2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHadgyakorlattal folyik a békeharc mindhalálig

Hadgyakorlattal folyik a békeharc mindhalálig

-

Novák Katalin már túltett Losonczi Pálon. Az Elnöki Tanács mai elnöke beröpködte a földet, nyakába és a fülébe akasztott már mindent, most pedig már egy tankból figyel, és onnan jelenti be a 30 éve legnagyobb magyar hadgyakorlat kezdetét, amelyen a néhány hét alatt alezredesi rendfokozatot kapott férje is remélhetőleg részt vesz, mert a majomkodásnak nincs határa.

A magyar „alkalmazkodó huszárok” főparancsnoka azzal a szöveggel posztolta a borzalmas képét a tankkal, hogy „A hazáért mindhalálig”. Novák képmutató hazugságai közül talán ez a legnagyobb és a legbornírtabb, mert azokat gúnyolja, akiknek valamikor esetleg tényleg életüket kellene adniuk a hazáért, ő pedig biztosan nem lesz ezek között a katonák között, mert akkor úgy ugrik ki a tankból, mint akit puskából lőttek ki: „nem az ő feladata”.

A háborúzó oroszok pártján álló Orbán-rezsim szakadatlan békeharca keretében készül a háborúra és fegyverkezik, a hadiipart fejleszti. Katonákat toboroz és fizet, nem tanárokat, a Balkán puskaporos hordóját finanszírozza, ahonnan Izrael után az oroszok újabb háborút indíthatnak a béke és a demokratikus szabad világ ellen. Orbán ennek a háborús blokknak a tagja, s Magyarországot minden bizonnyal beleviszi egy háborúba, már csak Trianonért is.

A magyar fasiszta állam belegárgyult saját hazug propagandájába, mert miközben Novák azzal hergeli a „békepárti” magyarokat, hogy „A hazáért mindhalálig” (értsd: más haláláig), az Ukrajna elleni békeszólamok azt a jogot vonják kétségbe, hogy az ukránok mindhalálig védjék a hazájukat. A béke azt jelenti, hogy adják meg magukat, ne harcoljanak a hazáért.

Az ő életüket „védve” követelik az önfeladást és az oroszok győzelmének elfogadását. Az orbáni béke üzente az, hogy nem kell védeni a hazát mindhalálig, ha ukrán vagy, ha az orosz hadsereg támadott meg, mert az felesleges halál. Inkább fel kell adni a hazát. De nem így van, ha az oroszok oldalán állsz, mert akkor mindhalálig harcolnod kell.

A katonakorú magyar férfiak jól teszik, ha minél előbb lepattannak, vagy készen állnak a lepattanásra, hogy ne kelljen Orbánért feleslegesen meghalniuk. A tankból kukucskáló Novák ezért akar több gyereket, hogy legyen kiket a tankokba ültetni és a halálba küldeni az illiberális fasiszta orosz, kínai, balkáni és türk diktatúrák oldalán.

Az biztos, hogy nem tanulásra kell szülni őket, mert iskola az nincs. Tankba kellenek a magyar gyerekek és golyófogónak, mert minden fasiszta előbb-utóbb háborúzni akar. Erről szól a hadgyakorlat. Novák alól pedig vegyék ki a tankot, neki nincs rá szüksége. Ő olyan önmagában is, mint egy tank.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések