2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírHa Orbán nem akar háborúzni, miért készül a sorozásra és a kötelező...

Ha Orbán nem akar háborúzni, miért készül a sorozásra és a kötelező bevonultatásra?

-

Kissé megkésve fedezte fel a sajtó, hogy a különféle salátatörvényekben, a Btk-ban és a gránitszilárdságú alaptörvényben bevezetett módosítások logikusan épülnek egymásra, egy egészet alkotnak, és egyértelműen arra irányulnak, hogy a szükségállapotot és a hadiállapotot minél könnyebben el lehessen rendelni, illetve ezzel összhangban megkönnyítsék a kötelező katonai bevonulást, és aki a sorozás elől elmenekül, nem akar bevonulni vagy a besorozhatóságát akadályozni próbálja, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A hadkötelezettség teljesítése hirtelen nagyon fontos lett a „békeszerető” és a „háborúból kimaradó” Orbán-rezsimnek, amely gőzerővel fegyverkezik, toboroz és háborús propagandát folytat, élen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel, aki ezzel a névvel a Horthy-rendszer hadügyminisztere is lehetett volna, s a nyilatkozatai alapján szemrebbenés nélkül küldené a katonáit a Don-kanyarba. Ez az ember, aki állandóan a hősiességről és a hős magyar katonákról, a hadi sikerekről szájal, szintén beillik a sorba, mint aki nem tagadna meg egy hadbalépési parancsot.

Sokan kételkednek abban, hogy a szokásos lopás és anyagi haszonszerzés mellett Orbán fegyverkezésének más okai is lennének. Az igaz, hogy ez a bűnszervezet mindenből pénzt csinál, a miattuk meghalt több tízezer Covid-fertőzött magyaron is hatalmas pénzt kerestek a használhatatlan lélegeztetőgépeken és a hatástalan kínai vakcinákon. Ők azok a hullarablók, akik a háborún is keresni akarnak, és a fegyverkezésben mindig sok pénz van, aminek a hasznáról ők soha nem mondanának le. De ennél többről is szó lehet.

A hadkötelezettség a hadiállapot előtt elfogadása előtt elrendelhető, és a megtagadása büntethető. Aki nem akar Orbán Viktor katonája lenni, és esetleg Ukrajnába bevonulni, az börtönbe kerül, de ismerve az ukrán hadsereg felkészültségét és keménységét, amely az oroszok elleni harcokban edződött, még az is jobb, mint bevonulni katonának. Annál is inkább, mert Orbán láthatóan nem az ország megvédésére, hanem valamilyen ürüggyel a trianoni területek visszaszerzésére szervezkedik és fegyverkezik. Talán már el is hangzott, hogy az oroszoknak azonnal megadnák magukat.

Ez a nagy fegyverkezés, háborús propaganda, toborzás, a sorozásra és a kötelező behívásra való készülődés azért is érthetetlen, mert Magyarország a NATO tagja, amely köteles megvédeni minden tagállamát, amelyet támadás ér. Ezért Orbán nyugodtan rábízhatná magát a NATO-ra, és a profeszionális, nem besorozott hadseregének elégnek kellene lennie, hogy a NATO-val megvédje az országot. Ez a fegyveres készülődés a NATO-n kívüli katonai akciókra irányul, amit Orbán a NATO-tól függetlenül, mint tudjuk, „magyar érdekből” tervezget.

Mint arról korábban már többször írtunk, itt is, itt is és itt is, Orbán azt várja Ukrajna orosz elfoglalásától, hogy Putyin visszaadja Kárpátalját Magyarországnak, ahova valamilyen ócska indokkal bevonulhat, és az oroszok európai terjeszkedése megnyitja az utat a többi magyar terület visszacsatolása felé is. Ezért kéne meghalni nagyon sok magyarnak, miközben az uniós tagság megoldaná a határkérdést, ha Orbán az Unióban látná a jövőt. Ehelyett ugyanarra az öngyilkos kalandra készül, mint Horthy, csak most nem Hitler, hanem a mai náci, Putyin segítségében bízik.

Ha a dobpergés, a magyar katonasikerek és a magyar dicsőség emlegetése erősödik, az ukránokkal a feszültség nő (amit Orbán nyilatkozatai már most is éleznek), akkor még azelőtt kell lepattanni a katonakorú férfiaknak, mielőtt ez a bűnöző elrendeli a kötelező sorozást, mert attól a perctől kezdve lasszóval fogdossák a golyófogókat és ágyútöltelékeket. Orbánon kívül egyetlen ország sem fegyverkezik Ukrajna szomszédai közül, és egyetlen ország sem áll az oroszok oldalán, csak az Orbán tulajdonában levő Magyarország.

Egy újabb elmebeteg fasiszta lázálmai miatt ne haljon meg senki. Ha nekünk katonakorú gyerekünk lenne Magyarországon, biztosan külföldre küldenénk, méghozzá azonnal. Mert a NER-lovagok és a gyerekeik biztos nem mennek a lövészárokba, ahogy az Orbán-maffia tagjai minden alól kihúzzák magukat. Azok a hülyék, akiknek nem jut kórházi ágy, akiknek a családtagjai meghalhattak a koronavírusban, akiknek nem jut tanár, akik nem tudnak fűteni, de Orbánra és a Fideszre szavaztak, mehetnek a háborúba. Az ellenzékiek, liberálisok, demokraták meg pláne, értük nem kár.

Mert Orbán csak az alkalmat várja.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések