Nagy művészeket illik születésnapjukon köszönteni. Állami vezetők részéről kötelesség megemlékezni a nemzet kulturális nagyjairól. A magas kultúra emeli egy nemzet fényét. Az amerikai elnökök soha nem mulasztják el, hogy műfajtól függetlenül kifejezzék az elismerésüket a legnagyobbaknak. Gyakran meghívják a Fehér Házba is őket. Clinton volt elnökként is ellátogatott Tony Bennett és Lady Gaga koncertjére, amelyet Tony Bennett születésnapjára rendeztek New Yorkban. Fantasztikus élmény volt.
Ez természetesen csak a legnagyobbaknak jár ki, mert a művész kiválasztása tükrözi az állami vezető ízlését és kulturális színvonalát is. Nincs ez másképp Magyarországon sem, ahol Orbán Viktor miniszterelnöki levélpapíron köszöntötte a roma mulatós („mulatási”) zene koronázatlan kiskirályát, a tömény giccs fideszes nagykövetét, az ízléstelen zenei fos pápáját. Az üdvözletet lehet emberi gesztusnak, hétköznapi kedvességnek nevezni, baráti megnyilvánulásnak tekinteni, de ha belegondolunk, ennek sokkal mélyebb üzenete van. Az ország intelligenciájának és legaljának is.
A „No roxa áj”, a „Bulibáró”, a „Mert a nézését meg a járását” és más örökbecsűnek nehezen nevezhető mulatós popzenei számok az egykori lakodalmas rock, a 3+2 és koppintásainak romásított verziója saját dalokkal. Míg a 3+2 és társai a mulatós magyar nótákból faragott rockzenét, ha jól értjük, Kis Grófo a cigányzene hagyományaira építve csinál hasonló mulatós (ahogy ő mondja: mulatási) zenét. Megvan ennek a maga helye, de az nem a miniszterelnökség. Hogy egy miniszterelnök a hivatalában fogadja és a születésnapján köszöntse ezt, az sokatmondó.
A mulatós zenék ócska giccses voltáról szóló viták már a 3+2 idejében lefutottak. Kis Grófo már egy nyílt terepen futott be, ahol semmi nem számít, az igazi művészetnek nem sok értéke van, főleg olyan műfajban, ahol művészileg a szar keveredik a fossal. Ne feledjük, hogy a magyar népzene rendkívüli kulturális érték, Bartók világszínvonalú darabokat írt belőle, mások pedig giccset. Valami hasonlót csinál Kis Grófo is. Az értékes cigány népzene elemeit viszi le azt a mulatós giccs színvonalára, a pocsolyába és a sáros hányásba, ahol egy jól sikerült buli után kikötnek a rajongói is.
Ennek a színvonalnak miniszterelnöki szintű elismerése Orbán Viktor személyes köszöntése. Ez a köszöntés kifejezi a miniszterelnök ízlését, értékrendjét, művészi érzékét és kulturális színvonalát. Orbán és Kis Grófo ugyanannak a kulturális színvonalnak a képviselői, az egyik a zenében, a másik a politikában, s a kettő blaszfémikusan találkozik a volt Karmelita kolostorban. Egymásra talált a két bulibáró, a közös kulturális ízlés és színvonal elszakíthatatlan köteleivel. Amilyen Kis Grófo a zenében, olyan Orbán a politikában. Bulibárók ezek mind a ketten.
Ahogy Kis Grófo jár a Karmelitába, úgy hallgatja Orbán disznóvágás közben a „mulatási” számokat. Ezek összetartoznak. A Mészáros nevű strómanja (aki valószínűleg szintén Kis Grófot hallgat) nevén százmilliárdos Orbán, aki kilopta az ország szemét, pálinkázás közben énekelgetheti, hogy „Szegény vagyok, szegénynek születtem, az én babám, az én babám a legszebbik kincsem, mert a nézését meg a járását, csípőjének a ringását száz aranyért nem adnám, száz aranyért sem adnám”. Íme, a magyar miniszerelnök kulturális színvonala.
Kis Grófo éppen erre a dalra utalva üzent vissza a haverjának, hogy „Bízom benne, hogy hamarosan megnézhetem a ‘nézését meg a járását'”. Szavakból értik egymást. Ez egy banda, ez egy csapat, ezeknek ez a közös kulturális gyökerük és színvonaluk. Összejárnak. Nem véletlen, hogy Orbán nem Schiff Andrást, a világ egyik legnagyobb magyar művészét köszönti születésnapján (és fordítva), ahogy még csak nem is a világhírű Budapesti Fesztiválzenekart, vagy annak karmesterét, Fischer Ivánt, aki a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja.
Hanem Kis Grófot. Egymással érzik jól magukat. Ez az ő csibész világuk. Ez jön belőlük. Ezt szolgálják ki az Orbán körül levők. A Kis Grófo színvonalát és kulturális igényeit. Ezért nem szereti Orbán a képzett és művelt demokratákat és a jogállamaikat sem. Ez nem hozzá való. Nem véletlen, hogy Kis Grófonak is Orbán a kedvenc miniszterelnöke (neki meg Kis Grófo a kedvenc zenésze). Grófo mintha saját magát látná benne. Csak Orbán megtanult a művelt világ nyelvén is beszélni, ami megtéveszt másokat, de Kis Grófo színvonala jön belőle. Ezért tart itt Magyarország.
