A VIII. kerületi polgármester a PestiSrácok.hu-nak adott interjút, melyből kiderül, hogy azért vágtak bele az olimpia szervezésébe (melynek rendezési jogát, tegyük hozzá, népszavazás nélkül sem biztos, hogy megnyertük volna), mert ez egy nemzeti ügy volt, mely kormányokon átívelő egyetértésen nyugodott.
Zanzásítva: Kocsis szerint megszűnt a politikai egység, és a baloldal kihátrált abból, amit korábban még támogatott: az olimpia megrendezésének szándékából. Hamisan táplálták az egység reményét, és szegény kormány hitt nekik, pedig nem kellett volna.
A baloldal „történelmi bűnt” követett el, mégpedig igen sunyin, mert a tét voltaképpen nem is a népszavazás kiírása volt, hanem hogy legyen olimpia vagy ne. A Momentum is azzal kezdte politikai karrierjét, hogy lerombolta egy nemzet álmát. Sőt, talán Budapestet sem keverték volna Bukaresttel többé, ha itt olimpia lett volna.
Elestünk attól a lehetőségtől, hogy a gyerekekkel kisétáljunk a Margitszigetre olimpiát nézni, kelhetünk hajnali háromkor a tévéhez. Pedig az ide látogatók megismerhettek volna minket, magyarokat, hogy milyenek vagyunk. Mindennek szétverése megbocsáthatatlan bűn volt. „És biztosan sokan vagyunk, akik ezt sosem fogjuk elfelejteni” – zárta mondókáját.
Mindebből kiderül, hogy létezett egy politikai egység (nocsak) Magyarországon. Hogy kerülhette el a figyelmünket?
Ugyanakkor visszatérő, kényszeres vágyunk, hogy megtudjuk, miért azonosítják a 266 151 aláírót a baloldallal, illetve ha szerintük ennyi ember nem is a népszavazásra voksolt, hanem az olimpia ellen, azzal mi a baj? Történelmi bűn, hogy úgy csinálunk, mintha demokrácia lenne, melyben a nép szava (is) számít?
Erősen árulkodó az a vértolulásos stílus, amivel a kormánypárti részről reagálnak az eredményre. Lehetséges, hogy valaki agyvérzés vagy szívinfarktus közelébe kerül, mert országa polgárainak más a véleményük, mint az övé?
Szerintünk Budapestet rég nem kerverik Bukaresttel, a bukarestiek nem is örülnének neki. A világhír már megvan, és egyre ismertebbek leszünk, ezt nekik köszönhetjük. Olyanok vagyunk mint a demokratikus világ alfelén egy idegesítő pattanás. Kicsik, de rossz helyen.
Az, hogy nem elég kisétálni a Margitszigetre, hanem hajnali háromkor föl kell esetleg kelni, ha valaki például egy vízilabdameccset meg akar nézni…nos, ez egy tipikusan olyan probléma, ami csak annak jut eszébe, akinek nem kell attól rettegnie, hogy a vezetése alatti kerületben a penészes, vizes szükséglakásból kilakoltatják súlyos betegen, akár gyerekeivel együtt; annak, aki nem dolgozik éjt nappallá téve megalázó pénzért; aki nem fél, hogy kihűl a saját otthonában, mert nincs pénze fűtésre; aki nem kénytelen szembesülni azzal, hogy éheznek a családtagjai és azzal sem, hogy valamelyik szerette az összeomlóban lévő egészségügyi „ellátás” miatt menthetetlen állapotba kerül.
Borzasztó persze, hogy Kocsis Máténak hajnali háromkor kell majd tévét néznie, de kérjük toleranciáját (főleg, ha már ilyen sokan vagyunk) azok irányába, akik a fönt taglalt csoportba tartoznak. Ha problémáik kezelésére kapnának ezermilliárd forintot, valószínűleg jobban bírnák a tévé előtti virrasztást is.
Nem a Momentum rombolt le egy álmot. A Momentum akciója ürügy volt sokaknak, hogy azt mondják: elég! (Amúgy mi van azok álmával, akik azt hitték, majd tanulhatnak, amit akarnak, és dolgozhatnak tisztességes bérét, amiből eltarthatják magukat és a családjukat Magyarországon?)
A fenyegetőzést („sosem fogjuk elfelejteni”) kikérjük magunknak. Biztos, hogy mi sem fogjuk elfelejteni a rombolást, amivel mindent tönkretettek és leépítettek. És hadd üssön szöget a fejünkbe: vajon miért ennyire övön aluli az olimpia (ami bármilyen nemes eszmék színtere is) megsemmisült álma? Azért e vérgőzös düh, mert már ennyire megvoltak a torta szeletei? Így néz ki, mikor a maffiózókat megpróbálják megakadályozni a fékeveszett harácsolás egy részében? (Mert sikerülni nem fog, csak idegesítő lehet plusz melót fektetni az újra elosztásba.) Tanulságos tapasztalat.
