A napokban Orbán belengette, ha kell, akkor az MNB aktuális veszteségét (2022-ben 402 milliárd forint volt, 2023-ban eddig kb. 2.000 milliárd forint halmozódott fel) egy törvénnyel lerendezi. Emlékeim szerint néhány éve – amikor egy BKV autóbuszon utazott a „Méltóságos” a Tarlós „Őnagyságával” – Tarlós panaszkodott arról, hogy a jogszabályok nem paríroznak a vágyaival. Akkor a méltóságos így nyilatkozott: „Ha kell, akkor csak szólj és hozunk rá egy törvényt.”
Egyszerű, mint az ozmózis.
Mint tudjuk, a vice-jogászok – különösen, amióta rendeleti kormányzás van – azt jogászkodnak, amit akarnak. Ehhez még a 135 bátorra sincs szükség, kizárólag Semjénre, aki a veretes jogszabályt éjfél előtt 5 perccel beterjeszti a Magyar Közlöny nyomdájába.
Gondolom – és a Méltóságos szavaiból erre következtetek – egy rendelettel el lesz törölve az MNB felhalmozott vesztesége. Tegnapig volt – mára már nincs. Nem túl bonyolult eljárás és egy fél soros törvényben abszolválható. Mondjuk, a nyilatkozatot követően még Matolcsy is elsápadt, de leginkább rémült arcot vágott. Bár szeretne bekerülni a monetáris varázslók nemzetközi klubjába, talán mégsem ilyen áron.
Nézzünk bele tehát a történtekbe részletesen, érdekes dolgok derülnek ki. Kicsit messziről kell indítani, de mindennek ára van (vagy ahogy Karinthynak mondta a ruhatáros a Fészekben: ruhatára).
A nagy varázslók
Magyarország külföldi adósságállománya – dollárról, euroról, svájci frankról és társaikról beszélünk – viszonylagosan nem magas, de van egy betegsége. Méghozzá az, hogy a rövidtávú adósságok aránya csekély, a hosszabb távúak súlya jelentősebb. Ez úgy alakult ki, hogy amikor az ország nem tudja a rövidtávú hiteleit visszafizetni, akkor némileg kedvezőtlenebb kamatfeltételekkel hosszabb távúra cserélte. Ez egy normális banki tevékenység, amíg néhány esetről van szó. Ám, ha a hitelek többsége hosszú távra konvertálódott, arányuk az összes tartozáson belül túlnyomóvá válik, akkor lassan elfogynak azok a rövidtávú hitelek, amikkel ezt meg lehet tenni. Más szavakkal: a hitelezők nem akarják meghosszabbítani a hiteleiket. Mese nincs, ilyenkor azokat vissza kell fizetni. Míg azonban a hosszabbítás esetén a kölcsönöket simán átkönyvelik devizamozgás nélkül, azonnali visszafizetés esetén – sajna – csak ténylegesen átutalható deviza a megoldás.
A Fidesz gazdaságpolitikusai most szembesültek azzal, hogy mese (hosszabbítás) tovább már nincs. Viszont nincs elég deviza a visszafizetéshez.
Miért nincs?
A válasz nem túl bonyolult: először is a gazdaság lejtmenetben (recesszióban) van, ez vonatkozik a konvertibilis bevételt produkáló export tevékenységre is. Innen egyre kevesebb devizára lehet számítani. Azután aktuálisan nagyon hiányzik az Európai Unió pénze, ami ráadásul nem is lenne visszterhes (más szavakkal: visszafizetendő) euro.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Itt lép a képbe a Magyar Nemzeti Bank. Tőle várja az ország a megoldást. És az MNB kreatív, ahogy ezt megszoktuk már Matolcsytól. Kitalálnak egy konstrukciót, ami igazán unikális. A lényege: aki hoz konvertibilis devizát és azt napi árfolyamon átváltja forintra, majd ezt a pénzt 1 napra (egyetlen napra!) leköti az MNB-nél, annak 18% kamatot fizet az MNB. Ami persze 1 napra nem egy világbajnok összeg, de ha a befektető – nevezzük nyugodtan spekulánsnak – minden egyes további napon befekteti az összeget (forintban ugye, az MNB-nél), annak jár a 18%. Röviden: aki konvertibilis devizát forintra vált és a forintot elhelyezi az MNB-nél, az 18%-os kamatot kap.
Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a befektető – ha mondjuk Svájcban fektet be – akkor a pénzére 3-4% kamatot kap (biztosan, kockázat nélkül), ugyanaz a befektető Magyarországon 18%-ot vihet haza. Egyetlen kockázata van: ha a deviza árfolyama számára hátrányosan változik. Tehát a példa kedvéért, amikor a dollárját 349,85 árfolyamon (2023. március 31.) váltotta át forintra, de amikor a forintot vissza akarja váltani dollárra, akkor azt ma már csak 373,75 árfolyamon teheti. Ilyenkor a forint 18%-os kamatán nyert haszna úgy elúszhat, mint a peches horgász elől a díjnyertes harcsa a Tiszán.
Látjuk tehát, hogy mi a spekuláns érdeke. De mi mozgatta az MNB-t, mi volt a haszna és miből lett a vesztesége?
Az MNB haszna az volt, hogy rengeteg spekuláns váltotta át a devizáját forintra és ebből a devizából lehetett finanszírozni a lejáró államkölcsönök visszafizetését – más források híján. (Amikor az év elején a 2022. gazdasági évre vonatkozó céges eredményeket nyilvánosságra hozták, feltűnt nekem, hogy az összes nagyágyú nemcsak a múlt évi adózott nyereségét vette ki a vállalkozásaiból, hanem döntő többségük az évek óta parkoltatott eredménytartalékot is fillérre kirámolta. Ez időben egybeesett az MNB 18%-os devizaszerző akciójával. Az a benyomásom támadt, hogy az MNB nem kizárólag az ország devizatartalékainak növelésére törekszik, hanem ezeknek – a forintban felvett – céges pénzeknek a devizára való váltásában (és külföldre síbolásában) is partner volt. Ilyen tájt vett ugye Lölő 27 milliárd forint értékű devizáért jachtot, csak a példa kedvéért.)
És mi volt a kára az MNB-nek? Hát a 18 százalékos kamat, ami nélkül viszont nem özönlöttek volna a spekulánsok. Mert Clinton elnök óta tudjuk, hogy ingyen ebéd nincs. Sikerült is az MNB-nek óriási veszteséget produkálnia. Egy fél év alatt 2.000-2.200 milliárd forintot, a spekulánsoknak kifizetett kamatokból. Ez volt az ára annak, hogy az ország nem ment csődbe már márciusban.
Mégis, kinek az ötlete?
Kérdés: Matolcsy mindezt a saját fejéből és a saját kockázatára csinálta?
Ugyan már!
A gazdaságirányítás bennfentesei pontosan tisztában voltak azzal, hogy az MNB-nél horribilis veszteség alakul ki, sőt azt is pontosan tudták, hogy ezt a veszteséget a folyó év utolsó napján a központi költségvetésből rendezni kell. De akkor, pillanatnyilag fontosabb volt a nemzetközi fizetőképesség fenntartása, mint bármely szakmai szabály. Ráadásul szinte biztosak voltak abban, hogy ha megnyílik az Uniós csap, akkor az onnan befolyó euróból rendezni tudják a problémát. Talán még abban is reménykedtek, hogy a gazdaság megembereli magát és onnan is lesz némi segítség.
A folyó évből azonban már 100 nap sincs hátra, a gazdaság még mindig imbolyog, uniós pénzek ebben az évben már biztosan nem érkeznek (már uniós hitelek felvételére sincs idő), végül a spekulánsok igyekezete is alábbhagyott.
Akkor pedig gáz van, mondaná H. Kovács a kocsmában.
A problémát a forint árfolyama jelenti. A forint ugyanis elkezdett gyengélkedni, ami a mi szempontunkból azt jelenti, hogy a spekulánsok zárják a befektetéseiket és elkezdik visszaváltani a forintjaikat devizára. Ennek az elsődleges következménye, hogy a spekulánsok körében pánik alakul ki – szabályos verseny a devizákért. Ami ugye keresletet és további deviza árfolyamemelkedést jelent. Egészen addig, míg van elég deviza…
A külföldi adósságok kérdése – ezt nem tudhatjuk biztosra – a folyó évre megoldódott, a visszafizetésekre (és az összes adósság kamataira) talán már van elég deviza tartalék. Talán – de ez korántsem bizonyos. Mert, ha a spekulánsokat ki kell elégíteni, akkor csakis ahhoz a devizatartalékhoz lehet nyúlni, ami nem rájuk, hanem a külföldi államadósság finanszírozására vár. Amikor ugye az MNB-nek egyszerre két fronton kell helytállnia: tartalékolni az államadósság okán és biztosítani a devizát a visszavonuló spekulánsoknak.
És akkor vissza az elejére. Amit biztosan tudunk, hogy egy jogszabállyal nem lehet eltörölni az MNB borzalmasan nagy veszteségét. Ide-oda könyvelgetni lehet (például azt mondani, hogy majd az MNB öt év alatt ezt ledolgozza), de a veszteség az veszteség. Nem a Méltóságos kijelentésén – vagy rendeletén – múlik, hogy a veszteség mekkora. Ha így lenne, akkor a világ összes kormánya jó nagyot sóhajtana és eltörölné a veszteséget.
(Aktuálisan az USA-ban is ment a harc, hogy mi legyen a folyó költségvetési hiánnyal. Ott tartottak, hogy ha nincs megegyezés a két nagy párt között, akkor három nap múlva leáll a szövetségi kormányzás. Aztán megegyeztek. De nálunk ez nem fordulhat elő, mert a Méltóságos hoz egy törvényt, oszt jónapot…)
Előre mennek a lejtőn, nem hátra
Törvény ide vagy oda: mi lesz a költségvetési hiány sorsa? Egyetlen megoldás mutatkozik, Matolcsynak (az MNB-nek) a hiánnyal egyező – immár fedezetlen – forintot kell a gazdaságra rászabadítania. Amihez még hozzá kell adni a költségvetés hiányát, az MNB vesztesége nélkül (jelenleg 3.280 forint, de év végig ez elérheti az 5.000 milliárd forintot is).
A következmény borítékolható: infláció, méghozzá nem is akármilyen. Mert nemcsak a költségvetési hiánnyal és az MNB veszteségével van baj, hanem a forint gyengülésével is. Ami már ma is megjelenik a piacon: az energiahordozók (üzemanyag, gáz) árának emelkedésében – és persze folyamatosan az importált termékek emelkedő árában is.
A leírtak alapján kimondhatjuk, hogy a magyar gazdaság erőforrásai nem elégségesek a gazdasági egyensúly fenntartásához. Ez csődöt jelent a világon mindenhol, kivéve Magyarországon, ahol a végtelenségig lehet kommunikálni a diadalmenetet, összeomlás során is.
Mindez alól egyetlen kivétel lehetséges.
A költségvetés összeroppanását – belföldön és kizárólag csak belföldön – jó hosszú ideig húzni, takargatni lehet. Az állam hozhat megszorító intézkedéseket (pl. bankadó), megtagadhatja az állampapírok (a belföldi államadósság) visszafizetését, korlátozhatja a bankokban elhelyezett betétek kifizetését, stb. Ám ez nem igaz a külföldi adósságok esetében. Abban a pillanatban, amikor a külföldi adósságok menedzselése megroppan, a külföld előtt is világossá válik az ország gazdasági helyzete és elkerülhetetlen lesz a csőd nyilvános deklarálása.
Ilyen szempontból figyelmet érdemlő, hogy az MNB devizaszerzési potenciálja elveszett, hogy az uniós pénzek érkezése reménytelen, az ország export bevételei stagnálnak vagy enyhén csökkennek. Mindezek tetejébe rakódik a nem csökkenő, hanem inkább ismét növekvő infláció.
Mindezek miatt bizakodással nézem Varga Mihály és Matolcsy rémült arcát, Nagy Márton bemondásait pedig meglehetősen rogánosnak tartom. És ne feledkezzünk meg a Méltóságosról sem: ő sincs a legjobb bőrben. Lehet, hogy már megmondták neki a várható vállalhatatlant?
A szerző az USA-ban élő magyar származású amerikai közgazdász, magánvállalkozó. 1988-ban az első magánszemély, aki Kelet-Európából céget alapított az Egyesült Államokban. Magyarországon vegyesvállalatok alapítását menedzselte a nyolcvanas évek közepén, amikor az még újdonság volt. A legelső „modern” kft. bejegyeztetője volt Magyarországon 1986-ban. Az USA-ban befektetési tanácsadással, hazai cégek amerikai hitelezésével és kereskedelemmel foglalkozott. Jelenleg nyugdíjas.
