Az alábbiakban változtatás nélkül és teljes terjedelmében közöljük Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyház elnökének Bartus László „Fesz lesz” című könyvéhez írt előszavát. Iványi Gábor a kezdetektől ismeri Németh Sándort, segítette a kommunista diktatúra alatt a küzdelmét, annak ellenére, hogy Németh Sándor időnként bejárt a Szabadegyházak Tanácsa III/III-as elnökéhez és ott előnyöket remélve besúgta lelkésztársait. Iványi Gábor végigkísérte Németh pályafutását a liberális SZDSZ-től az MSZP-n és az MDF-en át az illiberális Fidesz támogatásáig, az „ellenzéki” ATV tulajdonosaként Orbán Viktor melletti kampányolásig.
Iványi Gábor jól ismeri Németh Sándor módszereit és annak következményeit, gyakran fordultak hozzá Németh Sándor áldozatai egy-egy öngyilkosság után, vagy börtönbe kerülés t követően, mert igyekeztek Németh Sándor pénzzel kapcsolatos tanításait és a gazdagságra vonatkozó elvárásait követni. Iványi Gábor gyakran kényszerült arra, hogy olyanokat védelmezzen, akiket Németh Sándor üldözött, olyanokat látogasson, segítsen, akiket Németh Sándor a bibliai rablók módjára kifosztott és az árokszélre lökött. Iványi Gábor a volt hitesek irgalmas szamaritánusa is. Ha van valaki, akit Iványi Gábornak nem kell bemutatni, akkor Németh Sándor az.
Ennek csupán egy része, hogy Németh Sándor paktumot kötött Orbán Viktorral és a történelmi egyházi státuszért cserébe hátbaszúrta és kivégezte az MDF-et, majd kioktatta azokat a társkisegyházakat, amelyek elveszítették az egyházi státuszukat, hogy „verseny” van, és ebben a „versenyben” ő az „elitklubba” került, a többi kisegyház pedig, amelyeknek nem volt ilyen köpönyegforgatásra lehetőségük vagy gusztusuk, az elbukott a versenyben. Egyes információk szerint Németh még azért is megtett mindent, hogy az általa riválisnak tartott kisegyházak ne kapjanak egyházi státuszt.
Iványi Gábor elolvasta Bartus László Fesz lesz című könyvét, és annak ismeretében vállalta, hogy előszót ír hozzá, és Isten áldását kérve ajánlja az olvasóknak. Mindezt annak tudatában, hogy jól ismeri Németh Sándort és a módszereit, hogy ezek után a legmocskosabb gyalázkodásoknak teszi ki magát, mert Németh Sándor még csak a „keresztény” látszatra sem ügyelve rágalmaz és mocskolódik minden kritikusával szemben, és minden nemtelen eszközt felhasznál azokkal szemben, akik bírálni merészelik vagy tükröt tartanak elé.
Bartus László Fesz lesz című könyvéből ma már csak egy hamis evangéliumot hirdető, a híveit kifosztó, megfélemlítő, a vele szemben kritikus embereket megátkozó, ellenük titkosszolgálati eszközöket alkalmazó csaló, szélhámos állelkész, egy bűncselekmények elkövetésétől sem visszariadó köztörvényes bűnözőt ismerhet meg az olvasó Németh Sándor személyében, csaknem 600 oldalon át tele tényekkel, dokumentumokkal, igaz történetekkel. A könyvet a Libri könyvesboltokban és a Láng Tékában lehet megvásárolni.
Iványi Gábor előszavát az alábbiakban közöljük:
„Előszó
Bartus László Amerikában élő író, újságíró, közéleti kérdések érzékeny megszólaltatója újabb terjedelmes kötettel lepi meg olvasóit. Azt is mondhatnánk, hogy a könyv a Fesz van című – sok évvel ezelőtt megjelent és hamar szétkapkodott – művének folytatása. Azt azért írta meg, mert különösképpen megviselte, hogy abból a vallási közösségből, ahol élő hitre jutott, s amelynek szolgálatában fontos éveket töltött el, távoznia kellett. Volt ebben önvédelem is. Úgy érezte, az egészsége is tönkremegy, ha tovább marad. Azóta évek teltek el, a kényszerű kapcsolat azonban mégsem szakadt meg. Ennek egyik oka a szerző szerint az, hogy a Hit Gyülekezete igazán soha nem engedi el a távozókat, hanem különös lelki terhet rak rájuk, sőt alkalmasint utánuk is nyúl és bünteti őket. Sajátos élményem volt nekem is azzal kapcsolatban, hogy az említett kötet a mi kis jegyzetboltunkban is kapható lett, illetve bekerült felsőoktatási intézményünk, a Wesley János Lelkészképző Főiskola könyvtárába. Emlékszem, egyszer megjelent
egy jól öltözött, középkorú férfi, megkérdezte, hogy kapható-e könyvesboltunkban a Fesz van című könyv. Az igen válaszra odavezettette magát az érintett könyvespolchoz, majd a bolt kezelőjének döbbenetére átkozni kezdte a könyvet és a helyet, ahol az írásmű állt. Ugyanez játszódott le a Főiskola könyvtárában is, ahol egy egyetemi hallgató benyomását keltő fiatalember jelent meg ugyanezzel a
kérdéssel, ő is átkozni kezdte a helyet és a kötetet. Később tudtam meg, hogy ez az átkozás, melyben gyülekezeti csoportok is részt vesznek, szokás a közösségben. A dolog azért okoz meglepetést, mert ez a magatartás idegen a Biblia szellemétől. Természetesen van szó a szent könyvben az átokról. A honfoglaló izraelitáknak felosztva meg kellett hallgatniuk egy-egy hegyen, hogy mit jelent az, ha Isten megáld egy népet, és mit az, ha ennek ellenkezőjét, az átkot kell elszenvednie engedetlen magatartásáért. Arra azonban senkit nem bátorít a Biblia, hogy ezt az isteni jogkört átvéve politikai, teológiai vagy bármilyen fajta egyéb ellenfeleit átokkal fenyegesse, ezzel nyomást gyakoroljon rájuk, vagy érvek helyett használja eszközként a másik megtörésére. Jézus egyenesen arra bátorít, hogy átok helyett
áldást mondjunk még ellenségeinkre is.
Bartus Lászlónak nemcsak teológiai vitája van volt közösségével, és nem csupán ebben az egy kérdésben. Meggyőződése, hogy volt közösségének vezetője nem igazán hisz a hit általi megigazulásban, mintha nem is élte volna át, hogy Isten végtelen kegyelméből, Jézus Krisztus érdeméért bocsáttattak volna meg a bűnei. Mintha fogva tartaná az a gondolat, hogy az ember sokkal jobban bízhat a cselekedeteiben, abban, hogy Isten megáldja, ha jót teszünk, és akkor bünteti betegséggel vagy bármiféle hátránnyal, ha nem értettük meg akaratát, vagy nem követtük őt a keskeny úton. A kegyelemből való hit általi üdvösség a szerző szerint idegen volt közössége gondolkodásától. Van azonban más kifogása is, ez pedig az, ahogy a Hit Gyülekezete mint egyház, vallási közösség a rendszerváltás óta eltelt évtizedek alatt követhetetlen változásokon ment keresztül. Kezdetben a Szabad Demokraták Szövetségét támogatva vettek részt a választási kampányokban, ezért anyagi juttatást is kértek és kaptak. Ezt követően az MSZP-vel kerestek kapcsolatot, majd következett az MDF, jelenleg pedig a Fideszt látják Isten politikai eszközének. A szerző szerint (magam is hasonlóképpen vagyok) volt közösségének lehetetlen nem látnia, hogy azok az intézkedések a törvényalkotásban, amelyek a sajtó bekebelezésében, a soha nem tapasztalt korrupcióban, az evangéliumi és más kisegyházak megtámadásában és státuszuk elvételében, a hamis propagandában, a menekültek és hajléktalanok zaklatásában, a nemzetközi politikában való partnerváltásban, vagy a karaktergyilkosságokban nyilvánulnak meg, nem egyeztethetők össze a biblikus hittel, és nem képzelhető el, hogy Isten vezetése alatt lévő egyházak támogatást nyújtsanak egy ilyen politika sikeréhez.
Úgy vélem azonban, hogy a könyv megírását az is sürgette, hogy a Hit Gyülekezetének vezetője egy egészen sajátos harcot indított Bartus László ellen, s eközben azokat sem kímélte, akik mellé álltak, a harc kibontakozása közben indított perekben tanúskodást vállaltak. Egészen konkrétan arról van szó, hogy Németh Sándor rabja lett a gondolatnak, miszerint Bartus László a rendszerváltás előtti hatalom ügynökhálózatának lett volna a tagja, s ilyen minőségében kárt akart volna okozni neki vagy a Hit Gyülekezetének. Ezt az álláspontot a vezető lelkész azután is fenntartotta, hogy „bizonyítékairól” kiderült, hogy nevetséges hamisítványok. Nyilvánvaló volt, hogy a Bartus Lászlóval való konfliktust szerette volna ezzel a méltatlan eszközzel a maga javára megnyerni. Bekerült a közvéleménybe egy névtelen iromány is, mely egy állítólagos magyar származású, Amerikában élő újságíró műve lett volna, aki a bírósági döntések ellenére és a bizonyítékok lelepleződése után is azt állította volna, hogy igenis létezett egy bizonyos, úgynevezett hatos karton, mely alátámasztja Bartus László beszervezett minőségét. A szerző nem elég bátor ahhoz, hogy saját névvel vállalja a firkálmányt. Ha biztos lenne a dolgában, nyilván bíróság előtt is harcolna az igazáért, de legalábbis nem félne odaállni a közvélemény elé. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az álkönyv lapjairól inkább az árad, hogy olyan személy írta, aki illegálisan jutott olyan információkhoz, melyek érintik Bartus László (nem az üggyel kapcsolatos) magánéletét. Ezek kiteregetése pedig semmi másra nem alkalmas, csak az ő személyének lejáratására. Az is nyilvánvaló, hogy az álkönyv álarcos, arctalan szerzője elkötelezett, sőt elfogult híve a Hit Gyülekezetének és vezetőjének. Ezzel a módszerrel is súlyos vitája van Bartus Lászlónak. Nem érti (s ebben is egyet kell értenünk vele), hogy hívő ember, sőt egy nem akármilyen közösség vezetője, hogyan folyamodhat ilyen tisztátalan eszközökhöz. Önmagában az is kérdés, hogy miközben több evangéliumi egyházat meghurcoltak, a Hit Gyülekezete hogyan lehet kiemelt partnere a jelenlegi kormánynak, ráadásul úgy, hogy sajtója kettős magatartást produkál: egyrészt zárt körben ellenzékinek tűnik, másrészt viszont elfogadja a kormány nem csekély anyagi támogatását is.
Bartus László úgy érezte, hogy ebben a helyzetben Isten előtt felvállalandó felelősséggel szólnia kell. A könyv írásának hónapjai alatt fejezetről fejezetre elküldte nekem, amit írt. Minden részt elolvastam. Kérésére – ha szükségesnek láttam – megjegyzéseket fűztem a leírtakhoz. Néha talán sokallottam a teológiai fejtegetéseket, de végül megértettem, hogy ez az ő műve, és ki kell írnia magából mindazt, ami bántja, nyugtalanítja, s amivel segítségére akar lenni a tájékozatlan hívő embereknek (sorstársainak) abban, hogy tisztábban lássanak és felelősebben dönthessenek. Mikor felvetette, hogy nem írnék-e egy rövid előszót a könyvhöz, azt is hozzáfűzte, hogy természetesen tarthatok a könyv által érintettek bosszújától. Én azonban nem félek ettől, nagyobb és fontosabb Úr előtt akarok igazán megállni. Nem érintenek mélyen azok az alattomos szurkálódások, amelyeket már eddig is tapasztaltam Bartus László ellenfelei részéről. Bartus László a barátom, akit szeretek és tisztelek, s ebbe az is beletartozik, hogy amennyiben nem értenék egyet vele, nyíltan bírálnám az írását. Erre azonban nem érzek késztetést. Abban reménykedem, hogy ebben a fertőzött közéletben, ami különösen az elmúlt tíz évben ránk szakadt, mégis munkálkodhat a kegyelmes Isten Szentlelke, és indíthat megtérést, megtisztulást, bűnbánatot. Nagy szükség lenne erre egyházaink életében is! Kívánom, hogy Isten áldása kísérje Bartus László művét.
Iványi Gábor”
