Olyan hírekkel van tele a magyar sajtó, amelyeknek semmi tétjük, semmi jelentőségük, és egy nap múlva senkit nem érdekel. Az igazán fontos dolgokról pedig mellékesen esik szó, pedig ezekkel kellene foglalkozni mindennap. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) tette közzé azoknak az anyáknak az ügyét, akik felnőttkorú fogyatékossággal élő gyermekeiket otthon gondozzák, és már három éve pereskednek a magyar állammal, hogy elismerjék az otthondozókkal szembeni állami kötelezettséget is, hogy emberhez méltó életet éljenek.
Döbbenetes az is, hogy ezek az anyák emberfeletti terheket vállalnak azért, hogy önmagukról gondoskodni képtelen felnőtt gyermekeiket ne kelljen állami intézménybe adniuk, akiket leszedálnak, bántalmaznak, velük szemben visszaélnek. A szülők egyre idősebbek, már nyugdíjas korúak, akiknek htalmas súlyokat kell emelniük, évtizedek óta nincs egy átaludt éjszakájuk, és az állam nem biztosítja az otthongondozottak számára a támogatott lakhatást. Vagy a tömegintézménybe adják a gyereküket élő halottnak, vagy mindent saját erőből kell megoldaniuk.
Szívtépő helyzet, de még ennél is döbbenetesebb az a szívtelenség, embertelenség, amellyel a magát „kereszténynek”, „családközpontúnak” nevezett orbáni fasiszta állam viszonyul hozzájuk. Már három éve pereskednek, és még nincs egy elsőfokú ítélet. Az állam képviselője érzéketlen, sértő megjegyzéseket, cinikus kijelentéseket tesz, amelyekkel gyermekeik és a szülők emberi méltóságát is sértik. Könyörtelen, szívtelen, embertelen a hozzáállás, ami kifejezi a fasizmus lényegét: csak az erősek, az egészségesek számítanak. A betegek, elesettek, nyomorultak, szenvedők meghalhatnak.
A fogyatékossággal élők is családok, s ezek a családok szorulnak leginkább támogatásra, lakhatási segítségre, nem Varga Judit válófélben levő családja. A felnőtt gyermekeikről otthon gondoskodó szülők az alaptörvényből és az uniós jogból próbálják levezetni, hogy a magyar államnak ugyanolyan kötelessége a fogyatékkal élőkről gondoskodni, ha otthon gondozzák őket, jobb körülmények között és szerető szülők családjában, mint az állami tömegintézményekben, ahol emberszámba sm veszk őket. Az orbáni állam pedig minden eszközzel akadályozza, hogy a bíróság ezt kimondja.
Hol van a hideglelést okozó állandó mosolyával Novák Katalin? Hol van a nagy mentora, a volt emberminiszter, akinek az asztalára tartozott ez az ügy, aki azóta már egy nagy egyház püspöke? S hol van az a nagy keresztény lélek, amely távoli országokba százmilliókat ad „Magyarország Helps” címen nem magyar keresztény közösségeknek, de a hazai magyar keresztény családoknak nem segít, hanem beléjük rúg, megalázza és magukra hagyja őket.
Még hírt is alig lehet olvasni ezekről a szerencsétlen és rászoruló emberekről, nemhogy az életüket bemutató riportokat. A sajtó nem állítja falhoz a kereszténységgel kampányoló miniszterelnököt, a kancelláriaminiszter szóvivőt, az illetékes tárcát, vagy az EU illetékeseit. A TASZ segít, amely maga is üldözött civilszervezet. Pedig itt látszik meg leginkább egy képmutató, álkeresztény, hamis és fasiszta állam igazi arca. Ezeknek az embereknek az esete mindent elmond erről a képmutató rohadék fasiszta bandáról.
Százmilliárdok ellopása mellett nem esik meg a szívük ezeken az embereken. Gyalázatos emberek, akik ráadásul a jogot is tapossák. El lehet olvasni itt is, milyen borzalmakról van szó, amelyeket semmiből nem állna megoldania ennek a fasiszta bandának.