2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekKarácsony rehabilitálja Antall Józsefet, aki felelős a horthyzmus feltámasztásáért

Karácsony rehabilitálja Antall Józsefet, aki felelős a horthyzmus feltámasztásáért

-

Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester az önkormányzati választások előtt gesztusnak szánt ajándékkal próbál a jobboldali szavazók kedvében járni. Másképp nem lehet értékelni azt a történelmileg hamis, morálisan elfogadhatatlan, a tényeket meghazudtoló, politikailag teljesen elhibázott döntést, miszerint Karácsony Gergely az MDF volt miniszterelnökéről, Antall Józsefről szeretné a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat elnevezni.

Antallt súlyos felelősség terheli, hogy pártjában megtűrte a Csurka-féle antiszemita sejtet, képtelen volt a Csurka-dolgozat után is megtisztítani a pártját, amire csak azután került sor, amikor Csurka nyíltan a párt elfoglalására tört. Antall a rendszerváltás utáni első ciklust pokollá tette, a keresztény-nemzeti kultúrharcot újraindította, horthysta úri Magyarországot épített, a csendőrimádó Boross Pétert tette belügyminiszterré, majd utódjává.

Nem felejtjük el 1992. október 23-át, amikor a Belügyminisztérium alá rendelt 1956-os szervezetek a szervezett skinheadekkel együtt kifütyülték Göncz Árpádot. Ez egy folyamat része volt, amit a médiatüntetésektől kezdve az Antall-kormány hergelt és irányított. A cél, a keresztény Magyarország megteremtése, a liberális értékrend kiirtása. Antall ennek az irányzatnak, törekvésnek és ideológiának a legfőbb letéteményese volt.

1992. október 23-a szervezett provokáció volt Göncz Árpád ellen, amit a BM szervezett. Ez egyben 1956 meghamisítása is volt, 1956 horthysta, fasiszta és antiszemita irányzatának értelmezése. Nemcsak történelemhamisítás és szkinhedekkel végrehajtott provokáció, náci, nyilas, árpádsávos pankráció, hanem ez jelölte ki az antalli Magyarország irányvonalát.

Antall erkölcsi rehabilitációja súlyosan sérti a magyarországi zsidóságot, mert kormánya a horthyzmust igyekezett tisztára mosni. Antiliberális ideológiája Orbán előfutára, Orbán az antalli örökség egyenes folytatója és következménye. Karácsony Gergelynek az emlékezete túl rövid, nem emlékezik a médiaháborúra, a közmédiában indított politikai tisztogatásra, a szélsőjobboldal támogatására és felemelkedésére. Antall siklatta ki a rendszerváltást.

Ez még akkor is igaz, ha Antall József nem élte meg saját kormányzása végét, mert az ő szellemében folytatódott minden. Az SZDSZ által kezdeményezett ügynöktörvény helyett az ügynökaktákat politikai zsarolásra, borítékok osztogatására használta, miközben saját pártjában és kormányában megtűrte a III/III-as ügynököket, akiket a Mécs-bizottság leplezett le.

Karácsony Gergely ötlete meggyalázza Randolph Braham és Szabó Miklós emlékét is, akik történészként feltárták Antall politikájának gyökereit és jellegét. Semmibe veszi Debreczeni József és az MDF egykori demokratikusan gondolkodó tagjainak harcát az Antall által tűrt és néha támogatott, nyilasokat idéző szélsőjobboldalisággal szemben. Antallnak voltak érdemei, de súlyos felelősség terheli, hogy a rendszerváltás után nem nyugati demokráciát, hanem a fasiszta, antiszemita Horthy-rendszer jogfolytonosságát építette, akárcsak Orbán.

Soha még olyan felszabadulást nem éreztünk, mint amikor megbukott az MDF. Az ország igazi kétharmaddal hozta vissza a volt kommunistákat, annyira utálta az Antall-érát, és a horthyzmust, az antiszemitizmust, a gyűlöletpropagandát, az uszítást, a suttyóságot. Az Antall-éra bukása adott új lehetőséget, amit az MSZP eljátszott, Orbán pedig megölt.

Karácsony hivatkozása, miszerint ellentmondásos tevékenysége és a politikai különbözőség ellenére a gesztussal a rendszerváltás utáni első magyar miniszerelnöknek akar emléket állítani, alapvetően elhibázott, mert Antall vetette el azokat a magokat, amelyek alapján a rendszerváltást Orbán megpuccsolta, nem kis mértékben Antall ideológiájának, okításának hatására. Orbán Antalltól kapta az antiliberális és antiszemita nemzeti identitást.

Karácsony Gergely nagyvonalúnak és korrektnek szánt gesztusát nem fogják értékelni azok, akiknek szánja. A javaslat meghamisítja a történelmet, elmossa a határt demokraták és horthysta fasiszták között. Emellett a repülőgépek felszállása előtt gyormorproblémákat és hányingert okoz azoknak, akik az Antall Józsefről elnevezett úton kénytelenek a reptérre autózni. Minden alkalommal kénytelenek megemlékezni, hogy a hülyeségnek nincs határa.

Antallnál csak Orbán súlyosabb és kártékonyabb személyiség. Reméljük, nem kell megélni, hogy Karácsony Gergely Tarlós kitüntetése, Antall rehabiltálása után Orbánnak is szobrot állít vagy utcát akar elnevezni róla. A liberális, szabad Budapest fejet hajt a fasisztákat és az antiszemitákat feltámasztó, a Horthy-nosztalgiát felébresztő Antall előtt. Tragédia.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések