykövet az amerikai demokráciát, szabadságot, az amerikai értékeket terjesztő Soros Györgyöt károkozónak nevezi, és két diktatúrához, tömeggyilkosokhoz hasonlítja. Azzal mentegeti, hogy azok mégiscsak nagyobb kárt okoznak, és azt is megmondja, hogy miért: mert azoknak több pénzük van. Soros Györgyöt pedig legnagyobb ellenségeivel állítja párhuzamba.

Ez az ember semmit nem ért, fogalma nincs, mi zajlik a világban és hol van. A kora miatt nem akarjuk nagyon megbántani, de ha agyalágyultnak nevezzük, akkor azzal dicsérjük. Tragédia, istencsapás, hogy egy ilyen helyzetben még Amerika is egy meggárgyult vénembert küld Budapestre, akit Orbán bandája körberöhög. S még azt sem mondhatjuk, hogy ennél butább embert már nem küldhetnek utána, mert ma már ez sem biztos. Iszonyatos nagy a verseny, a bolondokházából kiszabadultak a kliensek, és megtalálják a maguk embereit. Mindenesetre David Cornstein az Egyesült Államok történetében is jelentős helyet foglalhat el a totálisan alkalmatlan nagykövetek sorában. A kabarék kedvenc figurája lehet, magára valamit adó comedy show minden műsorát azzal kezdi: azt mondta Cornstein…







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések