Kásler Miklós emberminiszter, aki a józan észt is megbolondító csúcsminisztériuma részeként egészségügyi miniszter is, egy évvel a világjárvány kezdete után nagy döntésre határozta el magát. Kórházakat látogat meg. Nem tudjuk, ez hogyan jutott eszébe, ki parancsolta le az Üzbegisztánba tartó kormánygépről, vagy ki tudta elvonszolni a Mátyás királynak tulajdonított csontoktól, ami jobban érdekli, mint a tény, hogy lakosságarányosan az irányítása alá tartozó kórházakban hal meg a vírustól a világon a legtöbb ember. De valaki szólt neki, hogy mint miniszter, látogasson el a felügyelete alá tartozó kórházakba.
Káslernek pedig igaza volt, amikor azt mondta, hogy teljesen felesleges egy ilyen látogatás, mert ő ehhez az egészhez semmit nem ért, nem is tud róla semmit, nem is érdekli, és a látogatásától semmi nem fog megváltozni. Ebben neki tökéletesen igaza van. Magyarországnak nincs sem egészségügyi minisztere, sem valódi tiszti főorvosa egy iszonyatos világjárvány idején, és a mindenhez is értő zseni miniszterelnök egy év alatt nem is látta szükségét, hogy legyen. Küldött katonákat, gépesített lövészeket a kórházakba, mint a Színművészeti Egyetemre, ezzel elintézett mindent.
De Kásler most valamilyen utasításra (azt nem tételezzük fel, hogy neki jutott volna eszébe) látogatást tesz néhány kórházban. Reméljük, hogy nem sok helyre megy el, és nem marad sokáig, hogy legalább azokat ne akadályozza a munkában, akik próbálnak csinálni valamit. Kásler nem is azért megy, hogy kiderítse: miért halnak meg ennyien, mi okozza azt, hogy sehol a világon nem hal bele a kórházi ápolás ellenére annyi ember a koronavírusba, mint lakosságarányosan Magyarországon. Ennek valami okának lennie kell. De a minisztert ez nem érdekli, a propaganda tudja a dolgát, erről mélyen hallgat és kész.
Kásler miniszter azért megy a kórházakba, hogy „az egészségügyi ellátórendszer legnagyobb megterhelésnek kitett egységeit és a frontvonalban helytálló egészségügyi dolgozókat keresi fel, hogy a koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezés legkritikusabb időszakában közvetlen tapasztalatokat szerezzen”. Éppen ideje, de egy évig ez nem jutott senkinek eszébe. Talán azért, mert tudták, hogy felesleges. Ezt pedig igazolta is az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tett első látogatása.
Mint ahogy arról Kásler beszámolt, „a dolgozók odaadása az egy éve tartó folyamatos küzdelem ellenére változatlan maradt, az oltások beadása pedig rendben folyik. Az intézetben dolgozók sok gyógyulásról számoltak be neki, egy fiatal férfi például 102 napos lélegeztetés után gyógyult meg. Azt mondta: „Megérintett ez a találkozás, mint minden gyógyulás. Láttam egy ifjút életre kelni.” Majdnem feltámadni. Kásler miniszter olyan élményről számolt be, mint amikor Jézus feltámasztotta Lázárt, de a halálozásokról – így azok vélhető okairól – viszont nem hallott.
Kásler azt is mondta, hogy látta „a régi kollégáit fáradtan és elégedetten, és látta a jól felszerelt intenzív osztályt, amelyet közösen teremtettek meg”, de a hullaházat sajnos nem látta, pedig oda kellett volna vinni először. A miniszteri kórházlátogatásokat vélhetően a propagandaminisztérium szervezi, mert a drága jó miniszter úr elégedett orvosokat és jól felszerelt intenzív osztályt látott. Reméljük, láthatjuk majd a Kásler látogatásairól készült fotókat, amelyeken csupa elégedett, boldog orvost és nővért látni, még elégedettebb fertőzötteket, akik táncot járnak és újabb feltámadásokról számolnak be.
Ne is csodálkozzunk, így élnek azok, akik hallgatnak a miniszterük bölcs tanácsaira, és betartják a tízparancsolatot. Mint Kásler, aki szintén szerencsés embernek mondható, mert a hozzá hasonló szélhámos, semmirekellő, kártékony gazembereket máshol úgy hajítanák ki, hogy jobban csörögnének a csontjai, mint Mátyás királynak.
