Olvasom a mai Portfolio.hu-n, hogy a magyar lakosság a múlt év vége óta – tehát 7 hónap alatt – 700 milliárd forintért vásárolt állampapírokat. Mivel a nagy számokkal haragban vagyok – korábbi írásom a bizonyíték erre – ezért papírt és plajbászt fogtam. A számoláshoz.
A számítási művelet szerint – ha képzeletben 1 millió lelkes, takarékos lakost veszünk figyelembe, akkor – 2022 vége óta ez az 1 millió lakos fejenként 700 ezer forintért vett állampapírokat. Ilyenkor arra gondol az ember, hogy a magyar lakosság kb. 25 százaléka él létminimum környékén: ők biztosan nem lehettek állampapír vásárlók. Bár konkrét adatok nincsenek, de alig hiszem, hogy lenne 1 millió honfitársunk, akinek éppen most jut eszébe, hogy kb. 1,5 százalékos kamat többlet fejében (ennyivel fial többet a legjobb állampapír a nem legjobbnál) rohanjon állampapírt venni.
Nem teljesen csóró ismeretségi körömben diszkrét kutatást végeztem és a megkérdezett ismerőseim között egyetlen egy sem volt, aki valaha is állampapírt vásárolt volna. Kinevettek, ha szabad így interpretálnom. Többen említették, hogy Euróban, Dollárban és Svájci Frankban látják megnyugtatóan a jövőjüket, de magyar állampapírban nem igazán.
Azt is írja a Portfolio.hu, hogy a lakossági állampapírok jelenlegi állománya aktuálisan 9.320 milliárd forint. Na, gondoltam, ez jó kapaszkodó lesz átgondolni a dolgokat. Ismét papír és ceruza (nem vicc! mert a számológépem képernyőjére nem fér ki az összeg teljes hosszában), szóval számolás. Osszuk el ezt az összeget a teljes lakosság számával, ami aktuálisan 9,1 millió fő.
Íme, 9.320 milliárd forint kibontva: 9.320.000.000.000 – ezt kell elosztanunk a lakosság számával, ami ugye 9.100.000. A hosszú számokat egyszerűsítve (mindkét számot 100.000-rel egyszerűsítjük, tehát „letakarunk” 5 darab nullát a számok végéről), 93.200.000 : 91 osztáshoz jutunk. Ezzel már megbirkózik a számítógépem, eredményként 1.024.175 forint/fő eredményt, minden egyes lakosra (betűkkel kiírva: egymillió huszonnégyezer százhetvenöt) forintot kapunk.
Sajnos, a 9,1 millió létszámú lakosságban benne foglaltatik kb. 1,8 millió kiskorú és kb. 2,5 millió létminimum környékén élő polgárunk is, valójában tehát nem is 9,1 millióval, hanem kb. 4.8 millió boldog befektetővel számolhatunk, de ekkor már ezt ki sem mertem számolni (ez 1.941.667 forint befektetés fejenként).
Mindenkire rábízom, hogy elképzelhetőnek tartja-e azt, hogy az ország fizetőképes fele – boldog-boldogtalan – fejenként kb. 2 millió forintért bír érvényes állampapírral? Én úgy gondolom, hogy ez nem igaz. Akkor már csak két kérdésem marad:
- Létezik-e valójában 9.320 milliárd forint állampapír a lakosság birtokában?
- És ha igen, akkor tud-e erről a lakosság?
Miután nem látni kígyózó sorokat a bankfiókok előtt – sorban álló, türelmetlenül állampapírt vásárolni kívánó polgárokkal –, ezért felmerül bennem a gyanú, hogy nem is a polgárok vásárolnak állampapírokat. Sőt, nem is tudnak arról, hogy ők állampapír vásárlók. Hanem leginkább azok a pénzügyi szervezetek a vásárlók, akik talán lakossági megtakarításokat kezelnek. Legfeljebb nem szóltak és szólnak arról a lakosságnak, hogy a pénzük immár az állami kasszában ketyeg – a tudtuk nélkül.
Tehát a lakosság által megbízott pénzintézetek – az „emberek” meghatalmazása nélkül – öntötték be a megtakarításaikat az állami kasszába. Ahonnan mint sejthető, ez a pénz már eltűnt.
Hogyan is működik ez az okosság? Úgy, hogy a pénzintézetek a náluk befektető lakosságnak – jó esetben – kifizetnek maximum 6-8 százalékos kamatot, miközben a nevükben befektetett „lakossági” állampapírok után az államtól 12-16%-os kamatot kapnak. Jól jár tehát az állami büdzsé, mert pénzhez jut, jól járnak a pénzintézetek, mert komoly kamat-hasznot realizálnak – amiből viszont a lakosság nem sok hasznot lát. Talán innen van egy rohadó gazdaságban, eszméletlen profitot elérő pénzintézetek haszna.
Mindez, persze, akkor igaz, ha valóban van 9.320 milliárd forint lakossági megtakarítás van az államkasszában. Láttuk: ez lehetetlen, itt valami nem stimmel. Nagyon nem stimmel. Az államkasszában lassan egy kanyi vas sincs. Valaki(k) nem mondanak igazat!
A fentieket tetézi, hogy a különféle állampapírok lejárata általában hosszú távú, nagyobb hányadukra még visszafizetési garancia sincs. (Mondjuk az állam többnyire vállal ilyen visszafizetési garanciát, nagy kérdés, hogy nem hazudik-e, mint ahogy újabban aktuálisan szokása a hazudozás.) Szóval a kedves lakosság nem lehet olyan nagyon biztos abban, hogy a lakossági állampapírba fektetett pénzét valaha látja-e még. Annyit lehet tudni, hogy ha ez neki a mai napon (péntek) kellene, hiába állna sorba annál a bankfióknál, ahol az állampapírt – anno – „vette”.
Összességében nem kell komolyan venni azt, hogy az állam mekkora összeget jelent be lakossági megtakarításnak. Ebből adódik, hogy valami nagyon nem stimmel a számokkal. Ennél azonban sokkal komolyabban kellene venni, hogy a lakossági pénzeket kezelő bankok – profitéhségükben – tudatták-e a lakossággal, hogy hová tették a pénzüket?
Na ez lenne a harmadik kérdésem.
Hogy az állam („az állam én vagyok”) hová tette, azt ugye nem tudjuk, de sejtjük.
A szerző az USA-ban élő magyar származású amerikai közgazdász, magánvállalkozó. 1988-ban az első magánszemély, aki Kelet-Európából céget alapított az Egyesült Államokban. Magyarországon vegyesvállalatok alapítását menedzselte a nyolcvanas évek közepén, amikor az még újdonság volt. A legelső „modern” kft. bejegyeztetője volt Magyarországon 1986-ban. Az USA-ban befektetési tanácsadással, hazai cégek amerikai hitelezésével és kereskedelemmel foglalkozott. Jelenleg nyugdíjas.
